|

Tengeralattjáró tüzek

A múlt héten egy indiai és egy ausztrál tengeralattjárón is tűzeset történt. A két esetben annyi a közös, hogy mindkét tengeralattjáró egy-egy közelmúltban befejeződött karbantartási ciklus utáni tartózkodott kint a nyílt vízen. Sajnos a történet csak az ausztrálok esetben zárult személyi sérülés nélkül, lévén az indiai Kilo-n történt balesetben 2 tengerész életét vesztette.

Időrendi sorrendben a két eset közül az indiai az első: az INS Sindhuratna fedélzetén február 26-án, míg az ausztrál HMAS Waller fedélzetén február 27-én csaptak fel a lángok.

Az indiai esetről annyit tudni, hogy az 1988-ban hadrendbe állított és a tavalyi évben felújításon átesett, Kilo-osztályú INS Sindhuratna (S59) a vízfelszín alatt haladt, mikor füst kezdte el megtölteni a legénység szálláshelyéül szolgáló szegmensét a tengeralattjárónak. Nem hivatalosan megerősítetten, de az előzetes vizsgálatok szerint vélhetően a tengeralattjáró rossz állapotú akkumulátorainak egyikének meghibásodása okozhatott tüzet. A keletkező füst belélegzéséből adódóan 7 fő vesztette eszméletét – őket helikopterrel szállították Mumbai-ba, ahova az esetet követő napon visszaérkezett a tengeralattjáró is. A korábban eltűntnek nevezett 2 tengerészt a hírek szerint csak ekkor találták meg – holtan.

Állítólagosan haditengerészeti források szerint adminisztratív jellegű okok, konkrétabban szerződéskötés késése miatt a felújítás során a tengeralattjáró akkumulátorainak újakra cserélése elmaradt és ez a nem elhanyagolandó probléma hogy-hogy nem, de nem szúrt szemet az illetékeseknek. Nos, ha ez tényleg így van, akkor az nagyon súlyos problémák létét jelzi…

Az indiai haditengerészet parancsnoka, DK Joshi admirális a baleset napján a mostani és az azt megelőző incidensek sorozatára hivatkozván morális okokból még a baleset napján beadta lemondását, amit A.K. Antony védelmi miniszter végül el is fogadott.

Indiai kollégáiknál lényegesen szerencsésebbek voltak az Ausztrál Királyi Haditengerészet tengeralattjárósai, akik a 2012-13 folyamán jelentős karbantartási munkálatokon átesett HMAS Waller (SSG 75) aktív szolgálatba történő visszaállításához vezető úton voltak kint a tengeren.

Az ausztrál védelmi minisztérium által kiadott sajtóanyagban olvashatóak szerint a Collins-osztályú tengeralattjáró fedélzetén Nyugat-Ausztrália partjai mentén keletkezett tűz, amit a legénység sikeresen eloltott. Az oltásban részt vevők közül 4 főt elővigyázatosságból helikopterrel a kontinensre szállítottak.

A HMAS Waller érkezése Pearl Harbor kikötőjébe

Az 1999 nyarán, harmadikként hadrendbe állított HMAS Waller ezen a 2008-as fotón Pearl Harbor kikötőjébe érkezik a RIMPAC 2008 hadgyakorlat apropóján. | Fotó: Michael R. McCormick, U.S. Navy ,

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.