|

Elkezdődött a típusváltás folyamata Belgiumban is

A hidegháborús időkben beszerzett, majd az aktuális követelményeknek megfelelően módosított, modernizált vadászbombázók leváltásának hullámához – mely Európában az utóbbi évek legtöbb hírét produkálta honvédelmi beszerzések terén – Belgium eddig nem nagyon csatlakozott. Ez talán a Brüsszelt érintő, sorozatos belpolitikai válságoknak is köszönhető, melyek megoldása fontosabbnak bizonyult, mint a harci repülőgépek cseréje, ám mivel egyetlen típust sem lehet a végtelenségig használni, várható volt, hogy valamikor mostanság ők is beállnak a sorba. A tétlenségnek november 14-én, Londonban vetett véget Frederik Vansina ezredes, vezérkari főnök, aki a Nemzetközi Vadászrepülőgép Konferencia keretében jelentette be: 2014 elején Belgium elindítja azt a folyamatot, melynek célja a jelenleg használt F-16-osok leváltása.

A Belga Haderő Légi Komponense (2002-óta hívják így őket, előtte Belga Légierő néven működtek) jelenlegi öklét 54 darab Lockheed Martin/SABCA F-16AM/BM Fighting Falcon alkotja, melyekből annak idején 160 darabot rendeltek meg, majd a vasfüggöny leomlása után folyamatosan helyeztek tartalékba vagy adtak el. A gépek, bár nem mai darabok, a folyamatos modernizációnak köszönhetően kategóriájuk egyik legjobbjai: átestek az MLU-programon, arzenáljukban pedig megtalálható minden fontosabb levegő-levegő és levegő-föld fegyver – nemrégiben szereztek be például hozzájuk Raytheon AIM-9X Block II légiharc-rakétákat. Ez az állapot néhány évig még fent is tartható, ám a következő évtizedtől, amikorra Európában és a világ minden táján elkezdődik az új generációs harci gépek rendszeresítése, ezek a Sólymok már nem fognak maradéktalanul megfelelni – arról nem is beszélve, hogy üzemidejük is lejár.

A belga F-16-osok sokat járnak nemzetközi repülőnapokra. Ha dinamikus programot is repülnek, akkor általában a demo-gépet küldik, ha csak statikus sorra érkeznek, akkor pedig az ünnepi, díszfestésűeket. Idén Nordholzban például utóbbiak szerepeltek

Belga Falcon Nordholzban ,

Brüsszel tehát jövő év elején kiadja a piaci szereplők számára ajánlatkérő levelét, melyben az F-16-osok váltótípusára vonatkozóan várnak majd javaslatokat. Vansina szerint a Fighting Falconok 2023-ig maradnának szolgálatban, addigra kellene elkezdeni a majdani új típus rendszeresítését. A most készülő dokumentumot ennek megfelelően még a jövőre esedékes választások előtt el szeretnék készíteni, hogy a leendő új kormány egyből megkezdhesse a vele való foglalatoskodást. Konkrét tervekről, elképzelésekről természetesen egyelőre nincs szó, ám tippelni mindenesetre lehet. Annyi bizonyos, hogy az F-35A náluk is esélyes, főképp azért, mert a szomszédos Hollandia – mellyel a közelmúltban megállapodtak róla, hogy honvédelmi beszerzéseiket lehetőleg összehangolják – szintén ezt választotta F-16AM/BM-jei helyett. De persze nem szabad elfelejtkezni a többi versenyzőről sem, hiszen bizonyosan pályázik majd a megrendelésre a JAS-39E Gripen és a Typhoon is.