|

Indiai fejlesztés az Il-76-oshoz

A stratégiai teherszállító által nyújtott pluszt elsősorban a speciális alakulatok számára tervezték, ám ha beválik, kiterjesztheti a kontinens méretű ország gyorsreagálású képességeit más egységek esetében is.

A DRDO (Defence Research and Development Organisation) által fejlesztett HDS (Heavy Drop System) névre hallgató platform tekintélyes méretű terhet képes biztonságosan a földfelszínre juttatni ejtőernyők segítségével.

„A 16 tonna teherbírású „teherledobó” rendszer a teherviselő szerkezet mellett a csúcstechnológiás ejtőernyő egységből áll, melynek segítségével olyan katonai felszerelések juttathatók célba, mint a járművek (beleértve a BMP kategóriát is), az utánpótlás vagy éppen lőszer az Il-76 nehéz teherszállító repülőgépből, amelyhez fejlesztve és tervezve lett, valamint már bizonyította is életképességét” – mondta a fejlesztési ügynökségtől Ravi Gupta szóvivő egy bemutató alkalmával.

Forrás: bharat-rakshak.com

Forrás: bharat-rakshak.com ,

Elmondásuk alapján a három prototípus az Agra városában található DRDO laborban készült, melyekkel két sikeres dobást sikerült végrehajtani a meghatározott követelmények teljesítésével. A fejlesztéssel kapcsolatban Avinash Chander úgy nyilatkozott, hogy „leegyszerűsítve a HDS rendszer a „dobj és menj” képességgel ruházza fel és egyben meg is sokszorozza a fegyveres erők harcértékét működési elve folytán.”

A két alrendszerrel felruházott eszköz teherviselő elemét kerekekkel is ellátták, hogy a repülőtéren a ki-be rakodás minél egyszerűbb és gyorsabb lehessen. További jellemzője még, hogy járművel vontatható, illetve, hogy az ejtőernyők földet érés esetén az ADU (Automatic Disengage Unit) egységnek köszönhetően automatikusan leoldanak, hogy az esetleges erősebb szél ne tehessen kárt a rakományban.

BewoorBMP2

Remények szerint azon állítás is helytálló lesz a későbbiek folyamán (ami alapvető), hogy tervezése során figyelembe vették, hogy alkalmazása ne veszélyeztesse a hordozó repülőgép biztonságát egyenrangúan kezelve a „küldemény” sértetlenségével és a pontos ledobás megvalósíthatóságával.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.