Antonovok és Iljusinok minden mennyiségben

Ha minden a nemrégiben bejelentettek szerint fog zajlani, akkor az Orosz Légierő szállítógép vonalon is kedvező évek elé fog nézni. A védelmi és a hadiipari szektorral kapcsolatos ügyekkel foglalkozó Dmitrij Rogozin miniszterelnök helyettes pénteken az állami repülőgépgyártó konszernnel, az Egyesített Repülőgépgyártó Vállalattal egyeztetett, mely után nyilatkozatra is futotta:

„Nagy mennyiségű An-124 Ruszlán kerül felújításra és modernizálásra 2020-ig, illetve 10 új gép is legyártásra kerül.” – nyilatkozta a miniszter.

Antonov An-124 a Kennedy Űrközpontban

A Volga-Dnepr Airlines egyik Ruszlánjából a Nemzetközi Űrállomás egyik Japánból érkezett modulját rakodják ki a Kennedy Űrközpontban | Forrás ,

Az ukrán óriás mellett előkerült egy ízig-vérig hazai is, hiszen a hírek szerint az uljanovszki Aviastar-SP hamarosan megkezdi az orosz szállítóflotta gerincét adó Il-76 Candid nyugdíjazásának feladatát kapó Iljuson Il-476 gyártását is. Megjegyezzük, hogy a nyugati sajtóértesülések szerint a típusra tavaly decemberben még nem volt érvényes megrendelés.

Az Il-76 új generációjáról a mostani egyeztetés után is csak amolyan oroszos tempóban nyilatkoztak, így a legyártandó mennyiségről egyelőre csak annyit tudunk, hogy „tucatnyi” gépről van szó. A típus alaposan átdolgozott új változata kapcsán 2009-ben még úgy nyilatkoztak, hogy várhatóan 2012-től fog szolgálatba állni és legalább 38 gép beszerzése szükséges. A légierő mellett egyébként a Katasztrófavédelmi Minisztériumnak is jut majd az új gépekből az Aviastar-SP tavalyi nyilatkozata szerint. Az első Il-476 prototípus elkészülte idén februárra várható, a roll-out után pedig nem sokkal el is kezdődnek majd a repülési tesztek.

A fentebb szereplő csendes óriások mellett egy kisebb turboprop géppel kapcsolatos fejleményről is beszámolhatunk: az Orosz Légierő számára 2011. májusában megrendelt 7 darab An-140 szállítógép közül nemrégiben munkába állt az első An-140-100 típusú gép. A várakozások szerint rövidebb időn belül további 2 gép érkezik majd az elsősorban személyszállító szerepkörben használni kívánt típusból.

An-140 az Orosz Légierő színeiben a MAKSZ 2011 kiállításon

Fotó: Nighthawk9 ,

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Elindult a MiG-41 fejlesztése

Elindult a MiG-41 fejlesztése

ICBM tárazás orosz módra

ICBM tárazás orosz módra