Hírünk megjelenésekor még talán folyamatban van, vagy már talán vége is annak a hadgyakorlatnak, melynek keretén belül mintegy 300 orosz ejtőernyőst dobtak le ÉNy Oroszországban egy kis éles lövészetre.
„A tervek szerint mintegy 300 ejtőernyőst dobunk le 12 harcjármű kíséretében, melyekből hármat bent lévő személyzettel együtt deszantolunk. Hovatovább első alkalommal kerül sor az új Sprut önjáró páncélelhárító löveg deszantolására.” – nyilatkozta Alexander Cserednyik ezredes.
Bár utóbbi alatt vélhetően a 76. ejtőernyős hadosztályt érthette, mely a mostani gyakorlatban érintett, hiszen az orosz ejtőernyős alakulatok, azaz a VDV (Vozdushno-Desantnye Voiska) arzenáljában megtalálható BMD-3 alapjaira építkező 2S25 Sprut-SD rendszeresítése 2007-ben vette kezdetét, azóta pedig csak nem mindössze A-pontból B-pontba furikáztak velük…
httpv://www.youtube.com/watch?v=J-CNASN-G1U&start=110
A direkt a VDV igényeinek megfelelően létrehozott 2S25 Sprut-SD a könnyű légi szállíthatóság végett az ejtőernyősök által amúgy is használt BMD járműcsalád harmadik generációs tagjára, a BMD-3-ra alapoz tehát. Ezzel a megfelelően kis súly (~18 tonna) és kellő mobilitás biztosított, a kellően erős vasökölt az orosz harckocsikon használt 2A46 löveghez hasonló ballisztikai paraméterekkel bíró, szintén 125 mm-es simacsövő, 2A75 jelölésű löveg hivatott biztosítani. A cirka 18 tonnás és így a BMD-3-nál jó 5 tonnával nehezebb harcjármű személyzete 3 fő és a BMD-3-hoz hasonlóan alkalmas arra, hogy személyzettel együtt deszantolják.
A 2S25 / Sprut-SD rendszeresítése ugyanúgy a ejtőernyős fegyvernem fegyverzetének megújítását képzi, mint a folyamatban lévő BMD-4 beszerzések. Utóbbiból az idei év folyamán mintegy 200 jármű érkezése vérható egy tavaly év végi nyilatkozat alapján.
Hovatovább a grúziai tapasztalatok alapján tervbe van véve a kerekes harcjárművek arányának növelése is. Utóbbi többek között a Nona-SVK és a GAZ-2975 Tigr nagyobb arányú beszerzését jelentheti majd.
Tudom, tudom, ezt előttük már, meg szovjet-éra, meg egy film kedvéért készült a képanyag, stb., ám mégis kellemes összhatású videó :)
A szovjet idők 7 ejtőernyős hadosztályából a Szovjetunió összeomlása után csak 4 maradt meg, melyből egyet tavaly oszlattak fel, így jelenleg 3 hadosztályba és egy dandárba tömörül a 48 – 50 000 fősre becsült ejtőernyős erő. A folyamatban lévő haderő reformoknak megfelelően 2011-re kizárólagosan szerződéses katonákat kíván látni ezen hadosztályokban.
És a VDV ma: orosz reklámanyag az ejtőernyős fegyvernemről