|

India elfogórakétát tesztelt

India a mai napon „kettő-az-egyben” tesztet hajtott végre, amely során új elfogórakétáját éles és szimulált körülmények között is kipróbálta.

India már régóta fejlesztgeti a saját, ún. AAD (Advanced Air Defence – fejlett légvédelmi) szuperszonikus elfogórakétáját, hogy nagyobb városainak védelmét biztosítani tudja a nagy hatótávolságú ellenséges lövedékek ellen és a mostani tesztel bizonyította, hogy nagyon is jó úton halad ez irányban. A kísérlet során egy valódi és egy virtuális elfogórakétát is célra vezettek.

A teszthez használt módosított Prithvi föld-föld rakéta | Forrás: livefist.blogspot.hu ,

Az egyik elfogandó célt egy átalakított Prithvi föld-föld rakéta adta, amelyet a nyugat-indiai Chandipurból történő indítása után négy perccel, helyi idő szerint 12 óra 52 perckor a hetven kilométerre levő Wheeler-szigetről felszálló elfogó sikeresen meg is semmisített nagyjából 15 kilométeres magasságon. A második cél csak a digitális térben létezett, lévén India egy nagyon távoli, több mint 2000 kilométerről érkező rakétatámadást is ki akart próbálni, azonban ennek az ország fizikai méretei gátat szabtak.

Az AAD elfogórakéta az indítás pillatában | Forrás: nosint.blogspot.hu ,

Az AAD rakéta a hírek szerint 7,5 méter hosszú, egyfokozatú, szilárd hajtóanyagú eszköz, amelyet saját navigációs rendszerrel is felszereltek, valamint képes a célravezető radaroktól függetlenül is működni, bár nyilván jóval kisebb hatásfokkal. A dél-ázsiai ország egyébként az új „szivarral” 2006 óta már több kísérletet is végrehajtott.

16 hozzászólás “India elfogórakétát tesztelt”

  1. @mediiik

    Midőn mediiik borús arcát az ég felé fordítá és kéré az Urat, hogy nagyítá az ki a képet, GrGLy barát meghallá esdeklését és mély imába merülé Tcat urunkhuz, hogy mutassá meg melyik gomb állítá át a képeket az HTKA-kezelőfelületen. És Tcat urunk, kinek szívében szeretet lángol irántunk, lenyúlá a felhők közül és megmutatá az HTKA-kezelőfelületen GrGLy barátnak az egyetlen szent kép-konfiguráló gombot, GrGLy barát pedig nagy örömében rohaná az jóhírt elújságolandni mediiiknek, hogy legyen öröm, boldogság és nagyítható kép :)

  2. Pakisztánnak teljesen felesleges egy hordozógyilkos, tekintve hogy az indiaiaknak mind2 hordozójukkal akadnak problémáik. A középkorban két ilyen balszerencsés hajóra elég nehéz lett volna legénységet toborozni (és bár a matrózok még most is babonás népség) jelen helyzetben mivel hadihajókról van szó így legalább vezényléssel megoldható :DDD

  3. Várj csak… Arról nem esik szó hogy mennyi az utazósebessége. A cikkben az szerepel hogy indítás után nagy magasságban közelíti meg a célt, majd zuhanórepülésben gyorsul ~5M-ig a támadáshoz (becsapódási sebességet írnak). Mondjuk én nem tartom szerencsésnek a repülési profilt, a nagy magasságban közelítés sztem nem túl nyerő taktika manapság.

  4. @gacsat
    „A második kisérlet virtuális voltának aligha földrajzi okai voltak. Indiába bőven belefér a 2000 km. Az Andamán szk. saccra vagy 3000 km-re lehetnek Nyugat Indiától.”
    Szerintem az ok nagyon egyszerű : mivel elég sűrűn lakott ország így nem túl szerencsés ballisztikus rakétákkal lövöldözni fölötte :) A mi rakétacsapataink is külföldön gyakorlatoztak anno. Igaz azt hozzá kell tegyem hogy a ruszkik azért pár Lunát ellőttek itt úgy stikában :DDD

  5. „Ha lenne ilyenjük, először magukat szerelnék fel vele.”

    Kína a hordozók ellen szubszonikus és nagyobb szuperszonikus rakétákat használ(használna)amiknek több 1000 km a hatótávja .
    Ez egy kis hatótávú rakéta amivel nem sokra mennének a jenkik ellen .
    A pakiknak meg nagyon jól jön India ellen.

  6. „gacsat szerint:
    2012. november 24. szombat @ 22:04

    Ha lenne ilyenjük, először magukat szerelnék fel vele.”
    Kínának ez nem felelne meg… Ők az USA-val akarnak pariban lenni. Márpedig egy amerikai hordozócsoport ellen ez a rakéta a hatótáv és a fentebb említett repülési profil miatt is alkalmatlan.