|

Integrálták a Talon rakétát az MD530G könnyű harci helikopterre is

Napjainkban világszerte egyre népszerűbbek a különböző, nem irányított rakéták alapján létrehozott, precíziós vezérlő-egységgel kiegészített fegyverek. Ezek a kis hatótávolságú, relatíve könnyű, a hagyományos levegő-föld rakétáknál jóval olcsóbb fegyverek tökéletesen alkalmasak a legtöbb, jelenleg folyó konfliktusban felmerülő cél megsemmisítésére, tehát jól illeszkednek az aszimmetrikus hadviselés eszköztárába. Közülük az egyik a Raytheon nevével fémjelzett Talon, mely jellemző módon a 70 mm-es (2,75 inches) Hydra 70 nem irányított rakétán alapul.

Hasonlóan a szintén ebben a kategóriában mozgó APKWS-hez, a Talon is a Hydra 70 hajtóművét és testének nagy részét felhasználva készül, mindössze az első, vezérlő szekciót kell integrálni az alap platformra, illetve lecserélésre kerül a farok rész is; ez utóbbi szintén gyorsan elvégezhet, hiszen az egész Talon-t kit-szerűen árulják. A szabványos M260/261 indítókból útjára bocsátható Talon természetesen nem igényel semmilyen szoftveres vagy hardveres integrációt a hordozó repülőeszköztől: amelyik helikopter vagy repülőgép képes volt a Hydra 70 indítására, az a Talont is minden gond nélkül bevetheti.

Talon | Fotó: Raytheon

Talon | Fotó: Raytheon ,

Hírünk apropója, hogy a Raytheon sikerrel végrehajtott egy éleslövészet-sorozatot a fegyverrel, mégpedig egy új helikopter-típus segítségével. Az MD Helicopters MD530G az MD530 könnyű felderítő harci helikopter legújabb változata, melynek ideális levegő-föld fegyvere lehet a Talon. Az arizonai Yuma kísérleti lőtéren végrehajtott tesztek sikerrel zajlottak: mind a négy rakéta telitalálatot ért el a különféle objektumokon, melyeket megsemmisített. A Raytheon kommentárja szerint ezzel sikerrel vizsgázott a fél-aktív lézeres irányító- és célzórendszer, melyet az Egyesült Arab Emírségekkel közösen fejlesztettek ki.

Darryl Kreitman, a Talon-projekt vezetője szerint alig néhány hónap leforgása alatt sikerült integrálni a fegyvert az MD530G-n, amivel mind ők, mind a Raytheon jól járt. A forgószárnyas egyébként várhatóan még idén megkapja a szükséges tanúsítványait, így megjelenhet az exportpiacon, ahol jó esélyekkel indul.
A Talon egyébként eddig az AH-64D/E Apache/Apache Guardian harci helikopteren került integrálásra, melyre (és ezzel együtt mintegy 35 éles tesztre) idén tavasszal került sor, így az MD530G a második légi jármű, ami hivatalosan is bevetheti a fegyvert.