|

Vízre került az első orosz Mistral

A Vlagyivosztok részben úszott már, hiszen az oroszok által megépített felét el kellett juttatni a hajó másik felét és a végső összeszerelést végző franciákhoz. Október 15-én azonban a szerkezetileg kész került vízre a DCNS Saint-Nazaire-ban található hajógyárában.

Fotó: RIAN

Fotó: RIAN ,

A tervek szerint a Vlagyiovosztok hadrendbe állításának dátuma 2014 novembere. Addig azonban még akad tennivaló bőven – és ezen tennivalókat csak részben végzik a franciák, hiszen mint ismert lehet a Mistralok befejezése, orosz rendszerekkel történő ellátása Szentpétervárott zajlik majd. A Vlagyivosztok tengeri tesztjeinek megkezdése 2014 márciusára van beütemezve.

Mint ennek a videónak a vége felé látható, a franciák jól haladnak a második orosz Mistral rájuk eső részével is. A hajó oroszok által építendő másik fele még nincs ilyen kész állapotban, annak éopítését nagyjából egy hónapja kezdték meg az oroszok. A Szevasztopol vízrebocsátása amúgy 1 év múlva, 2014 októberében lesz esedékes.

Mind a Vlagyivosztok, mind pedig testvérhajója a Csendes-óceáni Flottát fogja erősíteni – hogy 3. és 4. társukat megépíti-e (már teljesen önerőből) Oroszország az továbbra is kérdéses.