|

Hosszú távú teszten járt az An-70

A napokban sikeresen teljesítette első hosszú távú repülési tesztjét az An-70 közepes szállító repülőgép – jelentette közleményben a típust fejlesztő Antonov.

A 8 órán és 8 percen át tartó tesztet a Kijev – Odessza – Lviv – Ivano-Frankivszk – Kijev útvonalon repülte a gyár és az ukrán haderő tudományos tesztekért felelős intézetéből álló személyzet. A próbarepülés során az időjárás is a személyzet „segítségére” sietett: útja során az An-70-esnek számos viharfelhővel volt szerencséje közelebbi kapcsolatba kerülnie, így a legénységnek lehetősége volt kipróbálni éles körülmények között is az időjárás monitorozására hivatott fedélzeti berendezéseket.

Akik egyhuzamban 8 órán át repülték az An-70-est | Forrás: Antonov

Akik egyhuzamban 8 órán át repülték az An-70-est | Forrás: Antonov ,

Az eddigiek alapján úgy néz ki, hogy most már egyedül is működőképessé tudják faragni az An-70-es konstrukciót az ukránok, viszont a típus jövője egyelőre ködbe vész. Az oroszok részvételének a fejlesztésben megvolt az a nagyon nagy előnye, hogy mondhatni egy fix és viszonylag nagyszámú megrendeléssel számolhatott volna az Antonov, hiszen Oroszország a már eléggé koros An-12 közepes szállítógépeit tervezte váltani mintegy hatvan darab An-70-essel. Jelenleg viszont az is kérdésesnek tűnik, hogy Ukrajna egyáltalán meg tudja-e szervezni a sorozatgyártást, ugyanis a pletykák szerint a jelenleg kormányzati szinten egyengetett projekttel az ukrán-válság kezdete óta nem foglalkoznak és a krízis kimenetelétől függetlenül valószínűleg nem fog nagy prioritást kapni a program a jövőben.

Tovább fontos kérdés az is, hogy egyáltalán ki venne az egyelőre kiforratlan típusból? Az elsődleges piacot maga az ukrán haderő adhatja, azonban az elmúlt két évtized egyáltalán nem a nagyobb beszerzésekről szólt keleti szomszédunknál, az ún. Jolly Joker pedig maga Oroszország volt, viszont ha nem rendeződik az ukrán-orosz viszony, akkor vajmi kevés annak az esélye, hogy az Orosz Légierő olyan – számukra biztonsági kockázatot jelentő – vállalattól vásároljon nagyobb tételben, amely nyíltan kiállt az ideiglenes és nyíltan oroszellenes ukrán vezetés mellett.