|

Érkeznek a Harpoonok a tajvani tengeralattjárókhoz

A tajvani védelmi minisztérium közleménye szerint a tavalyi év végén az Egyesült Államok megkezdte azon megrendelésük teljesítését, melynek részeként 36 UGM-84L, azaz tengeralattjáróról indítható Harpoon kerül a szigetország haderejéhez.

Tajvan ugyan korábbról már rendelkezett az amerikai hajó elleni robotrepülőgép levegőből és vízfelszín felettről indítható változatával, ám a két aktív tengeralattjárója kapcsán nem létezett ilyen képesség. Ennek megváltoztatása mellett döntöttek 2005-ben – ezen döntésből végül 2008-ra lett olyan szintű dolog, hogy az amerikai DSCA (Defense Security Cooperation Agency – Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség) hivatalosan is a Kongresszus elé terjessze jóváhagyásra a potenciális üzletet.

A most elkezdett szállítások 36 Harpoonjából összesen 32 a harci változat, mégpedig annak is az aktuálisan legmodernebb, Block II-es változata. Azaz a tajvani tengeralattjárósoknak adva lesz a lehetőség a kikötőkben tartózkodó hajók, illetve egyéb part menti célok támadására is.

Tajvan amúgy mindösszesen 2 – közvetetten amerikainak is tekinthető – tengeralattjárót tud felmutatni. Közvetetten, lévén a Hai Lung-osztály két egysége a holland Zwaardvis-osztályt takarja, ami viszont az amerikaiak utolsó diesel/elektromos típusára, a Barbel-osztályra alapozott anno. Mindemellett Tajvan kétségbeesetten próbál szállítót találni, aki Kína akaratával szembe menve segítené őket a nagy testvér tengeralattjárós rohamosan duzzadó erejének valamicske ellensúlyozásában. Ez az elmúlt bő egy évtizedben sikertelen volt, így idén tavasszal már saját fejlesztés fontolgatásáról is szóltak a híresztelések.

Hai Lung

A Zwaardvis, azaz a hajótörzs végett szegről-végre Barbel-osztályú Hai Lung 1987 októberében állt hadrendbe. A hollandok által kivont további 2 további Zwaardvis eladása kínai nyomás végett nem valósulhatott meg. A Hai Lung-osztály Harpoon indítására alkalmassá tétele évek ezelőtt merült fel. | Forrás ,