|

Legalább egy évtizedig eltarthat az Akulák modernizálása?

Illetékesek idén márciusban adtak róla hírt, hogy az orosz védelmi minisztériumon belül megszületett a döntés, miszerint a 4 Sierra után az összes aktív állományú Akula vadász tengeralattjáró is modernizálására kerül.

Az összesen megépült 15 Akula közül napjainkban 10 aktív – ebből ugyanakkor 1 az Indiai Haditengerészetnél van 10 éves lízing keretében, így a feladat 9 egység felújítása. (Részben kapcsolódó fejlemény, hogy az egyik inaktív Akula, a K-263 Barnaul sorsa eldőlt nemrégiben: felújítás helyett lángvágós kezelés.)

Az Akula-osztályt anno megtervező Malakhit tervezőiroda jelenlegi igazgatója tavasszal úgy nyilatkozott, hogy az elektronikai rendszereket, a kábelezés teljes cseréjét, illetve a fegyverrendszer megpiszkálását is magában foglaló modernizációs csomag alkalmazása az első egység esetében 2 évet venne majd igénybe. A Zvezdocska hajógyár ugyanakkor ezzel úgy tűnik nem ért egyet, mert a RIA Novosztyinak adott exkluzív nyilatkozatban a hajógyár részéről a közelmúltban már úgy nyilatkoznak, hogy tengeralattjárónként legalább 3 éves munkálatokkal kell számolni, a teljes Akula flotta felújítása pedig egy évtizednél is tovább eltarthat.

Mindemellett megerősítésre került az, amit már tavasszal is sejteni lehetett: a modernizációs csomagot elsőként a K-328 Leopard kapja meg. A Zvezdocska igazgatója szerint ezen atom-tengeralattjáró kapcsán vélhetően hosszabbak is lesznek a munkálatok, hiszen a „papíron” kidolgozott csomaggal kapcsolatban ezen egység kapcsán szereznek majd először gyakorlati tapasztalatokat, a kivitelezés pontos menete ezen tengeralattjáró kapcsán lesz véglegesítve.

Fagyott leopárd, avagy a K-328 | Fotó: Лобанов Вячеслав

Fagyott leopárd, avagy a K-328 | Fotó: Лобанов Вячеслав ,

Arról nem szól a fáma, hogy milyen ütemezésben zajlanának a munkálatok, ám ha a 3 éves etapokról nem értett félre valamit a RIA Novosztyi, akkor párhuzamosan több Project 971-esen kell majd dolgozniuk az oroszoknak, ha belátható időn belül le akarják tudni a Project 855M Jaszeny típusú tengeralattjárók nagyon lassú érkezése miatt szükségszerű Akula modernizálást.