|

Több mint 100 amerikai páncélozott jármű érkezett Lettországba

Washington európai NATO szövetségesei támogatását szolgáló Operation Atlantic Resolve részeként a hétfői napon jelentősebb mennyiségű amerikai páncélozott járművet rakodtak ki a rigai kikötőben – többek között M1A2 Abrams harckocsik és M2A3 Bradley gyalogsági harcjárművek kerültek elő a Liberty Promise nevű szállítóhajó bendőjéből. A lett illetékesek közlése szerint több mint 120 darab jármű.

A páncélosok beérkezését felügyelő John R. O’Connor dandártábornok elmondása szerint a most beérkezett amerikai haditechnika addig marad a régióban, míg arra szükség van az orosz fenyegetettség elhárításához. Az esemény kapcsán a tábornok arról is beszélt, hogy a NATO keleti végei mentén végrehajtott lépésekkel azt kívánják demonstrálni, hogy az északitól a déli végekig végignyúló egységes frontról van szó.

„A szabadságért meg kell harcolni, a szabadságot meg kell védeni” – idézte a tábornokot a rigai amerikai nagykövetség a Twitteren.