|

Hivatalos Magyarország hozzájárulása a mali misszióhoz

Magyarország tíz kiképzőtiszttel járul hozzá az Európai Unió (EU) mali missziójához – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtök reggel egy sajtóbeszélgetésen. Kifejtette: kedden és szerdán Dublinban az uniós védelmi miniszterek informális ülésén is kiemelten foglalkoztak a francia és az EU-műveletekkel.

Az Európai Unión belüli és a francia partnerekkel folyatott egyeztetések alapján végül – a korábbi elképzelésekkel ellentétben – nem küldünk katonákat a francia vezetésű Serval művelethez, hanem tíz kiképzőtiszttel járulunk hozzá a misszióhoz. Az erről szóló előterjesztésről akár már a jövő héten dönthet a kormány. A hat mesterlövészből, három egészségügyi szakemberből és egy összekötő tisztből álló kiképzőcsoport március környékén utazhat Maliba.

Franciaország a Mali északi részét ellenőrzésük alatt tartó iszlamista milíciák előretörésének megállítására, Mali elnökének kérésére január 11-én indított katonai akciót a nyugat-afrikai országban. A hadművelet célja Mali államiságának, területi integritásának és szuverenitásának megvédése, valamint annak megakadályozása, hogy az ország a nemzetközi terrorista csoportok központjává váljon a térségben. Az akciót az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag támogatta.

Február 6-án Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter az Europe 1 kereskedelmi rádióban jelentette be, hogy nem fogják tovább növelni a Maliban állomásozó francia katonák számát, amely elérte a maximálisnak tekintett négyezret, és kivonásuk viszonylag gyorsan, néhány hét múlva meg fog megkezdődni. Francois Hollande államfő az aznapi kormányülésen megerősítette: márciusban megkezdődik a csapatkivonás.

Forrás: HM

Francia katonák Maliban, mögöttük VAB-ok és Renault GBC 180 teherautók | Forrás: blogs.ft.com

Francia katonák Maliban, mögöttük VAB-ok és Renault GBC 180 teherautók | Forrás: blogs.ft.com ,

8 hozzászólás “Hivatalos Magyarország hozzájárulása a mali misszióhoz”

  1. Nos, én nem értem ezt a kétkedő hangnemet, hiszen elvégre elég sok misszióban ott vagyunk és helytállunk. Ez pedig egy újabb „misszió” csak.

    @panoz

    Nem feltétlenül tárgyi támogatásra kell gondolni. A január végén megjelent összefoglalónkban meg van említve egy ún. European Training Mission Mali nevű dolog, ami keretén belül az EU tagországok kiképzőket küldenek, hogy azok megsegítsék az aszimmetrikus és városi hadviselésben egyáltalán nem jártas mali hadsereget.

    Meg azért a hírt sem ártott volna elolvasni…:
    „Az Európai Unión belüli és a francia partnerekkel folyatott egyeztetések alapján végül – a korábbi elképzelésekkel ellentétben – nem küldünk katonákat a francia vezetésű Serval művelethez, hanem tíz kiképzőtiszttel járulunk hozzá a misszióhoz.

  2. „kiképzőtiszt”

    én úgy tudom, hogy 3 mesterlövész team (lövész+megfigyelő), 3 eüs és egy összekötőtiszt megy ki.
    nem nehéz kitalálni mi lesz a dolguk… iszlamista felkelőket fognak hullává képezni, esetleg mesterlövész továbbképzésként is fel lehet fogni, élő célponttal.
    a 3. világban mindent lehet, pl máshol a feltételek hiányában megszerezhetetlen képességek tapasztalati úton való elsajátítására is van mód…