|

„Lopakodó” repülőgépet mutattak be Iránban

Egy ötödik generációs típusnak titulált masina életnagyságú makettjét mutatták be Iránban, a jeles eseményen vezető állami tisztviselők és magasrangú katonák is részt vettek.

Az F-313 (vagy F313) jelzéssel és Qaher (azaz Uralkodó, Domináns) névvel illetett, egy hajtóműves masina az eddigi 5. generációs gépekhez képest érdekes kialakítást kapott.

F-313_mock-up

Az már elsőre is megfigyelhető, hogy a viszonylag méretes géphez képest kisméretű gázturbinát alkalmaztak és a szívócsatorna méretét sem túlozták el, így kérdéses, hogy a gép tolóerő/tömeg-aránya eléri-e a mai 4. generációs gépekét.

F-313_mock-up_04

Az iráni csoda felülről meglehetősen lapos konstrukciónak tűnik, ám oldalról és szemből már tömzsibbnek tűnik a konstrukció. A mozgatható kormányfelületekkel ellátott, fix kacsaszárnyas gép szárnyai a Boeing Bird of Pray elnevezésű demonstrátorára hajaznak, a kifelé függőleges vezérsíkok pedig az F-35-ösről lehetnek ismerősek.

F-313_mock-up_01

A szárnybekötéseknél érthetetlen módon furcsa szárny-törzs átmenetet alkalmaztak, emellett mint ha nem lennének tisztában a területszabállyal, pont a szárnnyal egyvonalban szélesedik ki a gép törzse a futóműgondola miatt.

F-313_mock-up_02

Természetesen ez csak egy életnagyságú makett, hogy mikor lesz repülőképes verziója, vagy ez is csak egy iráni blöff, azt jelenleg nehéz megmondani. Az azonban biztos, hogy ha megvalósul, akkor sem a következő pár évben áll majd hadrendbe.

F-313_mock-up_03

14 hozzászólás “„Lopakodó” repülőgépet mutattak be Iránban”

  1. Nem akarom letörni az iráni harcostársak kedvét, de az nem fog működni, hogy a vezérsíkot a szárny elé, és azzal pont egyvonalba teszik.
    A hiradásokban kategorikusan vadászgépként van titulálva:
    „They described it as a fighter-bomber that can combat both other aircraft and ground targets.”
    ezért szerintem azt is érdemes fontolóra venni, hogy ezzel a szárnyprofillal nem fognak tudni hangsebesség fölé menni. Persze ez csak annak függvényében érdekes, hogy pontosan mire akarnak vadászni vele.

  2. Elég érdekesen néz ki! Szép barkács munka, de nem hinném, hogy használható gép lesz belőle valaha is. Max ha a kínaiak besegítenek, de nem úgy néz ki. Ha kaptak volna kínai segítséget akkor valószínű alkalmaznák a DSI beömlőt és a kacsaszárny is mozgatható lenne, bár lehet a maketten direkt alkalmaztak rögzítettet. A beömlő nagyon kicsi sztem a szárny és törsz találkozása is érdekes, olyan természetellenesnek tűnik. Aztán a szárnyvég szögben lefelé megtörése, még ha felfelé lenne talán, de így sem értem.

  3. „viszonylag méretes géphez képest” Nos miután az előző napokban végignéztem a képeket, én ennek a megállapításnak pont az ellenkezőjét állítom. Ez egy nagyon kicsi gép. Talán még az F-5 -nél is kisebb. Mondhatni olyan mint egy nagy UCAV. De az is lehet hogy tulajdonképpen az is. Erre utal az hogy a kabin egyáltalán nem kidolgozott, valamint az hogy az iráni infókból sokszor kiszivárgott erre utaló infó. Az hogy nem megvalósítható az sem állja meg a helyét. Ugyan is nem a semmiből lett, hanem vannak kézzel fogható előzmények. Nos a koncepció nagy valószínűséggel nem egy vadászgépet takar. A kialakítás is érdekes, mert úgy tűnik mintha a „Boeing Bird of Pray”+ F-5 + F117 összeházasításából született volna ez a gép. Ugyan is amikor azt állítottam hogy nem a semmiből jött, azt komoly bizonyítékok támasztják alá. Először is Irán nagy menyiségben üzemeltet F-5 gépeket és nagyon elégedettek vele, hagyományai vannak az üzemeltetésének, és rengeteg részegységet hajtóművet felszerelést gyártanak hozzá. Az alap F-5 több módosítás tárgyát képezte az évek során akit érdekel az utána tud nézni. Maga a futómű mint részegység (a most bemutatott gépé) szerepelt a legutolsó iráni kiállításon, más tálalásban, tehát a léte bizonyított. A hajtómű nem tudni pontosan mi, de van rá bizonyíték hogy létezik. A repülő előzmények között megemlíthető a HESA Saeqeh ( http://en.wikipedia.org/wiki/HESA_Saeqeh) itt szerintem a vezérsík tesztelésére szántak. A közvetlen előzmény viszont a valamikori zátonyra futott program a HESA Shafaq (http://en.wikipedia.org/wiki/HESA_Shafaq). Erről a projektről azt lehet tudni hogy a várttal ellentétben túl nagy radarkeresztmetszet, és elégtelen teljesítmény miatt törölték. De ha alaposan megnézzük a mostani gépet, maga kialakítás alapjai ugyan azok. Dupla vezérsík 1 hajtómű. A másik ami megváltozott, az hogy megoldották Iránban a korszerű anyagok gyártását, és kiépítették a hajtómű gyártás addig hiányzó technológiáit. Van saját szélcsatornás laborjuk amivel el is dicsekedtek. Nagyon érdekes az is hogy egyes helyeken történtek elszólások. Például előkerültek olyan helyek ahonnét programokat lehetett letölteni radarkép, analizálására ami repülőgépek radarfelderíthetőségét számította a különféle radarok esetén, jellemzően egyetemi oldalakról. Nem utolsó sorban pedig Irán hozzájutott ipari mintához is. (elfogott UAV) Videó a futóműről. Valamint vezetői nyilatkozatokban szintén megjelentek elszólások nem is kis menyiségben.
    Lényeg a lényeg, az pedig a következő. A bemutatott modell nem vadászgép, elképzelhető hogy van röpképes példánya, a főbb részegységek rendelkezésre állak, és helyileg gyártottak, és már rég óta foglalkoznak a fejlesztésével.
    Erre van kép szélcsatornás modellről amely a gép alakja miatt összetéveszthetetlen más repülőgéppel.

  4. Ez hülyeség! A MIG-31-es létezik és még most is repül… valahol :D :D

    Amúgy nekem is nagyon kicsinek tűnik ez az iráni 8 és feledik szuper ragadozó:). Mondjuk most most én is röhögök rajta meg lenézem kicsit, de azért én ámulok a perzsákon, hogy miket képesek „kitalálni” megépíteni szétembargózva :).

  5. Számomra abszolút felfoghatatlan az egészben az, mindamellett, hogy süt az egészről, mennyire bóvli, de ezt még mondjuk el tudom fogadni, ez van, ennyit tudnak, bepróbálkoznak egy ilyen gagyisággal….nah, szóval a non plus ultrája az egésznek az, hogy lefényképeznek,megpróbálnak „eladni” valamit, amit már önmagában is lehetetlen komolyan venni, ÉS tetézik ezt az érthetetlenséget a tákolmány leeresztett/lyukas kerekeivel….Ez a részlet számomra egy 10000x szorzójú WTF…:D
    Egyetlen dologgal tudom magyarázni: ők maguk sem tudják komolyan venni és valójában röhögnek ezen az egészen…szerintem aki egy ilyet benyom, az vagy nagyon hülye, vagy kurva jó a humorérzéke…:D (Írom ezt a kommentet a Demavend-hegy előtti repülés photoshoppolt képe után…überlol!)