|

Megkezdődött az orosz műholdas korai előrejelző rendszer újraépítése

Sok minden más mellett a ballisztikus rakéták indításának észlelését hivatott korai előrejelző rendszer űrbe telepített részének karbantartása is nehézségeket okozott egy időben a Szovjetunió összeomlása után hatalmas gazdasági nehézségekkel küzdő Oroszország számára.

A szovjet érában beindított Око programot ugyan Moszkva igyekezett lehetőségeihez mérten szinten tartani, így történetek is műhold fellövések, a dolog vége azért csak az lett, hogy 2014-re csak 2 db US-KS típusú Molnyija, azaz nyújtott ellipszis alakú pályán mozgó műholdjuk maradt, amivel lényegében használhatatlan szintre degradálódott a rendszer. 2012-ben ugyan volt egy US-KMO fellövés, mely geostancionárius pályán mozgó változatot állított pályára, ám Kozmosz-2479-es jelölésű műhold 2014 tavaszára elromlott.

Az orosz illetékeseket azért vélhetően túlzottan nem roskadtak magukba, hiszen egyrészt Oroszország szerte gombamód nőnek ki az új generációs földi telepítésű korai előrejelző radarok, másrészt még ha cirka 6 éves csúszással is, de sor került az első új generációs korai előrejelző műhold fellövésére is.

A Kozmosz-2510 jelölést kapott műholdat egy Szojuz 2.1b vitte fel a Pleszetszk űrközpontból startolva.

Az EKS (Единая космическая система, Egyesített Űr Rendszer) program Tundra név alatt futó műholdjai a szovjet/orosz Око programban anno fellődözgetett US-KS (Molnyija pálya) és US-KMO (geostacionárius) műholdakat pótolják majd tehát. A tegnap fellőtt 2015-066A nemzetközi azonosítót kapott műhold a régi US-KS műholdakhoz hasonló pályára állt, de nem kizárt, hogy a teljesen kiépített rendszer tartalmaz majd geoszinkron pályára állított műholdakat, ahogy azt is valószínűsítik, hogy nem csak korai előrejelző feladatuk lesz ezen műholdaknak, hanem biztonságos katonai kommunikációban is segédkeznek majd, illetve egyéb felderítő jellegű feladataik is lesznek.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.