|

Nexter VBCI – újabb francia esély Albionban

Az éppen a német KMW-vel létrehozandó szövetségét egyengető francia Nexter VBCI névre hallgató harcjárműve még az idén újabb lehetőséget kap Anglia meghódítására: az egykori FRES UV programból 2008-ban a német-holland Boxerral együtt kieső VBCI iránt újból érdeklődést mutat az angol hadsereg.

Fotó: Daniel Steger

Fotó: Daniel Steger ,

Mivel a FRES UV programot 2008-ban megnyerő MOWAG Piranha V vonalból nem lett semmi a kerekes harcjármű géppark megújítása továbbra is nyitott kérdés az angoloknál. Más kérdés, hogy az évekkel ezelőttihez képest jóval kisebb darabszámban és csak a 2020-as évek elejétől, de a semminél ez is több az angol üzletet bezsebelni kívánó franciák számára.

Az exportpiacon erős konkurenciával szembenéző Nexter időközben jelentősebben, az angol követelmények figyelembe vételével kivitelezett módosítást hajtott végre a VBCI exportváltozatát, mely az idei EUROSATORY szakkiáltáson mutattak be. Az új változat immáron megfelel az angol követelményeknek:

  • harctéri viszonyok közepette is teljesen eltávolítható erőforrás (ez nem volt igénye a franciáknak)
  • a felfüggesztés és erőátviteli rendszer megpiszkálásával 29-ről 32 tonnára nőtt a VBCI maximális tömege, mely biztos alapot nyújt az angolok által igényelt magasabb fokú védelem, illetve potenciális jövőbeni módosításokhoz

Arról, hogy az angolok újból tesztelés alá vonják a VBCI-t, illetve hogy a rendszerestése esetén a franciák pedig „cserébe” bevásárolnak a Watchkeeper 450 UAV-ból már az év eleje felé lehetett olvasni, a mostani hírek igazából csak arról szólnak, hogy az angol illetékesek figyelmét legutóbb Maliban felkeltő VBCI újabb körös tesztelése még az idei év vége előtt megkezdődik. A 8 hónaposnak megjelölt, Project Brittany név alatt futó tesztek Franciaországban zajlanak majd 2014 szeptemberétől.

Ugyan az értesülések szerint a franciák kormányközi megállapodásban reménykednek a védelmi technológiákért felelős angol miniszter, Philip Dunne elmondása szerint egyelőre egyrészt nincs céldátum a 8×8-as kerékképletű kerekes harcjármű beszerzésre, másrészt bármennyire is szimpatizál az angol hadsereg a VBCI-vel, minden bizonnyal a jövőben is nyílt tenderre kerül majd sor.

A VBCI exportja szempontjából mindenképp előnyös, hogy harci tapasztalatok vannak már vele – megfordult Afganisztánban éppúgy, mint Maliban.