|

Leváltja az INSAS lőfegyvereket India

Miután 34, lőfegyvereket gyártó cégnek küldtek meghívót, Indiában kiválasztották azt a négy vállalatot, mely indulhat az INSAS (Indian Small Arms System – Indiai Kézifegyver Rendszer), avagy az Indiai Hadsereg első számú lőfegyver-családjának leváltását célzó tenderen. A hatalmas megrendeléssel kecsegtető üzletre Új-Delhi a jelenleg alkalmazott sztenderd gyalogsági fegyvercsalád megbízhatatlansága és elavultsága miatt kerít sort. A négy, még versenyben lévő gyártó a Sig-Sauer, a Colt, a Ceska és a Beretta.

Az INSAS-t India saját erőből fejlesztette ki az 1990-es években, gyártása 1998-ban indult, élesben pedig az 1999-es kasmíri indiai-pakisztáni harcokban mutatkozott be. Beszámolók szerint már ekkor előbukkantak gyengeségei: hideg időjárási körülmények között gyakran elakadt, a tárakon komolyabb igénybevétel nélkül is repedések jelentek meg, illetve törések keletkeztek, valamint problémák akadtak az irányzékkal is (többszöri beállítás után sem azt a célképet mutatta, ahová a fegyver hordott). A gyártó közleménye szerint ezeket mind-mind orvosolták, ám úgy tűnik, az Indiai Hadsereg vezetése még így sincs megelégedve az INSAS teljesítményével.

A fegyvert egyébként exportálták is: Bhután, Nepál és Omán rendszeresítette. Alapját az AK-47 képezte, amin kisebb-nagyobb változtatásokat eszközöltek. A gázelvezetéses, forgózáras reteszelésű INSAS elméleti tűzgyorsasága 650 lövés/perc, a lövedékek kezdősebessége 900 m/s. 20-as és 30-as táraiba háromféle (5.56×45 INSAS, 5.56×45 NATO és 5.56×30 MINSAS) lőszer tölthető. A többféle irányzékkal és gránátvetővel felszerelhető fegyver hatásos lőtávolsága 450 méter.

A képen egy könnyű géppuska konfigurációjú INSAS látható |Forrás: Wikimedia Commons ,

A több mint 10 évnyi szolgálati időt követően leváltandó INSAS helyére India egy teljesen új fegyvercsaládot keres, melyből első körben nem kevesebb, mint 60 000 darabot vásárolnának. A gyártást természetesen jelentős részben Indiában kell majd lebonyolítani, emellett a lőszereket teljes egészében hazai termelésben szeretnék biztosítani. A leendő gyalogsági lőfegyverrel szemben támasztott kritériumok közül egyelőre annyi ismert, hogy tömege nem haladhatja meg a 3,6 kilogrammot, tartalmaznia kell integrált gránátvetőt, illetve különböző csőhosszokkal kell készülnie, hogy mindenféle szituációkban alkalmazható legyen. Természetesen alapkövetelmény a magas szintű megbízhatóság és a hosszú élettartam, valamint az extrém körülményeknek való tartós ellenállás.

A versenyben maradott cégek közül a cseh illetőségű Ceska valószínűleg a CZ 805 BREN A1/A2-vel pályázik majd, a Beretta pedig minden bizonnyal az ARX160-családot nevezi a versenybe, bár elképzelhető, hogy az SCP70/90-el, vagy annak átalakított verziójával indulnak. A svájci Sig-Sauer várhatóan a SIG516/716, vagy a SIG552 továbbfejlesztéseit nevezi, az amerikai Colt pedig bizonyosan az M16/M4-család valamelyik, jelentősen módosított verzióját fogja ringbe küldeni a többiek ellen.

37 hozzászólás “Leváltja az INSAS lőfegyvereket India”

  1. Gondolom drága nekik. Izraelben is leginkább a klg erők használják jelenleg a Tavort, ott is hosszú idő lesz lecserélni az AR-15 alapú fegyvereket. Bár ki tudja? Lehet ott is meghagyják alapnak az olcsóbb M-4-est ami kb. felébe-harmadába kerül. (Civil verzióban M-4-est 1000-1200 $ körül vehetsz míg a Tavorról 3000 $ körüli árat olvastam ami baromi sok szerintem. A méregdrága MR416-os H&K ára van 2300 $ körül)

  2. Feltűnő, hogy a pályázók között egy bullpup rendszerű fegyvercsalád sem szerepel. Szerintem ezért nincs Tavor sem.
    „A leendő gyalogsági lőfegyverrel szemben támasztott kritériumok közül egyelőre annyi ismert, hogy tömege nem haladhatja meg a 3,6 kilogrammot, tartalmaznia kell integrált gránátvetőt,”
    Ezt úgy kell érteni, hogy a gránátvető nélkül nem lehet több 3,6 kg -nél, ugye?
    Mert azzal együtt azért ezt nehéz elképzelni.

  3. Súlyos zavart érzek az erőben!

    A felsorolt fegyverek egyike és egyik változata sem rendelkezik integrált(nálam ez a szó azt jelenti,hogy egybeépített azaz a fegyver részét képző)gránátvetővel.

    Szerintem a SIG nem fog M4/16 klónnal nevezni.

