|

Új lengyel gyalogsági harcjárművet mutattak be

Idén huszonötödik alkalommal rendezik meg a lengyelországi Targi Kielcében az MSPO haditechnikai kiállítást és vásárt. Az európai- és világszinten egyaránt jelentősnek mondható rendezvény szeptember 5-től 8-ig fogadja az érdeklődőket, akik számos újdonsággal találkozhatnak a világ minden tájáról érkezett cégek standjain. Természetesen az egyre jobban fellendülő lengyel hadiipar sem maradhat ki a sorból: a helyi cégeket kiemelten kezelik a szervezők, és a sajtó érdeklődése is erőteljes irányukban. Nem véletlen tehát, hogy az egyik első hír, amit a rendezvény kapcsán olvashatunk, egy lengyel harcjárművel kapcsolatos.

A Borsuk IFV első változata, 30 mm-es gépágyúval |Fotó: Huta Stalowa Wola ,

A Huta Stalowa Wola nehézipari vállalat az MSPO-n mutatta be először a nagy nyilvánosságnak Borsuk névre hallgató gyalogsági harcjárművét. A cég, alkalmazkodva a modern kor igényeihez, és a hadiipari trendhez, modulárisan építette fel a Borsukot, ami egy azonos nevű típuscsalád első tagja. A lengyel haderő BWP-1 gyalogsági harcjárműveinek leváltására hivatott páncélos kiállított példánya egy ZSSW-30 lövegtornyot kapott, amiben egy 30 mm-es gépágyú kapott helyett. A felépítmény közepén található torony oldalára emellett SPIKE harckocsi-elhárító rakéták indítására alkalmas tubusok is kerültek.

Grafikán a gyalogsági harcjármű |Forrás: Huta Stalowa Wola ,

A Borsuk általános célú változata 30, míg a kétéltű variáns 25 tonnás harci tömeggel rendelkezik majd, meghajtásáról pedig egy 600 kW-os MTU dízelmotor gondoskodik. A küzdőtérben szállított katonák a jármű hátulján található ajtón át hagyhatják el a Borsukot, aminek több változatát is elkészíti majd a Huta Stalowa Wola. Terveik szerint a most látható variáns mellett parancsnoki, műszaki mentő, kommunikációs, egészségügyi, utász és aknavetős kialakításban is megrendelhető lesz a jármű.

Fórum hozzászólások

Ugrás a fórum topichoz