|

100 APC-re ír ki tendert India

Miután 2009-ben nem jártak sikerrel, az indiai védelmi tárca ismét kiírja a tender 100 darab páncélozott szállító harcjárműre (APC – Armored Personnel Carrier), ám most – tanulva a korábbiakból – kissé enyhítettek a követelményrendszeren. Legutóbb ugyanis olyannyira szigorúan szabták meg a szabályokat, hogy azoknak egyetlen pályázó sem tudott megfelelni, vagy legalábbis a végtermék csillagászati összegekbe került volna. Pedig nem akármilyen vállalatokat hívtak meg akkor: sorra elbukott a General Dynamics, a Rosoboronexport, az Ukrainexport, a Finmeccanica, a BAE Systems, a Krauss-Maffei Wegmann és a Bumar (most már Polish Defense Holding). Az indiai vezetésnek volt ideje gondolkodni, hogy vajon miért nem tudott egyik cég sem megfelelni, a módosítások után pedig most újra meghívják őket, mivel egyre égetőbb szükségük van modern harcjárművekre.

A cél a nem kevés (körülbelül 2300 darab) BMP-1 és BMP-2 leváltása, több lépcsőben. Elsőként logikusan a még meglévő 700 BMP-1-essel kezdik, a BMP-2-eseket ugyanis komoly mértékben modernizálták, így azok egy része (kb. 900 darab) 2020 után is szolgálatban marad. Ráadásul gyűlnek a viharfelhők is: egy névtelenül nyilatkozó indiai katonatiszt szerint a beszerzési eljárás a szokásosnál is lassabbnak ígérkezik, amit csak tetéz, hogy a rendelkezésre álló anyagi háttér sem túl bőséges, az utóbbi években alig-alig stagnált. 2013-14-re a minisztérium által előirányzott pénzösszeg APC-k beszerzésére 20,8 milliárd rúpia (377 millió USD), ami negatív előképet fest annak fényében, hogy 2012-’13-ra 22,6, míg 2011-’12-re 23,5 milliárd volt ugyanez a mennyiség.

India BMP-2

India BMP-2 ,

A követelmények annak ellenére, hogy lazultak, még mindig igen kemények: a leendő győztes APC-nek kétéltűnek kell lennie, jó terepjáró-képességgel kell rendelkeznie, nagy sebességet kell elérnie mind közúton, mind terepen, kritérium az automatikus löveg-stabilizátor, aminek segítségével folyamatosan, mozgás közben is tűz alatt tartható az ellenség. Ami pedig a védettséget illeti: IED-k, aknák, gránátok, tüzérségi lövedékek és természetesen kézifegyverek lövedékei ellen is megfelelő szintű biztonságot kell nyújtania a benne ülőknek.

A jármű fegyverzetének modulárisnak és bővíthetőnek kell lennie, alkalmasnak kell lennie géppuska, löveg (legalább 2500 méteres hatásos lőtávolsággal és nagyfokú kitéríthetőséggel), irányított páncéltörő rakéta és automata gránátvető használatára is. Mindezen fegyverekhez egyébként (több százezres nagyságrendben) a muníciót is ezen tender keretében szerzik be az indiaiak.
Végezetül pedig fontos, hogy a járművek mindegyike fejlett kommunikációs és navigációs rendszerekkel legyen felszerelve.

4 hozzászólás “100 APC-re ír ki tendert India”