Cseh sajtóértesülések szerint a Visegrádi Négyek képviselői, azaz a cseh, a magyar, a lengyel és a szlovák védelmi miniszterek egy közös, gyorsan kitelepíthető egység létrehozását tervezik, melynek 2016 első felében kell bevethetővé válnia. Ám ehhez megfelelő eszközpark is kell.
A cseh védelmi miniszter, Alexandr Vondra és lengyel kollégája, Bogdan Klich a közelmúltban egyeztettek az európai egység létrehozásáról, azonban a szövetség nem csak katonai szinten értendő, a háttérben komoly ipari összeborulások várhatóak. Az Uherský Brodban található cseh fegyvergyár képviselői már alá is írták a szerződést a lengyel Bumar csoport embereivel, melynek értelmében a cseh kézifegyvereket szerelnének össze a cégcsoport radomi üzemében.
De nem csak kicsiben játszanak, a dél-nyugati szomszéd vállalta, hogy segít az Afganisztánba küldendő Mil gyártmányú helikopterek modernizálásában és a misszióra való felkészítésében. (Bár típust nem közöltek, valószínűleg a Mi-24V ‘Hind’ típusú harci forgószárnyasokról van szó, miután a Lengyel Hadsereg 2008-tól folyamatosan átvette a Lodz-i üzemben újjászülető Mi-17-1V jelzésű szállítóhelikoptereket.) A LOM Praha létesítményének engedélye van arról, hogy harmadik fél számára végezhet javítási és felújítási munkálatokat, így semmi akadálya nincs az együttműködésnek.
A V4-ek által létrehozandó gyorsreagálású missziós egység ügyében jövő tavasszal kezdődnek meg a komolyabb tárgyalások. Az már tisztán látszik, hogy a lengyelek vezető szerepet kívánnak játszani ebben a projektben, ennek a kívánságuknak hangot is adtak már. Ennek megfelelően mindent meg is tesznek, hogy a feladatra teljesen felkészített, kellőképpen modernizált eszközparkkal végezhessék az afganisztáni feladatokat.