|

AirshowChina 2012 – előzetes

Hamarosan elkezdődik Zhuhaiban az AirshowChina, avagy Ázsia egyik legnagyobb légi szalonja, ahol számos érdekességgel találkozhatnak a látogatók és a szakmabeliek. Ennek megfelelően az interneten is egyre-másra szoktak megjelenni képek a kiállított repülőeszközökről, fegyverekről és egyéb rendszerekről, amik alapján lehet következtetni a kínai hadiipar állapotára, fejlesztési irányaira és eredményeire. A rendezvény november 13. és 18. között kerül lebonyolításra, és a lényeg még csak most következik, ám az előkészületek kapcsán már most kiszivárgott néhány fotó – most ezek következnek, némi kommentárral.

Kezdjük a forgószárnyasokkal: a kiállításon minden bizonnyal bemutatkoznak a Harbin Z-19 és Z-10 helikopterek. Előbbi a könnyű harci helikopter kategóriát képviseli, valószínűleg inkább fegyveres felderítő vagy célfelderítő- és megjelölő szerepkörben alkalmazzák majd, ami mellett irányított páncéltörő fegyverek indítására is alkalmassá kívánják tenni. Közvetlen elődjének a Z-9W tekinthető, amit pedig a Eurocopter AS365 Dauphin egyenes ági leszármazottja – a típuson ennek egyértelmű jele például a fenestron kialakítású farokrotor, és úgy egészében véve a farokrész. Az operátor és a pilóta egymás mögött foglal helyet, a szárnycsonkokon két-két felfüggesztési pont kapott helyet, az orr alatt pedig egy forgó gömbtorony található, amiben minden bizonnyal infravörös és optikai felderítő rendszerek kaptak helyet.

A legújabb, egészen éles fotó a Z-19-ről |Forrás: China Defense Blog ,

Harbin Z-19 ,

A nagyobb testvér szerepét a Z-10 látja el, mely már egy ideje ismert nemzetközi körökben is. A két típus közötti főbb különbségek a Z-10-es forgatható gépágyúja, a kabinelrendezés, a hajtóművek típusa és a farokrész kialakítása. A Z-19 valószínűleg ettől a típustól örökölte fedélzeti rendszereinek jelentős részét, valamint a szárnycsonkokat is, mivel a Z-10 esetében is két felfüggesztőt alakítottak ki.

Összehasonlító kép a Z-19-ről és a Z-10-ről |Forrás: China Defense Blog ,

Nem meglepő módon a közelmúltban első repülését végrehajtó J-31 is szerepelni fog, azonban csak makett formájában – ez utóbbit sikerült lefotózniuk bennfenteseknek.

J-31 makett |Forrás: china.com ,

J-31 makett |Forrás: china.com ,

A J-31 makett hajtómű-kiömlője |Forrás: china.com ,

Némi érdekességgel szolgál a CM-400AKG-t bemutatni hivatott tábla, amin az FC-1/JF-17 számára kifejlesztett, szuperszonikus stand-off csapásmérő eszközről igazából nem tudhatunk meg sok újat, hacsak nem annyit, hogy az atmoszférikus rétegben fogja megközelíteni célját, a pusztítást pedig repesz-romboló vagy nagy átütőerejű robbanófejjel végezheti el (ez nyilván az elpusztítandó objektum kilététől függ).

A CM-400AKG bemutatótáblája |Forrás:china.com ,

Végezetül pedig következzék a kínai UAV-ipar egyik leghíresebb terméke, az AVIC Wing Loong, melyet „kínai Predator” néven is emlegetnek. A róla készült fotó érdekessége, hogy oldalára felfestve látható 15 darab szimbólum, amik a HJ-10/AKD-10 levegő-föld rakétát ábrázolják. Mint ismeretes, ilyesmit akkor szoktak egy repülőgép oldalára festeni, ha az csapásmérő feladatot teljesített az adott eszközzel. A Wing Loong-on látható jelek valószínűleg a fegyverrel végrehajtott éleslövészetekre utalnak, vagy pusztán marketingcélból pingálták fel őket az UAV-re.

A Wing Loong, jobb oldal középen az ominózus szimbólumok |Forrás: china.com ,

21 hozzászólás “AirshowChina 2012 – előzetes”

  1. Valaki mondja meg hogy ez mire lesz jó

    Tanulópénznek. Ezek asszem az ami X programnek megfelelő valamik. Tehnológiai demonstrátorok, melyek valamilyen formában már megvalósúltak, vagy tervben vannak. Elsődleges céljuk, hogy tapasztalatokat szerezzenek, ki tudja mit hoz a jövő alapon.

  2. Mackensen szerint: 2012. november 12. hétfő @ 17:30

    Egy gépen akarják kipróbálni az összes megoldás összes kombinációját?

    Ha Kamovos főrotor (mi ennek a rendes neve?) van, nem kell két légcsavar sem a Notar az iránytartáshoz. A két légcsavar persze a vízszintes sebességhez kell, de akkor meg a kamovos főrotornak túl nagy a légellenállása. stb. A NOTAR rendszer mindenhogy felesleges. Vagy lehet hogy az nem is NOTAR?

  3. Minden komoly gyártónak vannak hasonló projektjeik.

    http://www.youtube.com/watch?v=cPYKktIdvoM

    http://www.youtube.com/watch?v=vfggwmhcvC0&feature=related

    Gondolom ők is pedáloznak, hogy behozzák a lemaradásukat.
    Erre a gépre kíváncsi vagyok, hogy fogják e reptetni. Van egy olyan érzésem, hogy nem nagyon. Ha valaki megfigyeli a rotorját hajtóműelrendezését, farokrotorját, az első ami eszébe jut, az egy Z-10:))

    http://www.youtube.com/watch?v=usYjpBxrWV8

  4. Mackensen szerint: 2012. november 12. hétfő @ 22:07

    Olyan mintha nem olvasnád amit írok.

    Itt írtam ezekről a típusokról:
    Terminator szerint: 2012. november 12. hétfő @ 17:23

    Sőt, az EADS X3-at egész közelről is láttam 2 hónapja, élőben.

    Mackensen szerint: 2012. november 12. hétfő @ 19:43

    Hasonlókat lehetett már látni különböző sci-fi filmekben is.

  5. A cikkből nekem inkább úgy tűnik, hogy „Russia resumes talks with China:)”
    Orosz delegáció elutazott Kínában, hogy rávegye őket a vételre.
    Persze mikor kína megint elutasítja őket, akkor jó lesz „arcmentésnek”, hogy bizony ők mondták vissza a megállapodást, mert félnek, hogy lemásólják stb. stb.