“Film-front” című sorozatunk segítségével a katonai eszközöket, használóikat, valamint azok mindennapjait és bemutatóit tárjuk néhány naponként Olvasóink elé egy-egy hosszabb, rövidebb videóanyag segítségével.
A „naval ramming” kifejezést nem igazán lehet lefordítani hangzatosan röviden magyarra, pedig a forrongó vizeken tulajdonképpen bevett szokásnak tekinthető, amikor egy hajó szánt szándékkal nekiront egy másiknak, hogy „udvariasan eltessékelje” onnan ilyen-olyan okból. Ebből állítottunk össze egy válogatást.
A pakisztán-indiai viszony borsossága közismert, nem ritkák az összezördülések, mint például az alábbi is, ahol két hadihajó „talált egymásra” a tengeren (bár igaz, nem sokmindent látni az esetből…):
Persze könnyen előfordul, sőt, inkább jellemzőbb, hogy civil és hadihajó között történik ilyen eset, mint például az alábbi két videóban, ahol a kínai halászok nekirontottak a japánok egyik hadihajójának:
http://www.youtube.com/watch?v=Sq6qozzRpkY
http://www.youtube.com/watch?v=NupOvwDF80I
Mondjuk a kínaiakkal nem csak a japánok szoktak „vízi-dodzsemezni”:
Ugyan ki gondolná a norvégokról, hogy ilyen keményen lépnek fel az illetéktelen behatolók ellen?
Egy kevésbé ismert hidegháborús esemény az ún. „Tőkehal-háborúk”, amikor is Izland és Nagy-Britannia összemarakodott az észak-atlanti vizek halászati jogán és ez odáig fajult, hogy végül hadihajókat is küldtek a vitatott területekre:
http://www.youtube.com/watch?v=gN06uUlIQMs
No és talán a legismertebb eset ilyen témában a következő, konkrétan a USS Caron romboló és USS Yorkton cirkáló „betévedése”a szovjet vizekre 1988-ban:
Végül pedig a németek, akikről nem sikerült igazán eldönteni, hogy éppen mit is csinálnak: