|

Tengeralattjárók és a Lengyel Haditengerészet fejlesztése 2025-ig

A napokban több, a Lengyel Haditengerészetet érintő hír is befutott – ezek egyike a lengyel tengeralattjáró terveket érinti, míg a másik a haderőnem elkövetkező 10 év alatt végrehajtandó modernizálásának finanszírozását taglalja.

A haditengerészet tengeralattjáróinak cseréje nem új keletű hír, hiszen már évekkel ezelőtt volt róla szó, hogy az 1 orosz és 4 német tengeralattjárót ideje lenne újakra cserélni. A jövőbeni, 3 db tengeralattjárót célzó beszerzés legutóbb az idei év tavaszán került megint előtérbe, mikor is a lengyelek bejelentették, hogy robotrepülőgépeket is fel szeretnék fegyverezni a jelenlegi tervek szerint 2020-2025 között hadrendbe állítandó egységeket.

4 Kobben-osztályú tengeralattjáró egymás mellett a befagyott kikötőben

Lengyel tengeralattjárók fagyos körülmények közepette. Az egyetlen Kilo-osztályú egység mellé 2002-2003 folyamán 5 Kobben-osztályú / Type 207, vagy ha úgy tetszik módosított Type 205 érkezett. Ebből egy alkatrész utánpótlásként, illetve személyzet képzéséhez. Ezen norvég eredetű tengeralattjárók fagyoskodnak a fenti képen. | Fotó: Lengyel Haditengerészet ,

A tengeralattjáró beszerzéssel kapcsolatos friss hírt a lengyel védelmi miniszter helyettes, Czeslaw Mroczek szállította mikor is arról beszélt, hogy költségcsökkentés szem előtt tartásával azon vannak, hogy egy másik NATO tagállammal – Norvégiával, vagy Hollandiával – együtt adjanak le rendelést tengeralattjárókra, mert a nagyobb darabszám miatt kedvezőbb ár lenne kialkudható, mintha Varsó egymaga rendelne csak.

A lengyel adófizetőknek jelentős, várhatóan 7,5 milliárd zloty / 2 milliárd dollár körüli összegbe fognak fájni az új acélcápák. Mely összeg egyben nagyjából fele a korábbi években a légierőhöz mérten mellőzött haditengerészet felfejlesztésére szánt, 10 évre szóló keretnek. Utóbbi összeget Ewa Kopacz miniszterelnök erősítette meg a Lengyel Haditengerészet legújabb hajójának, a 601-es oldalszámot kapott ORP Kormoran vízre bocsátásakor.

A miniszterelnök asszony az eseményen tartott beszédében kitért arra, hogy bár sok pénzt igényel Lengyelország fejlesztése nem felejtkeznek meg az ország védelméről sem, így a védelmi minisztérium költségvetése a GDP 2 százalékára áll be, mely már a 2016-os költségvetésben tapasztalható lesz. Ebből pedig lesz pénz a haditengerészet modernizálására is, mely célra az elkövetkező 10 évben 16 milliárd zloty-s keretet szánnak – ez jelenlegi árfolyamon 3,8 milliárd euró körüli összeg.