Az F-35 Lightning II fejlesztési programja során már eddig is kismillió hiba és hiányosság bukkant fel, melyekre előre nem számíthattak a mérnökök – ezeken szorgos munkával és némi pénzzel mindig sikerült úrrá lenni. Most viszont olyan problémával találták szembe magukat, amire már évekkel ezelőtt megoldást lehetett volna találni, most pedig már szinte esélytelen, hogy valaha is sikerül megfelelő módon kiküszöbölni. Szerencsére ez a fatális hiba csak US Navy és a USMC számára jelent gondot.
A rövid felvezetés után nézzük, mi is a probléma!
Ugyebár az F-35 a kezdetektől fogva egy hajtóműves konstrukciónak készült, mindhárom változata (A, B és C) ugyanazt a két erőforrást használhatja – a Pratt & Whitney F135-öst és a General Electric F136-ost. Az Amerikai Haditengerészet a C variánst fogja alkalmazni repülőgép-hordozóin, melyeken a nagy távolságú küldetések során bizony sűrűn előfordul, hogy egy-egy repülőgépben ki kell cserélni a hajtóműveket, melyek pótlásáról természetesen gondoskodni kell. Erre két lehetőség van: vagy a hajón tárolt, korlátozott számú cserepéldányt használják fel, vagy a szárazföldi bázisokról hoznak egyet. Utóbbival pedig lesz egy kis bibi…
Mégpedig azért, mert sem az F135, sem pedig az F136 nem fér be a US Navy elsődleges COD repülőgépébe, a Northrop Grumman C-2 Greyhoundba. Így tehát a fent említett második lehetőséget ki is húzhatják és így már maximum csak egy másik hajó által szállíthatnak a repülőgép-hordozó számára póthajtóműve(ke)t. Ám igazából ezzel is komoly problémák vannak, lévén az ellátóhajókról történő átemeléshez állítólag nem elég erős a jelenleg használt rendszer. Legalábbis a Nimitz-osztályú repülőgép-hordozókon, a Gerald R. Ford-osztálynak elvileg nem lesznek ilyen problémái…
Természetesen az erőforrások egyes részegységeit, alkatrészeit gond nélkül elfuvarozza a Greyhound, de mivel a repülőgép-hordozók nem bővelkednek túlságosan sok szabad térben, így a bonyolult szerkezetek hosszadalmas szétszedése-összerakása sem jelent kielégítő megoldást.
A CF-1 jelzésű F-35C Patuxent River felett ,
Mint említésre került, a tengerészgyalogságot is érinti a dolog. Ők az F-35B-t fogják üzemeltetni, mely ugyanazokat a hajtóműveket használja, így értelemszerűen hasonlóan rászorulnak majd időnként a cserére ők is. Eddig a pót-erőforrásokat az MV-22 Osprey, illetőleg az MH-53 szállította a célba, de ezek a típusok sem képesek belső terükben cipelni a Lightning II hajtóműveit, külső függesztés esetén pedig egyrészt a biztonsági kockázat, másrészt pedig a légellenállás nő meg elfogadhatatlan mértékben. A USMC többször kipróbálta a hajtóművek szállítását külső függesztéssel a dönthető rotorú Osprey segítségével, ám ez olyan bonyolult és veszélyes procedúra, hogy inkább elvetették az ötletet.
A haditengerészet szóvivője szerint kiemelt jelentőségűként tekintenek a problémára, mely alapjaiban rázhatja meg a jelenleg alkalmazott, repülőgép-hordozó fedélzeti repülőgép-üzemeltetési struktúrát. De természetesen nem adják fel, már most vannak ötletek arra, hogy minkét lehetne mégis biztonságosan bepréselni a teherszállítókba a hajtóműveket. A legelőremutatóbb elképzelés szerint például a C-2, az MH-53 és az MV-22 tehertereit átalakítanák, mivel a rámpákon még beférne a két erőforrás, bent viszont már nem. A tervek szerint egy új sínrendszer kerülne bevezetésre, de ez még csak tervezőasztalon létezik.
Mindezek ellenére felmerülhet a kérdés, hogy ugyan miért is nem gondoltak korábban, az F135 és F136 tervezésének kezdetén arra, hogy egykor majd a repülőgép-hordozókra is el kéne juttatni őket légi úton. Erre egyelőre egyik illetékes szerv sem tudott kielégítő választ adni, de abban biztosak lehetünk, hogy nem hagyják annyiban a dolgot, mivel tényleg súlyos a probléma.
