Moszkva és Bagdad között a tavalyi év októberében egy nagyjából 4,2 milliárd dollár összértékű csomagról született megállapodás. A 30 Mil Mi-28NE harcihelikopter, 50 Pancir Sz-1 kis hatótávolságú légvédelmi rendszer, illetve ismeretlen mennyiségű MiG-29M/M2 vadászgépet magában foglaló csomag kapcsán azonban már novemberben pedzegetni kezdték azt, ami a védelmi beszerzéseknél elég gyakran előjön: a korrupciót.
Egyesek annak adtak hangot, hogy ez bizony a megállapodás törlését jelenti, ám az iraki védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy szó sincs arról, hogy törlésre került volna, sőt korrupcióról sincs szó, mindössze az a helyzet, hogy a megállapodással kapcsolatos dokumentumok nem jutottak el időben a korrupcióellenes bizottsághoz.
Nos, hogy így volt-e, vagy sem, azt nem tudhatjuk, azonban azt igen, hogy az azóta zajló egyeztetések végett immáron határidők vannak a szállítások megkezdésére – hozzávetőlegesek ugyan, de már vannak.
Irak külügyminisztere hétfőn arról tájékoztatta a médiát, hogy az orosz harcihelikopterek, illetve légvédelmi rendszerek szállítása lassacskán megkezdődik – véleménye szerint még a nyár beköszönte előtt megérkeznek majd az első példányok, igaz ehhez előbb még véglegesíteni kell az üzlet pénzügyi oldalát.
http://youtu.be/_9bXqUrxpQA