|

Brazília Iglát és Pancirt rendelne

Múlt hét pénteken a brazil védelmi tárca közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy orosz gyártmányú légvédelmi rendszerek beszerzéséről szóló javaslatot kíván beterjeszteni Dilma Rousseff miniszterelnök asszonynak, melyben arra kérik őt és kormányát, hogy minél előbb – lehetőleg még egy hónapon belül – kezdjen tárgyalásokat erről orosz kollégájával. Utóbbira minden bizonnyal sor is kerül, hiszen Dimitrij Medvegyev február végén Brazíliába látogat, ahol többek között a két ország katonai kapcsolatainak szorosabbra fűzéséről is elbeszélget majd a helyi vezetőkkel. Jose Carlos De Nardi tábornok, a brazil egyesített vezérkar főnöke elmondta: első körben háromütegnyi Pancir-Sz1 és két Igla indítóegység kerülne beszerzésre.

9K338 Igla-Sz | Fotó: Vitaly V. Kuzmin

9K338 Igla-Sz | Fotó: Vitaly V. Kuzmin ,

Azonban itt nem állna meg a dolog, ugyanis a hírek szerint, amennyiben aláírásra kerül a megállapodás a két fél között, Brazília teljes körű hozzáférést kapna az Igla fegyverrendszer technológiájához, valamint felépülne egy gyártó és karbantartó üzem is az országban, a projektbe több helyi cég is bevonásra kerülne. Ez hatalmas fejlődést jelentene a brazil védelmi iparnak, ráadásul az egyre jobban fejlődő és ezzel párhuzamosan fegyverkező állam részéről nagyobb volumenű megrendelésekre is számíthatnak a jövőben. Szintén felmerült, hogy az Iglát – hasonlóan, mint hazánkban a Mistralt – brazil gyártmányú terepjárókra rögzítve is rendszeresítenék a csapatoknál. Maga a típusváltozat egyébként a 9K338 Igla-Sz (NATO-kód: SA-24 Grinch) lenne, vagyis a legmodernebb variáns, kibővített hatótávolsággal, javított elektronikus zavarvédettséggel és modernebb érzékelőkkel.

Brazília már régóta tervezi földi telepítésű légvédelmi rendszereinek modernizációját és új eszközök beszerzését. A hatalmas területű ország jelenleg mindössze az Igla korábbi verzióival és néhány 35, illetve 40 milliméteres légvédelmi ágyúval rendelkezik, amik az egyre erősebben fegyverkező szomszédok mellett már nem elegendőek. Brazil szakértők tavaly év végén oroszországi látogatásuk alatt megtekintették a helyi palettát, és úgy találták, hogy az orosz fegyverrendszerek megfelelőek lesznek Brazília számára.