|

Az Olasz Légierő lesz az első MC-27J-üzemeltető

Az Alenia Aermacchi és az ATK vállalatok közös projektjét, az MC-27J-t talán nem kell különösebben bemutatni az Olvasóknak, lévén a közelmúltban többször is írtunk róla. Aki mégsem találkozott volna még vele, annak röviden mégis összefoglalnánk: a jól ismert C-27J Spartan új verziójáról van szó, melyet – hasonlóan a Lockheed Martin AC-130-hoz – felfegyvereztek, és csatarepülőgépként kínálnak a piacon. A fejlesztés még viszonylag kezdeti stádiumban van, ám az első prototípus már repül, sőt, még éleslövészetet is végrehajtottak vele idén. A napokban zajló Dubai Airshow 2013 keretében pedig az is kiderült, hogy a típusnak biztosított a jövője, ugyanis az Olasz Légierő és az Alenia Aermacchi megállapodott a fejlesztés folytatásáról, valami hat példány megvásárlásáról a Praetorian néven emlegetett csatarepülőgépből.

MC-27J, impozáns fekete festéssel, a Dubai Airshow 2013 standján | Fotó: Alenia Aermacchi

MC-27J, impozáns fekete festéssel, a Dubai Airshow 2013 standján | Fotó: Alenia Aermacchi ,

A szerződés értelmében az Alenia Aermacchi, az ATK-val együttműködve, 2014 tavaszáig leszállít egy prototípust az Olasz Légierő számára, melyet az csapatpróbáknak vet alá, és előkészíti a rendszerbe állítás feltételeit. A második szakaszban aztán következhet a többi példány legyártása, esetleg a típus módosítása az addigi tapasztalatok alapján, majd a szolgálatba állítás. A hat megrendelt Praetorian (az elnevezés egyébként az ókori római császárok elit, személyi testőreinek nevéből ered) közül hármat már meglévő C-27J-kből alakítanak át, míg a másik hármat újonnan fognak legyártani. Előbbiek egyébként megőrzik teherszállító képességüket is, így szükség esetén – egy megfelelő modifikációs kit segítségével – gyorsan visszaalakíthatók eredeti szerepkörükbe.

Az Aeronautica Militare 12 Spartanja közül néhány már most is különleges feladatkörű, vagyis részben specializált: a JEDI (Jamming and Electronic Defence Instrumentation) rendszer segítségével IED-ket „vadásznak” Afganisztánban. Ezt a rendszert minden bizonnyal megkapják majd az MC-27J-k is, melyek a csatarepülőgép feladatkör mellett előretolt parancsnoki központként is működhetnek majd, a levegőből koordinálva a földi csapatok műveleteit. A Praetorianokat egyébként az olasz különleges erők, a Comando Operativo Forze Speciali fogja használni, konkrétan annak légierős különítménye.

Az MC-27J raktere a GAU-23 gépágyúval

Az MC-27J raktere a GAU-23 gépágyúval ,

Az Olasz Légierő tervei szerint a jövőben az MC-27J-ket a meglévő, 30 mm-es ATK GAU-23 Bushmaster automata gépágyú mellett precíziós fegyverekkel is fel szeretné szerelni, ám ezek kilétéről egyelőre nem árultak el többet. Az Alenia Aermacchi pedig bízik a további megrendelésekben, elsősorban az amerikai kontinensen és a Közel-Keleten reklámozzák terméküket. Az MC-27J eladására egyébként van is reláció, lévén a „nagy testvér” AC-130 exporttilalom alatt áll, a felfegyverzett szállítógépek piaca így nyitott, igény pedig van erre a kategóriára.