|

Tajvan tengeralattjáró fejlesztésbe kezdene?

Úgy tűnik Tajvan végül feladta, hogy abban reménykedjen, hogy az Egyesült Államok (vagy bármely más szóba jöhető nemzet) esetleg valahogy átveri Kínával szemben a Bush korszak azon 2001-es ígéretét, miszerint egy komoly fegyvercsomagban akár 8 diesel/elektromos tengeralattjáróhoz juthatna a szigetország.

Ahogy a vadonatúj Block50/52-es Sólymok, úgy ezen tengeralattjárók sem realizálódtak az évek alatt, sőt 2010 februárjában a tajvani védelmi minisztériumhoz közel álló anonim forrásoktól olyan – hivatalosan persze meg nem erősített hírek – reppentek fel, miszerint a felpaprikázott Kína lenyugtatása érdekében Tajpej a továbbiakban nem forszírozza a tengeralattjárók szállítását Washingtonnál. Ez persze nem bizonyult igaznak, lévén – hivatalosan szintén tagadva – már az oroszokat is megkörnyékezték némi technikai segedelemért. Emlékeztetőül:

2010 decemberében reppent fel, hogy a Tajvani Haditengerészet és az állami tulajdonban lévő hajógyár, a CSBC Corporation képviselői az év októberben Oroszországban vendégeskedtek – állítólagosan tengeralattjáró építés ügyében történő potenciális együttműködés végett. A védelmi minisztérium persze következetesen tagadta, hogy megkörnyékezték volna az oroszokat, a nyilatkozatukban határozottan azt hangoztatták, hogy Tajvan továbbra is csak az Egyesült Államoktól kíván tengeralattjárókat beszerezni. A CSBC ezzel szemben nem rejtette véka alá, hogy illetékesei valóban jártak az oroszoknál – igaz nem tengó ügyben, hanem pusztán gazdasági, technikai együttműködés vonalon zajlottak tárgyalások.

Nyilatkozatukban az szerepelt, hogy a Dél-Korea, Japán és Kína jelentette konkurenciát ellensúlyozandó növelni szeretnék piaci részesedésüket a régióban az orosz piaci lehetőségeket kiaknázásával, másrészt technológiai együttműködést is szerettek volna tető alá hozni orosz hajógyárakkal. Lévén szeretnének belevágni a jégtörő hajók üzletébe is is, a Sanghaj és az Északi-sark közti forgalom növekedése pénzügyi megcsapolása érdekében. Illetve az oroszoknak meg anyagi befektetés jönne jól halászhajók építéséhez. ( Természetesen… :) )

Ezen híranyag óta nem igazán foglalkoztunk a tajvani tengeralattjárók kérdésével, ám a napokban friss sajtóanyag röppent ki a helyi védelmi minisztériumtól – köszönhetően annak, hogy a helyi sajtó azon értesülésén kezdett értekezni, miszerint Tajpej saját fejlesztéssel kacérkodik.

A minisztériumi közlés megerősíti ezen értesülést, a kiadott sajtóanyagban szerepel, hogy Tajvan belevágott a megvalósíthatósági vizsgálatokba. Az közzétett információk tanúsága szerint egy 4 éves projectről van szó, amit a tavalyi év végén terjesztettek a védelmi fejlesztésekért felelős illetékesek elé.

A saját fejlesztésű tengeralattjáró megvalósíthatóságát vizsgáló projectben 4 nagy területre összpontosítanak majd, úgymint maga a tervezési folyamat, a szükséges eszközök beszerzésének lehetőségei, a fizikai megvalósítás, illetve a tesztelés.

A tengeralattjáróval rendelkező, de azt sohasem fejlesztett Tajvan kerete ezen programra, illetve az ipari képességek kiépítésének fedezésére állítólag jobb esetben is csak 10 milliárd új tajvani dollár, ami igencsak soványkának tűnő 340 millió amerikai dollárt jelent.

A hivatalos nyilatkozatban egyébként továbbra is ki van hangsúlyozva, hogy Tajvan számára rendkívül fontos új tengeralattjárók beszerzése és hogy ez még mindig a beszerzendő amerikai eszközök listájának prominens helyén található. Közlésük szerint Washington továbbra is vizsgálja miként tudna segíteni nekik ez ügyben.

Ugyanakkor a nyilatkozatban az is szerepel, hogy ha más nincs megelégednének a technikai segítséggel is, lévén arra mindenképpen szükségük van – akkor is, ha az Egyesült Államok szállít és akkor is, ha saját maguk fejlesztenek tengeralattjárót.

Tajvan amúgy mindösszesen 2 – közvetetten amerikainak is tekinthető – tengeralattjárót tud felmutatni. Közvetetten, lévén a Hai Lung-osztály két egysége a holland Zwaardvis-osztályt takarja, ami viszont az amerikai Barbel-osztályra alapozott anno. Mindemellett van két, már csak alap kiképzésre használható amerikai őskövületük is, a 2. Világháborús design alapján épült Tench-osztály / Hai Shih-osztály képében.

Hai Lung

A Zwaardvis, azaz a hajótörzs végett szegről-végre Barbel-osztályú Hai Lung 1987 októberében állt hadrendbe. A hollandok által kivont további 2 további Zwaardvis eladása kínai nyomás végett nem valósulhatott meg. A Hai Lung-osztály Harpoon indítására alkalmassá tétele évek ezelőtt merült fel. | Forrás ,

Felmerülhet a kérdés, hogy a már igen régóta csak nukleáris meghajtású tengeralattjárókat tervező és építő Egyesült Államok mit tudott volna kezdeni Tajvan hagyományos meghajtású tengeralattjáróról szóló igényeivel az esetben, ha bevállalja az ezzel járó combos konfliktushelyzetet Kínával szemben.

Ennek egyik feloldása lehetett volna azon lehetőség, amire még egy 1991-es törvény ad lehetőséget: elvileg nincs törvényi akadálya annak, hogy más nemzet fejlesztette diesel/elektromos tengeralattjárót amerikai hajógyár gyártson le, majd az Egyesült Államok értékesítsen. Más kérdés, hogy ezt 1999 környékén már megpróbálták a németekkel, mint a technológiát szállító partnerral, de a tajvani export akkor sem jött össze.

Aztán voltak olyan vélemények is, hogy Washington vagy odaadja Tajvannak a legutolsóként fejlesztett D/E tengeralattjáró osztályának, a Tajvan számára a holland tengeralattjáróin keresztül üzemeltetés szempontjából végül is ismert Barbel-osztály terveit, vagy összerak egy modernizált változatot a régi tervekre alapozván. Tekintve azonban, hogy az amerikai tapasztalatok ilyen téren már mintegy 50 éve hiányosak, ez kevésbé tűnt valószínűnek.

USS Blueback

Az 1956-1959 között megépült 3 Barbel-osztályú egység volt az Egyesült Államok utolsó diesel/elektromos tengeralattjárója. Ezen hajóosztályon debütált az Albacore kísérleti tengeralattjárón letesztelt Albacore/könnycsepp kialakítású hajótörzs. A szóban forgó három tengeralattjárót 1989-90 folyamán vonták ki. A másodiknak megépült egység, az egykori USS Blueback / SS 581 Portland városában tekinthető meg. A Barbel és a Bonefish lángvágók áldozata lett. | Forrás ,

5 hozzászólás “Tajvan tengeralattjáró fejlesztésbe kezdene?”