|

Orosz nagykövet: Dánia az orosz atomrakéták célpontja

A hétvégén Oroszország dániai nagykövete befenyítő hangvételű nyilatkozatot tett közzé: Koppenhága jobban tenné, ha megfontolná, hogy haditengerészete által beszáll-e az európai rakétavédelmi ernyőbe, mert ez azzal jár, hogy az orosz nukleáris fegyverek célpontjává válik – pontosabban a dán hadihajók.

„Úgy vélem a dánok nincsenek egyértelműen tisztában azzal milyen következményekkel járna Dánia számára az amerikai irányítású rakétavédelmi rendszerhez való csatlakozás. Ha ez megtörténik, akkor a dán hadihajók az orosz nukleáris fegyverek célpontjaivá válnak.” – írta Mikhail Vanin. „Dánia részévé válik az Oroszország elleni fenyegetésnek. Ennek az Oroszországgal való békés kapcsolata látja majd kárát. Természetesen ez az Önök döntése – csak szimplán emlékeztetni akartam Önöket arra, hogy ez pénzbe és biztonságvesztésbe fog kerülni.” – folytatja a Jyllands-Posten által leközölt írását az orosz nagykövet, melyben kitért arra is, hogy mindeközben Oroszország olyan rakétákkal rendelkezik, melyek garantáltan áthatolnak bármilyen rakétavédelmi rendszeren, így sugallva, hogy alapvetően elhibázott döntés lenne ez, hiszen semmilyen előny nem származna belőle a dánok számára.

Dánia egyébként évek óta nyitott a NATO rakétavédelmi rendszerébe való besegítésre. Mindezt az Iver Huitfeldt osztályú fregattjaik formájában képzelik el, amiket anno eleve úgy terveztek, hogy alkalmasak legyen rakétavédelmi rendszerbe csatlakozni. A kérdés már 2010-ben előkerült – akkor a Szociáldemokraták és a Szocialista Néppárt olyan formájú felállást tudott volna támogatni, melyhez Oroszország is csatlakozik. A tavalyi év augusztásban ez már nem volt szempont: Koppenhága legalább 1 fregattot felajánlott az európai rakétavédelmi rendszerbe, melynek kapcsán Nicolai Wammen védelmi miniszter igyekezett kihangsúlyozni, hogy az nem Oroszország ellen irányul, ahogy azt Moszkvának is tudnia kell. Mondanunk sem kell, hogy Oroszország persze sohasem osztotta semelyik NATO tag ilyen értelmezését.

Az F361 Iver Huitfeldt egy 2012-es fotón. | Fotó: Mtlarsen

Az F361 Iver Huitfeldt egy 2012-es fotón. | Fotó: Mtlarsen ,

Mtlarsen">

Az orosz nagykövet kirohanását a dán külügyminiszter elfogadhatatlannak minősítette és megismételte a védelmi miniszter tavaly nyári állásfoglalását arról, hogy a rendszer nem Oroszország ellen irányul. Az Egyesült Államok részéről az USA dániai nagykövete ítélte el orosz kollégája által írottakat kiemelve, hogy a NATO rakétavédelmi rendszere nem országok, hanem a ballisztikus rakéták jelentette fenyegetettség elhárítására irányul.

Mikhail Vanin részéről egyébként nem ez az első megkérdőjelezhető megnyilvánulás, hiszen amikor tavaly decemberben a SAS légitársaság egyik pilótájának állítása szerint nem sokon múlott, hogy gépe egy orosz katonai géppel ütközzön össze a dániai orosz nagykövetnek csak minimálisan burkoltan az volt a reakciója, hogy a svéd illetékeseknek esetleg egy kicsit kevesebbet kéne füvezniük és akkor nem találnának ki ilyen botorságokat – vagy éppen nem vízionálnának felségvizeiket megsértő orosz tengeralattjárót.