|

A haditengerészet elsülyeszti Amerikát

A USS America-ról van szó persze… :) Mivel több mint 50 éve senki sem tudott csapást mérni amerikai anyahajóra és ekkora hadihajó még sosem sülyedt el, ezért nincsenek gyakorlati információk, hogy mennyit is bírnak ki ezek a hajók. Éppen ezért a Navy úgy döntött, hogy alaposan megdolgozza az 1996-ban nyugalmazott USS America hordozót. A tervek szerint a kivontatásra április 11-én kerülne sor.

A 22 millió dollárt felemésztő 4-6 hét hosszú tesztsorozat során víz alatti és feletti robbantásokkal szimulálnák a torpedó és szárnyasrakéta találatokat, illetve hogy milyen hatással lehetne egy kisebb öngyilkos hajótámadás, mint amilyen a USS Cole-t is érte Yemen partjainál 2000-ben. A tesztsorozat végeztével, direkt erre a célra elhelyezett robbanóanyagokkal elárasztják a hajótestet, végső útjára eresztve az 1800 méteres mélység felé.

A tesztek egy része titkosítva lesz, melybe még az America volt legénysége sem tekinthet bele. A USS America a még nem nukleáris meghajtású Kitty Hawk hajóosztály 3. példánya, mely 31 évnyi aktív szolgálat után 1996-ban került nyugdíjazásra.

És hogy miért éppen az ország nevét viselő America? Állítólag azért, mert a tervezési fázisban nem állt rendelkezésre egyéb szuperhordozó az atlanti parton. A másik két szóba jöhető hajóból – Forrestal, Saratoga – nagy valószínűséggel múzeum készül.

|

Hidrogénhajtású járművet tesztel a US Army

Napjainkban – szerencsére – egyre gyorsuló ütemben fejlődnek az alternatív meghajtási technológiák. Ahogy egyre hatékonyabbá válnak ezen megoldások, úgy kerülnek egyre közelebb a gyakorlatban is használható alternatív meghajtású járművek. A hadászatban is történtek kezdeti lépések ilyen jellegű gépek használatára. Az amerikai hadsereg most éppen egy hidrogénmeghajtású (üzemanyagcellás) járművet tesztelget.

A Quantum Fuel Systems Technologies Worldwide által a National Automotive Center számára készített off-road járműve sűrített hidrogénnel üzemel. A 10kW-os üzemanyagcella mellé egy energiatároló modul is csatlakozik, mely szükség esetén egy nagy nyomatékú elektromotoron keresztül meg tudja hajtani a hátsó tengelyt. A gyorsulása igencsak jónak mondható. A 40 mérföld/h (~64km/h) sebességet 4 mp alatt éri el, ami nagyjából a fele a hasonló kategóriás, nem megpiszkált dízeles járműének. Csúcsebessége 130km/h kürül alakul. Emellett károsanyag kibocsátása sincs.

No persze nem ezen utóbbi két szempont érdekli elsősorban a hadsereget, hanem a lopakodó képesség. Ugyanis a jármű az elektromotornak köszönhetően szinte zajtalan üzemre képes, csökkentett hőkisugárzással párosítva, megnehezítve ezzel a kibocsájtott hőkép alapján történő felfedezését. Emellett a Quantum AMV (másik nevén Quantum Aggressor) generátorként is képes működni, áramot biztosítva energiaigényes harctéri berendezések számára.

|

Oroszország új atomfegyver kifejlesztésén dolgozik

Sergei Ivanov orosz védelmi miniszter március 1-ei bejelentése alapján oroszország olyan új atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, melynek nem jelent akadályt semmilyen védelmi rendszer.

“Nincs és nem is lesz védelem egy ilyen rakétával szemben” – idézi Ivanov-ot a hírügynökség.

A bejelentést követően nem volt azonnal egyértelmű, hogy milyen tipusú fegyverre utal a miniszter.Korábbi állítása szerint az orosz nukleáris védelem a mobil Topol-M rakétára fog támaszkodni a jövőben. Ugyanakkor egy másik állítása szerint emellett a Baluva nevezetű, nukleáris robbanófejjel is felszerelhető tengeri, stratégiai rakétára is öszpontosítanak.

Ivanov felelős az orosz nukleáris arzenál modernizálásáért, mely során kisebb, de, erőteljes fegyverarzenálra támaszkodik, lévén több ezer rakéta került leszerelésre.

“Nem fogjuk a rakétákat torta módjára készíteni, mint azt a szovjet érában tettük” – mondta a miniszter.

Oroszország több alakalommal is közölte, hogy olyan rakétán dolgozik, mely képes áttörni az amerikai rakétapajzson. Azon a védelmi rendszeren, melynek kiépítését Oroszország igencsak erőteljesen ellenezte. Az elemzők szerint Oroszország olyan rakéta kifejlesztésén dolgozik, mely a repülés közben képes “cikk-cakk” manőverekre, s így ki tud térni az elhárító rakéták elől.

—–

No igen, megérkezett egy újabb válasz a texasi cowboy rakétapajzsára és a tervezett új atomfegyvereire. Komolyan mondom újabb fegyverkezési verseny lesz itt még a végén…

|

Frissült a képtár

A nukleáris cikksorozatunkkal párhuzamosan felkerült egy nagyobb adag kép az amerikai atmoszfárikus robbantásokról. Megtekinthetők ITT. Következő írásunk a múltban történt téves nukleáris riasztásokról szól majd. Cirka 20 eset rövidke bemutatása lesz olavsható.

|

A tank története

Elkészült a tank történetét röviden bemutató cikksorozatunk első két része, mely a kezdetekkel és a 2 világháború közti időszakkal foglalkozik. Elérhetőek a Cikkek menüpont alól

|

Nukleáris tesztrobbantások

[center][/center]

Ezen cikksorozatunkkal elsősorban az 1945-1992 időszak során végrehajtott atomrobbantásokba szeretnénk betekintést nyújtani, de ezzel párhuzamosan lesz szó az atomenergia alapjairól és a nukleáris fegyverek típusairol is.

A tervezett "menetrend":

atomenergia (röviden) –> nukleáris fegyverek típusai –> egy robbantás következményei –> a légköri tesztek időszaka: 1945-1962 –> felszín alatti robbantások

A tesztekröl szóló részek nagyrészt az USA robbantásait mutatják majd be, lévén az orosz tesztekröl kevesebb infó került ezidáig napvilágra. Ez nem azt jelenti persze, hogy ki lesz hagyva…

|

Indulás napokon belül

Végre túlvagyok a vizsgaidőszak borzalmain, s pár napot szusszantam is, így most már tényleg ideje lesz elindítani a lapot.

Ráhangolódásként a napokban bővült egy kisebb adaggal a képtár haditengerészeti részlege. Nemsokára a friss hírek is érkeznek, az első hoszabb(acska) írásokkal egyetemben. Részemröl a tankok fejlődésének rövid történeti áttekintéséve nyitok majd (még Januárban).

|

gallery online

Nos kicsit gyorsabban ment az átállítás, mint gondoltam, ezért újra üzemel a képtár. Lényegében megegyezik a pár nappal ezelöttivel. Az új képek meg majd érkeznek hamarosan.

|

képtár offline a 7végén

Nagyobb teljesítményű képtár rendszert üzemelünk be az oldalon, ezért a 7végén valószínűleg nem lesznek elérhetőek a háttérképek.

Jó hír viszont, hogy úgy néz ki, alaposan megugrik majd a képek darabszáma :D