|

Armadilló a Dánoknak

A BAE Systems átadta a Dánia számára az első CV90 Armadilló dán igények szerint kialakított példányát. A Dán Hadsereg terepmintájára festett járművét idén még további öt fogja követni különféle változatokban.

Az öt jármű tesztelése az Oksboli bázison kezdődik még április folyamán, mely egészen szeptemberig fog tartani és a kapott teszteredmények alapján a legideálisabb változatot választják majd ki, mint alap páncélozott szállító harcjárművet. Ha a tesztek az elvárt ütemben sikeresen lezajlanak majd a szerződéskötésre akár jövő év februárjában is sor kerülhet.

Az Armadilló a CV90 páncélozott szállító harcjármű változata, az alap CV90 páncéltestét kapja, viszont a kétszemélyes gépágyús torony helyett, egy távirányítású géppuskával látják majd el. Ezzel a jármű 6 tonnával könnyebb lesz, így felszabadult extra tömeget, vagy a szállítandó terhek növelésére lehet majd fordítani, vagy további extra mennyiségű páncélt lehet a járműre szerelni. Ezen kívül megnő a szállítható katonák száma. Eltérően a harcjármű változattól, ennek elsődleges feladata a katonák harctérre való biztonságos szállítása. Harc megvívása, már csak másodlagos feladatként vár rá.

Ha az üzlet létrejön, a beszerzett járművekkel a Dán Hadsereg a meglévő M113 páncélozott szállító járműveit fogja leváltani 2015-től. Ezen kívül a szerződése tartalmazni fog egy tizenöt éves támogatási programot is.

Képek a járműről:

Danish CV90 Armadillo

Danish CV90 Armadillo

Danish CV90 Armadillo

10 hozzászólás “Armadilló a Dánoknak”

  1. hasonlót vagy még jobbat? a fasorban nem vagyunk a svéd iparhoz képest e téren, ők masszívan építgetik a saját harckocsijaikat meg apc-iket már vagy 80 éve, van némi szellemi, tapasztalatbeli, ipari és pénzügyi hátterük hozzá, nekünk nincs, és nem is arrafelé haladnak a dolgok, hogy kialakulhatna záros határidőn belül, idehaza a licenc sokkal egyszerűbb megoldás lehetne, ha már legózni akarunk

  2. eSeM ! Ha még hátteret is kell lerakni, akkor is jobban jönnénk ki ha magunknak gyártanánk dolgokat …(Esetleg licenc vásárlással és tovább fejlesztgetésekkel). Gondolom én a Svéd cuccos árban sem lenne annyi mint más nyugati…Minőségben meg konkurenciát jelent nekik.
    Mackensen jól írja! Volt már Svéd alapokra tervezett harcjárművünk! :)

    Persze, igazat adok neked. Nem arra felé vette az irányt a gazdaságunk és a dicső kormányunk,hogy mostanában ilyeneken kellene gondolkodnunk!

  3. Szerintem jó lenne felébredni mert bilibe lóg a kezetek :)))
    Mégis hol van egy ilyen projekthez megfelelő ipari háttér Magyarországon?
    Jahh volt svéd alapokon nyugvó harcjárművünk csak épp akkoriban még volt pár olyan cég ami ezt meg is tudta valósítani (hogy az ehhez szükséges pénzmagról ne is beszéljünk )

  4. duckdodgers ! A dicső jelzőt ironikusan értettem! Nem véleményeztem Hende munkáját !!
    Nem ebben a topikban van a helye ha én leírnám a politikusokról a véleményem pártállástól függetlenül. ( mivel nem tudnám virág nyelven folytatni..)Valószínű „megköszönnék” az eddigi részvételemet aztán annyi. :)
    Bár igazából a politika az ,ami miatt még csak nem is álmodozhatunk ilyenekről……….
    Olyan szinten nincsenek meg az eszközeink,embereink..lassan a tudásunk a haza védelmére,hogy azt nevezném szánalmasnak inkább!!!!
    Az meg csak hab a tortán,hogy azok akik idáig engedték süllyedni és azóta is folytatják (Tisztelet a kivételnek) haza árulást követnek el! Nézd meg az alkotmányban……..

  5. http://hu.wikipedia.org/wiki/Haza%C3%A1rul%C3%A1s

    A Jogi tárgy bekezdésben pl : Alkotmányos rend alatt értjük az alkotmányt, az alkotmányban foglalt elveket és intézményeket, valamint az azok zavartalan működéséhez fűződő érdeket….
    (Nos a zavartalan működéshez? :) Ha szinte nincs honvédelem…azt lehet zavartalannak nevezni…..
    Szándékosság, gondatlanság bekezdésben pl: a területi épségre kihegyezve…..
    De nem vagyok jogász ….!
    Valahol olvastam olyat is „Aki a hazát kiszolgáltatottá teszi, saját ellátására,védelmére, érdekeinek képviselésére képtelenné teszi …..!”
    Egyszóval egy jobb fajta jogász ezt simán ráhúzhatja az összes politikusra a rendszer váltástól kezdve……