|

Már festik az első Tranche 3A változatú Typhoont

Tavaly szeptember végén került legutóbb szóba oldalunkon a Tranche 3-as Eurofighter-széria, melynek első képviselője, a BS116 szériaszámú 3A Typhoon elkezdett alakot ölteni. Nos, örömmel jelenthetjük be, hogy a folyamat jól haladt az eltelt időben, ugyanis az Európa több pontján készülő részegységekből az Egyesült Királyságban, a Lancashire-ben található Wartonban működő végszerelő üzemben elkészültek a repülőgéppel, melyet át is vontattak a festőhangárba, ahol két hét alatt kapja meg a Royal Air Force, a brit Királyi Légierő színeit és jelzéseit. A RAF első Tranche 3A Typhoonja, melyet 39 további ilyen vadászbombázó követ majd a tervek szerint, várhatóan idén szeptember végén – október elején emelkedhet először a levegőbe.

Brit Typhoon, történetesen egy Tranche 1 Block 5, avagy FGR.4

Brit Typhoon, történetesen egy Tranche 1 Block 5, avagy FGR.4 ,

Addig viszont még hátra van néhány hétnyi földi tesztelés, mely során például a hajtóművet is kipróbálják, egy külön erre a célra épített, hangszigetelt csarnokban, majd sor kerül a gurulópróbákra is. Mindeközben persze az elektronikai rendszert és egy sor egyéb berendezést is kipróbálnak a földön, ami azért is szükséges a normál, ilyenkor bevett gyári teszteken túlmenően, mert a Tranche 3A széria mintegy 350 olyan, kisebb-nagyobb rendszerrel rendelkezik, melyeket a korábbi szériákhoz képest átterveztek vagy módosítottak. A változtatások érintik többek között az üzemanyagtartályokat és a lokátor hűtését, valamint bővítésre került a fedélzeti számítógép kapacitása és az adatátviteli rendszer sebességét is megnövelték.

A Tranche 3A széria első fecskéjeként a BS116 2015-ben állhat a RAF szolgálatába. A 2009-ben megkötött szerződések keretében összesen 112 ilyen verziójú Typhoonra van megrendelése a Eurofighter konzorciumnak, a vásárlók között van Nagy-Britannia mellett Németország (31), Olaszország (21) és Spanyolország (20).

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.