Az elérhető információk szerint a Project 954A Kondor (NATO: Sierra II) atom-tengeralattjáróik modernizálása után az orosz vezetés állítólagosan – még az év első hónapjában – úgy döntött, hogy a Project 945 Barrakuda (Sierra I) egységek is visszatérhetnek az aktív állományba.

Az egyik Sierra II-es ,
Az 70-es évek elején elkezdett tervezésű, igen potensre, de egyben drágára is sikeredett hajóosztályból 1984 és 1993 között mindösszesen 4 egység állt hadrendbe – két Project 945, illetve kettő Project 945A változatú. Utóbbiak elsősorban a komolyabb szonárrendszerben és a még halkabb üzemelésben mutattak túl elődjeiken.
A Sierra SSN-ek felújítása és modernizálása a potensebb változattal kezdődött: a felújításra hosszú időn át csak várakozó, de ezt követően alaposan felújított, a reaktorszegmensben is megújult K-534 Nyizsnij Novgorod 2008-ban hajózhatott el a Nyerpa hajógyárból – ahova 2001-ben érkezett egy reaktor szegmensben bekövetkezett incidens után.
Testvére, a K-336 Pszkov esetében volt egy felújítási ciklus 2003-2007 között, ám elvileg azóta zajlik a nagyobb kaliberű modernizálása – a munkálatoknak a korábbi ütemtervek szerint tavaly kellett volna lezárulniuk.
A „friss” infók szerint a Sierra II-esek felújítása során szerzett tapasztalatokat a Sierra I vonalon először a Sierra család elsőként, 1997-ben, mindössze 14 évnyi szolgálat után leállított K-239 Karp esetében fogják kamatoztatni.
Az 1992-ben a USS Baton Rouge atom-tengeralattjáróval ütközött K-239 Karp teljes körű, az elektronikát, navigációs és vezérlőrendszereket, a hidroakusztikus komponenseket és természetesen a reaktort is érintő munkálatok a tervek szerint a nyáron kezdődhetnek meg. A munkálatok elvégzéséhez szükséges időt nagyjából 3 évre lőtték be. A már csak a titánszerkezetükből adódó előnyeik (nagy merülési mélység, fokozott sérülésállóság) miatt is értékes Sierra-k negyedik egységének, a K-276 Kosztromának a rendbehozatala csak ezt követően kezdődhet majd meg.
A Zvezdocska hajógyár illetékeseinek friss nyilatkozata szerint a szerződést még tavaly decemberben írták alá és a két Sierra I-es modernizálásának céldátuma 2017. A két SSN közül a Karp esetében nyilatkozott: elmondása szerint a tengeralattjáró titán törzse nagyon jó állapotban van, ám a berendezések jelentős része hiányzik.

K-276 Kosztroma ,