Koprodukcióban készülhetnek az orosz Mistralok – UPDATED

Most már biztosra vehető, hogy az elkövetkezendő évtizedekben az Orosz Haditengerészet kilátásai között biztosan szerepel a Franciaországtól megvásárolt Mistral-osztály négy egysége is. A jelenlegi orosz nyilatkozatok szerint az első példány még a jó öreg gall honban készül el, a második kettő gyártásából viszont már alaposan kiveszik majd a részüket, sőt, mi több, a negyedik egység már teljes egészében Oroszországban épül meg.

Dmitrij Morocsenko, az orosz United Industrial Corporation vállalat szóvivője a napokban azt nyilatkozta: minden tekintetben készek rá, hogy elkezdjék a Mistral-osztályú hajók gyártását.
„Amennyiben a Védelmi Minisztérium leadja megrendelését, mi azon nyomban belekezdhetünk a munkába.” – mondta Morocsenko, aki szerint nem kellett nulláról elkezdeniük a felkészülést a feladatra, ugyanis a szovjet időkből van néminemű tapasztalatuk a témában.

„Annak idején az Ivan Rogov-osztályú (Projekt 1174) dokkhajók építésekor hasonló feladattal álltunk szemben, mint most. Ezeket a tapasztalatokat hasznosíthatjuk a jelenben, az új helikopter-hordozó dokkhajók gyártásakor.”

BDK-1171 Mitrofan Moskalenko (Forrás) ,

Nos, ami azt illeti, a három példányban készült (Ivan Rogov, Alekszandr Nikolajev, Mitrofan Moszkalenko) Projekt 1174-osztály lényegesen kisebb, és besorolásában is más, mint a Mistral-osztály: míg előbbi teljes terheléssel együtt is csak 14,060 tonnás vízkiszorítással bír, addig a francia hajók esetében ugyanezen adat üresen 16,500, maximálisan megpakolva pedig 23,300 tonna. Az oroszok a hordozható hasznos teher mennyiségében is elmaradnak francia kollégáiktól: mindössze négy Kamov-helikoptert és kétféle konfigurációban 520 haditengerészet és 25 harckocsit, vagy 53 harckocsit/80 APC-t vihetnek a rendeltetési helyükre.

Az elkészült egységek közül mára már csak az utolsóként, 1990-ben szolgálatba állt Mitrofan Moszkalenko róhatja a tengeri mérföldeket. Így tehát mindenképpen jól fog jönni az erősítés az Orosz Haditengerészetnek, mely lehet, hogy nem csak Franciaországból fog érkezni…

Ugyanis a Voice of America internetes magazin értesülései szerint a fentebb említett, „saját kezűleg” legyártandó három hajóegységet Franciaország mellett Spanyolországgal és Hollandiával közösen készítenék el. A hír az orosz hadvezetés legfelsőbb köreiből érkezett, de egyelőre nem megerősíthető. Azonban elvileg folyamatban vannak a tárgyalások ez ügyben is az érintett országokkal.

Update
Nos, a Voice of America értesülései kissé csalókának bizonyultak, ugyanis mint az orosz védelmi miniszter, Anatolij Szergyukov közelmúltbeli nyilatkozatából kiderült Moszkva a spanyolokkal és a hollandokkal nem a hajóépítés kapcsán egyeztet, hanem, mint lehetséges Mistral alternatíva szállítóival.

„A helikopterhordozók kapcsán három állammal – Franciaország, Spanyolország és Hollandia – vannak szerződéskötés előtti egyeztetéseink” – nyilatkozta Szergyukov a RIA Novosztyi állami hírügynökségnek. „Három hajóra szóló szerződés kerül majd aláírásra: egy külhonban, míg a maradék három orosz szakemberek részvételével kerül megépítésre, melyek közül a negyedik teljes mértékben Oroszországban lesz megépítve” – tette hozzá a már jól ismert feltételeket.

A nyilatkozat kapcsán az elemzők egyhangúan úgy vélik, hogy szimpla nyomásgyakorlás kísérlete Párizsra, annak érdekében, hogy a Mistralok mégiscsak az eredeti, fejlett elektronikai rendszerekkel érkezzenek majd.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Franciaország is H145-ösöket rendelt

Franciaország is H145-ösöket rendelt

HTKA Podcast S01E07 – A légvédelem fejlesztése

HTKA Podcast S01E07 – A légvédelem fejlesztése

Új európai szállítógép készül

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya