|

Ukrajna egyedül folytatja az An-70-es fejlesztését

Ukrajna folytatja az An-70-es fejlesztését Oroszország nélkül is, közölte az ukrán miniszterelnök, Mikola Azarov pénteken, holott egy nappal korábban, a Rio de Janeiroban megrendezett LAAD nemzetközi haditechnikai kiállításon Dmitro Kiva, az Antonov cég vezérigazgatója bejelentette, hogy fel kell függeszteniük az An-70-essel végzett teszteket a legfőbb partner, az Orosz Védelmi Minisztérium programból való kilépése miatt.

„Megegyeztünk (Oroszországgal), hogy közösen folytatjuk a az An-70 projektet, és megkezdtük a munkát. Most bizonyos orosz források szerint saját katonai teherszállítót fejlesztenek. Ezen körülmények között Ukrajnát arra kényszerítik, hogy egyedül folytassa a fejlesztést, és egyedül állja annak költségeit, és mi ezt meg is tesszük, ” – idézte az ukrán kormányszóvivő Azarovot.

„Jelenleg is folynak a repülési tesztek. Ez a projekt befejező része, ” – mondta a miniszterelnök, és hozzátette, hogy biztosan állíthatja, hogy Ukrajna képes lesz az An-70 sorozatgyártására.

Fotó: Oleg V. Belyakov

Fotó: Oleg V. Belyakov ,

A közös ukrán-orosz An-70 egy közepes hatótávolságú propfan szállítógép, melyet a kiöregedő An-12 flotta leváltására terveztek. Egy gép becsült ára 67 millió dollár.

A program folyamatos késésben van, mivel több ízben akadtak problémák a géppel. Az első prototípus a ’95 február 10-én, a negyedik felszállás alkalmával egy An-72-vel ütközött a levegőben. A 7 fős személyzetből senki sem élet túl a katasztrófát. Később a statikus tesztekre készített második prototípussal repülési tesztek hajtottak végre, de 2001 januárjában, Omskban a hideg időjárási tesztek alatt leszállás közben összetörték, amikor egyszerre két hajtómű mondta föl a szolgálatot, és a gép elvesztette sebességét. Jelentős kár keletkezett a gép hasán, de rekord időn belül kijavították, és folytatták a repülési teszteket a már módosított hajtóművekkel.

2002-ben Oroszország és Ukrajna megegyezett, hogy 50-50%-os arányban részesednek a nyereségben illetve a kockázatokban, ám az orosz fél 2006-ban kilépett a programból, majd 2009-ben újra csatlakoztak. A mostani kiválás után pedig kíváncsian várjuk a folytatást…

Szerző: Stealthfighter

7 hozzászólás “Ukrajna egyedül folytatja az An-70-es fejlesztését”

  1. Tény, hogy az oroszok lépése nagyban hátráltatja a típus fejlesztését illetve későbbi gyártását. De ennyire előrehaladott állapotban valószínűleg már nem tudja megakadályozni az elkészültét!
    Ráadásul az An-70-es sikeres lehet, mert NINCS konkurenciája!

    Az /EADS/ Airbus A-400M még viccnek is rossz a kisebb teherbírásával, ám TÖBB MINT KÉTSZERES ÁRÁVAL !!! Ilyen áron nem csoda, hogy a fejlesztő országokon kívül – akik futnak a pénzük után – nem kell a kutyának se!!!

    Az orosz-indiai “kacsa” pedig elrepült, mert India C-17 Globemaster-t vásárolt…!!!

  2. Olvastam, de várd ki a végét! Lehet hogy hápogni fog, mert a közös gép teherbírása megegyezik a C-130J Super Herculessel, /- és hasonló az Embraer KC-390-hez -/ mely nem tesz jót az értékesítésnek…!!!
    És ismered a mondást a közös lóról! Ukrajna már tudja a szállítógépes változatát is!
    India meg majd megtanulja…!!!

  3. A repülési tesztektől már csak 1 lépés a sorozatgyártás. Melyhez persze csak 3 dolog kell – mint a háborúhoz…!
    Ám akkor sem lesz eladhatatlanul drága, mint az Airbus A-400M!!!

    Az Il-76MD /Il-476/ esetében igazad van! Mely persze rossz hír az indiaiaknak!
    De majd megtanulják…!!!

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.