Tegnap az azeri külügyminisztérium bejelentette, hogy a Gabalában található korai előrejelző radart elhagyják az orosz erők.
Erről korábban Oroszország tájékoztatta Azerbajdzsánt, miután nem tudtak megegyezni a 2002 óta érvényben levő bérleti szerződés meghosszabbításáról, így az szenteste végérvényesen lejár. A történet előzménye, hogy a Szovjetunió felbomlása után a korai előrejelző radarhálózat több része is külhonba került és ezek közül többet le is bontottak vagy szimplán használhatatlanná váltak a megfelelő karbantartás hiánya miatt. Moszkva ezt a problémát az utóbbi pár évben vad radarépítéssel próbálta és próbálja a mai napig is megoldani, azonban maradt olyan radar, amely a volt szovjet tagországok területén továbbüzemelt, mint például a szóban forgó gabalai állomás is.
Gabalában 1985-ben építették a Darjal típusú radart, majd egy 2002-es szerződés értelmében Oroszország idén december 24-ig használhatja mintegy hétmillió dollár fejében. Természetesen az oroszok még jóval tovább, 2025-ig tervezték üzemeltetni a gabali egységet, de Azerbajdzsán ezért már 300 millió dollárt kért, amely ajánlatot finoman szólva sem fogadtak tárt karokkal Moszkvában a nyáron. Azóta nem nagyon lehetett hallani az ügyről, de a minapi bejelentéssel most már biztossá vált, hogy az orosz vezetésnek esze ágában sincs kifizetni a közel 43-szoros díjat, így inkább hazatelepíti a radarral dolgozó 1100 fős személyzetet.
Az azeri Darjal dél-délkeleti irányban vigyázza az orosz „érdekeket”, de kérdés, hogy az elhagyása után Oroszország mivel fogja figyelni ezt a körzetet, mivel az ugyanebbe az irányba néző armaviri Voronyezs-DM radar még mindig épülget. Kérdés az is, hogy mi lesz a hátrahagyott technikával, könnyen elképzelhető, hogy a 300 milliós „baráti” ajánlat következtében az azeri illetékesek csak üresre pucolt épületeket fognak találni a helyszínen.
UPDATE:
Ma az orosz külügyminisztérium is megerősítette, hogy hátrahagyja a gabalai állomást, sőt, a közlemény szerint a tegnapi napon már le is kapcsolták a Darjal radart. Erről a bakui orosz követség tájékoztatta az azeri külügyet. A nyilatkozó orosz diplomata azt is hozzátette, hogy nem érkeztek javaslatok Azerbajdzsán részéről a tárgyalások újrakezdésére és a bérleti szerződés esetleges meghosszabbítására.