|

Stand-off bombát és ARM rakétát fejleszt India

A Press Trust of India indiai hírügynökség vasárnapi jelentése szerint a DRDO (Defence Research and Development Organisation) haditechnikai kutatási-fejlesztési ügynökség párhuzamosan dolgozik egy új, saját fejlesztésű, precíziós vezérlésű siklóbomba-családon és egy lokátorok elleni rakétán. Az ügynökség leköszönő igazgatója, V. K. Saraswat a PTI-nek adott interjújában elmondta: a meglévő bombákra alapozó, több kategóriában (100, 250 és 500 kg) is elérhető siklóbombát már két ízben sikeresen tesztelték, rendszeresítése pedig 2014 decemberéig megtörténik az Indiai Légierőnél. Az elsődleges hordozó-indító platform a Szu-30MKI vadászbombázó lesz, mely ezáltal látóhatáron túli célokat is elpusztíthat majd. Szintén a Szuhojok vethetik majd be az új lokátorromboló rakétát, mely passzív önirányítás útján pusztíthatja el céljait.

Bár a készülőben lévő fegyverekről Saraswat nem nyilatkozott túlzottan részletekbe menően, beszámolójából annyi leszűrhető, hogy az indiaiak a nyugati világban mára elterjedt módszerrel dolgoznak: a meglévő „buta” bombákat szerelik fel olyan kittekkel, amik révén precíziósan célba vezethetők lesznek. Ez a leoldás után kinyíló, kisméretű szárnyakat és GPS-alapú vezérlőfejet jelent, amik révén a fegyvereket a vadászbombázók akár az ellenséges földi légvédelmi rendszerek hatósugarán kívülről is indíthatják. Mint már említésre került, eddig két sikeres teszten vannak túl a bombákkal (kérdés persze, hogy ezeket mennyi sikertelen előzte meg), aminek örömére idén szeretnék felgyorsítani a tesztelés menetét, hogy a jövő év negyedik negyedévében elkezdődhessen a tömegtermelés.

Szu-30MKI

Hamarosan új fegyverekkel bővülhet az indiai Szu-30MKI-k arzenálja – mégpedig hazai forrásból | Forrás: Wikimédia Commons ,

A radarok elleni rakétáról még kevesebbet árult el a leköszönő DRDO-vezér, erről egyedül annyit tudunk, hogy az amerikai AGM-88 HARM mintájára készül, és egyelőre a fejlesztési szakaszban tart, ezért nem tudni, mikorra válik alkalmassá a próbalövészetre. Kérdés, hogy az AGM-88E-hez hasonlóan, felszerelik-e GPS-vezérléssel is, melynek révén akkor is célon maradhat, ha az elpusztítandó lokátor beszünteti a kisugárzást, így hatékonysága jelentősen javul. Amennyiben tényleg az amerikai mintát kívánják követni, úgy az új rakéta alkalmazásához a Szu-30MKI-k fedélzetére megfelelő konténert is integrálniuk kellene (a HARM Targeting System konténerhez hasonlóan), de egyelőre ilyesmiről szintén nem ejtettek szót.