|

Idén befejeződik a tavjani F-CK-1-esek modernizációjának első szakasza

A tajvani védelmi minisztériumnak az ország parlamentje elé benyújtott elemzése szerint 2013 decemberéig véget ér a légierő AIDC F-CK-1 Ching-Kuo vadászbombázó-modernizációs programjának első nagyobb szakasza. Mint ismeretes, a Kínai Köztársaság 2009-ben kezdett bele 71 darab F-CK-1 A/B modernizálásába és élettartam-hosszabbításába, aminek köszönhetően azok akár 2030-ig is szolgálatban maradhatnának. Ez a lépés elkerülhetetlen volt, csakúgy, mint az F-16-osok modernizációja, hiszen az évek óta húzódó F-16C/D-ügy eredménytelensége ellenére valahogyan fent kell tartani a szigetország védelmi potenciálját. A projekt tehát a jelek szerint jól halad, a tervek szerint a négy kisebb részből álló, a 127 gépes flotta cirka kétharmadát érintő első szakasz az idei év végéig befejeződik, és az immáron F-CK-1 C/D jelzéssel illetett vadászbombázók mindegyike szolgálatba állhat.

A modernizációról annyit lehet tudni, hogy a gépek új lokátort és avionikát kapnak, valamint megnövelik elektronikai hadviselési képességeiket. Egyes források szerint fegyverzetükbe integrálnak egy új, tajvani fejlesztésű és gyártású kazettás bombát is. A tervek szerint a maradék A/B példányok modernizációjára is sort fognak keríteni, a szükséges szerződéseket pár éven belül aláírják, úgy időzítve, hogy a projekt második fele 2017-ig befejeződjön, így addigra mind a 127 Ching-Kuo C/D verziójú lesz.

A Tajvan által, de jelentős amerikai segítséggel tervezett és gyártott F-CK-1-ről bővebben ez a cikk mesél – olvasásra erősen ajánlott!

7 hozzászólás “Idén befejeződik a tavjani F-CK-1-esek modernizációjának első szakasza”

  1. Egy normál vadászbombázónál kevesebb, de specializált képességgel is beérik és akkor elegendő egy olcsó, kisméretű repülő de nagy darabszámban, mert ha a kínaiak jönnek akkor sok ellenséges gépet és hajót kell elpusztítani. Két légiharcrakéta típussal és egy hajó elleni fegyverrel, ha van elegendő mennyiségük belőle, visszaverhetik a kínaiakat.