  4. Naigen, de a kérdés egyéni lövészfegyverről szólt. Eddig egy sem az. Az OICW típusú fegyvereknél mint a K11 felvetődik a kérdés, hogy a gránátvető van a gépkarabélyra integrálva, vagy a gépkarabély a gránátvetőre:))

  5. Batka

    Azért amiért Izrael és minden más állam is leváltotta(pár kivételtől eltekintve):rájöttek,hogy hátrányban vannak a gyengébb karabély lőszert tüzelő ám nagy tűzgyorsaságú fegyverekkel szemben amiknek a pontossága a legjellemzőbb 300 de inkább 200 méteres tűzharc távolságon belül tökéletesen elég..

  6. …és ezt kapták. A linkelt cikkben szerepel, hogy a javadalmazás hozzá 3db (!) 20-as tár. Az is majdhogynem vicces, hogy az ezredforduló táján még puskagránátra gyúrtak…
    Nyilván nem mérték föl jól a lehetőségeiket. Megtenné nekik továbbra is a bevált cucc, helyükben még a sorozatlövést is letiltanám rajta… :)
    Ha belegondolsz, nem értelmetlen, hiszen a hegyvidékeken vívott harcban pont jól jöhet a nagyobb teljesítményű lőszer.

  7. Batka

    India nem egy nagy hegység van ott őserdő meg síkság is.Azt nem róhatjuk fel a fegyvernek,hogy kevés és kis kapacitású tárat rendszeresítettek hozzá(amúgy nem annyi lőszer van a katonánál amennyi be van tárazva).A felkiáltó jel sokkal inkább a tár kapacitása mögé illett volna.

  8. Ja, oda is, csak sok lett volna a felkiáltójel…:)
    Persze, van sivatag, dzsungel, miegymás, de a harci cselekmények egy ideje már hegyvidéki terepen zajlanak arrafelé.
    Bár végülis az angolok ugyanígy megszívták a váltást.
    Na de talán most, a SIG-gel egyenesbe jönnek.

  9. Paki fele jórészt igen. Kína fele nagyrészt nem. Amúgy Arjunból pont ezért rendelnek csak ~250dbot, egyszerűen ahova tervezték pakik ellen azokat rég lelépték. Ahova meg kéne Kína oda hiába veri a legtöbb területen a T90St, pont a dzsungelben elhasal.

  10. Szvsz kb tökmind1 mivel harcolnak, ha balhé lesz ott nőni fog a gomba felhő.
    Fel nem fogom, hogy miért pont azokat hagyták ki a tenderből akik jót gyártanak: FN, HK…

    A puska gránát szvsz egy vicc 2012-ben. Az hogy létező képesség és ezért gyakoroltatják, az ok, de egy új fegyverre minek? Erre van a gránátvető.

  11. Gondolom, mert a fegyver átalakítása nékül lőhetsz bármit puskagránátszerüen: könygázgránátot, ajtóbetörőakármit stb.
    A cső alá szerelhető grábátvető és az egyéni eldobható páncéltörő rakéták mindenképpen háttérbe szorították, de ahogy látom, még itt-ott nem vonták ki őket.
    Egy puskagránát alíg nehezebb egy kézigránátnál és a maiakban van lövedékcsapda, tehát síma lőszerrel is lehet indítani őket.

    http://en.wikipedia.org/wiki/APAV40

    „Az hogy létező képesség és ezért gyakoroltatják, az ok, de egy új fegyverre minek?”

    Nemtom, nézegesd a worldgunson az új nyugati fegyvereket és fogod látni, hogy szinte mindeggyiknél maradt a képesség, anélkül, hogy valaha is felvetődött volna, hogy rendszeresítenek hozzájuk ilyesmit.

  12. Katonai szervezetek sem feltétlenül a logikájukról híresek… :)

    A lövedékcsapdás puskagránátokat ma sem lehet általánosnak tekinteni, meglehetősen bonyolult feladat ilyet készíteni.
    Ha valahol meghagyják ezt a képességet, akkor szükséghelyzetben elképzelhető, hogy gyártanának megint puskagránátot, de az biztos, hogy nem lövedékcsapdás lesz és akkor szembesülhetnek majd a kiképzetlenség következményeivel…
    A cső alatti gránátvető minden tekintetben jobb megoldás. Volt ugye idehaza kumulatív páncéltörő puskagránát, ami a maga kategóriájában csúcs, de erre a célra ott van az ezerféle vállról indítható páncéltörő cucc, amelyek potensebbek bármilyen puskagránátnál, ezek úgyis rajszintű fegyverek.
    Egyértelműen cső alatti gránátvető és kézi páncéltörő rakéta vagy gránátvető kombó a nyerő.

  13. „Egyértelműen cső alatti gránátvető és kézi páncéltörő rakéta vagy gránátvető kombó a nyerő.”

    Ezt senki nem vitatta.

    „A lövedékcsapdás puskagránátokat ma sem lehet általánosnak tekinteni, meglehetősen bonyolult feladat ilyet készíteni.
    Ha valahol meghagyják ezt a képességet, akkor szükséghelyzetben elképzelhető, hogy gyártanának megint puskagránátot, de az biztos, hogy nem lövedékcsapdás lesz és akkor szembesülhetnek majd a kiképzetlenség következményeivel…”

    Ahol megtartották, tudtommal mind lövedékcsapdás. Mondjuk nincs túl sok állam aki még használja. Talán a franciák és még a belgák, de bennük már nem vagyok biztos. Asszem kína is gyártott az új karabélyokhoz, de szerintem csak azért, hogy kipróbálják.

    https://www.youtube.com/watch?v=IuLxFfO5mJQ&list=FL_w-4ohXVbLhZrUWVplLzVw&index=4&feature=plpp_video