|

Modernizálják az Akulákat és az Udalojokat az oroszok

Nem olyan régen számolhattunk be róla, hogy sínen van az összes Sierra-osztályú atom-tengeralattjáró modernizálása, mellyel költséghatékonyan kap (vissza) a haditengerészet néhány újból versenyképessé tett vadász tengeralattjárót – addig mindenképp, míg az egyelőre elég vaskos árcédulájú Project 855(M) Jaszeny-osztály körül lerendeződnek a kérdések.

A friss hírek szerint az illetékesek meghozták a következő bölcs döntést is, melynek értelmében az anno az igen borsos árú, titán törzsű Sierrák alternatívájaként létrehozott Project 971 Akula-osztályú vadász atom-tengeralattjárók is modernizáláson esnek át egytől egyig.

2 Project 971 Akula egymás mellett a kikötőben

Project 971-esek egymás közt, avagy: „Apropó, légy oly kedves és tartsd a frontot pár hétig, amig megyek és bealázom a jenkiket.” ,

Mindezt Vlagyimir Dorofejev, az anno az Akula-osztály megtervezését végző Malakhit tervezőiroda jelenlegi igazgatója osztotta meg a RIA Novoszty hírügynökséggel. Elmondása szerint a védelmi minisztériumban úgy döntöttek, hogy az összes 3. generációs atom-tengeralattjáró modernizálásra kerül.

Dorofejev kitért arra is, hogy az első Akulán már el is kezdték a munkálatokat a Zvezdocska hajógyár munkásai. (Nem nevezete meg, de vélhetően a 2011 nyara óta szeverodvinszki wellness kezelésen dagonyázó K-328 Leopard.) A tervezőiroda igazgatója szerint az első egység esetében 2 évet vesznek majd igénybe azon munkálatok, amik után az modern elektronikával és csendesebben térhet majd vissza a flottához. Arról nem nyilatkozott, hogy valóban modernizálására kerülhet-e majd mind a 9, orosz honban aktív Akula és hogy milyen átfutási idővel lehet számolni ez ügyben. (Az összesen megépült 15 egységből igazából 10 aktív Akula van, ám a legutóbb átadott 10 évig Indiában lesz. Ezen 10 SSN közül 8 egység 1990-1995 között, egy 2001-ben, egy pedig 2009-ben állt hadrendbe.)

De mint a címben is szerepel nem ez volt mostanában ez egyetlen jó döntésük az oroszoknak: a Sierra és Akula vonalhoz hasonló indíttatású döntés született a felszíni hajóegységek terén, konkrétabban az Udaloj-osztályú rombolók esetében is: az elérhető információk szerint ezen, nagyobbrészt a 80-as évek második felében hadrendbe álló, tengeralattjárók elleni hadviselésre optimalizált rombolók is alapos modernizáláson esnek majd át.

Fagyott leopárd, avagy a K-328 | Fotó: Лобанов Вячеслав

Fagyott leopárd, avagy a K-328 | Fotó: Лобанов Вячеслав ,

Nem újdonság, hogy az oroszok szeretnék visszaállítani haderejük jelenlétét a világ több pontján is. Nem kivétel ez alól a haditengerészet sem, ám a kivitelezéssel még vannak kisebb-nagyobb gondok. Elsősorban az, hogy a mára már beérő, de még közel sem kellő mennyiséget produkáló flottafejlesztési programok általi eszközpark megújítás lassan halad – még a már kézzelfogható eredményeket produkáló korvett és fregatt vonalon is, nemhogy rombolók terén, ahol még csak tervezés alatt állnak a dolgok.

Az igény ellenben egyre nagyobb a potens hadihajókra a haditengerészet részéről, így az illetékesek nyilvánvalóan osztottak szoroztak és belátták, hogy új rombolóik egyrészt vélhetően elég drágán lesznek, másrészt legjobb esetben is csak 2020 környékétől. Ellenben van nekik 8 Udalojuk, amik közül 7 ugyan már vaskosan a 20-as éveit tapossa, ám ettől persze még minden további nélkül lehet számolni velük.

Mint ismert lehet az Udaloj-osztály tengeralattjárók elleni hadviselésre lett optimalizálva, képességeit a légvédelmi és felszíni hajóegységek elleni feladatokra kihegyezett, hasonló korú Szovermennij-osztály tagjai egészítik ki. Ezen kettős felállástól lett volna elmozdulás az Udaloj II-osztály, mely sokkal inkább egy többfeladatú változat az Udaloj I-esekhez mérten – ez lett volna a válasz a 90-es évek elejétől igen komoly mennyiségben megjelenő amerikai Arleigh Burke rombolókra. Ugyanakkor ezen változatból mindössze egyetlen hajóegység, az Admiral Csabanenko állhatott hadrendbe – és az is csak 1999-ben.

Az oroszok jelenlegi egyetlen igazán többfeladatú rombolója az Udaloj II változatú Admiral Csabanenko

Az oroszok jelenlegi egyetlen igazán többfeladatú rombolója az Udaloj II változatú Admiral Csabanenko ,

Az értesülések szerint az elektronika megújításán felül a cél az, hogy az Admiral Csabanenko-hoz hasonló, többfeladatú rombolókká gyúrják át a régebbi Udalojokat. Méghozzá meglehetősen olcsón, ha a pénzügyi vonatkozásokról szóló, 2 milliárd rubel / hajóegység árat rebesgető infók esetleg valósak.

Az Akulákkal szemben az Udaloj modernizálás esetében ugyanakkor még nem ragadtak flexet a hajógyáriak, lévén még korai állapotokról van szó: olyannyira, hogy még ki kell dolgozni a project technikai vonatkozásait, amire amúgy nagyjából 1,5 évet szánnának az illetékesek. Ezt követően már megindulhat az átalakítás – elsőként elvileg a 2006 óta tartalékállományban tengődő Admiral Kharlamov kerül sorra.

Ámde mire lehet számítani az elektronikai rendszerek megújításán felül? Nos annak érdekében, hogy acélcápa vadászból igazi többfeladatú rombolóvá avanzsálhassanak az Udaloj I-esek fegyverzetét is meg kell variálni. A jelenleg elérhető információk alapján elvileg erre lehet számítani:

  • A jelenlegi 100 mm-es löveg helyett 130 mm-es hajóágyút kapnak, mely történetesen ugyanaz az А-192M lesz, ami az Admiral Gorskov fregattok arzenáljában is megtalálható lesz
  • Kalibr robotrepülőgépek
  • Légvédelmi vonalon az Sz-400 navalizált változatának számító Redut rendszer

Egy kis séta az egyik, Portsmouth kikötőjében vendégeskedett Udaloj I-es fedélzetén

One Response to “Modernizálják az Akulákat és az Udalojokat az oroszok”