|

Mennyi idő van egy esetleges Irán elleni háborúig?

Az iráni atomvita legégetőbb kérdéseit a The Wall Street Journal lapjain Marc Gerecht, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egykori munkatársa.

Vajon meddig tart még ki Irán, mennyi idő kell neki a nukleáris fegyverek kifejlesztéséhez, s mikor válik elkerülhetetlenné a katonai beavatkozás?

Szerinte a kérdések megválaszolásához legelőször az iráni gazdasági összeomlás lehetséges dátumát kell megbecsülni. A csőd akkor fog bekövetkezni, ha az iszlám köztársaság keményvaluta-kifizetései meghaladják a keményvaluta-készleteit, ha a külföldi áruk importja ellehetetlenül és a kereskedelem egyetlen módjává a barter válik, a helyi fizetőeszköz, a riál pedig értéktelen papírfecni lesz csupán.

A gazdaság megbénulása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy Ali Hameini ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője és a Forradalmi Gárda lemond az atomfegyverek fejlesztéséről.

Bár az iráni gazdaság egyértelműen megszenvedte a nyugati hatalmak szankcióit, az iszlám köztársaság továbbra is körülbelül 50 milliárd dolláros olajbevétellel számolhat ebben az évben, így az összeomlást még sokáig elkerülheti.

A józan ész azt sugallja, hogy a csődnek fél évvel azelőtt kell bekövetkeznie, hogy Irán elkészül a nukleáris fegyverekkel, hat hónap kell ugyanis ahhoz, hogy a gazdasági katasztrófa hatása a rezsimen is érződjön. A válság és a félelem csak lassan fogja átjárni a robosztus iráni politikai rendszert.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő nemrég az ENSZ közgyűlése előtt elmondott beszédében kifejtette, hogy számításaik szerint Irán 2013 tavasz végére-nyár elejére már elegendő 20 százalékosra dúsított urániummal rendelkezik majd ahhoz, hogy legyen egy atombombája.

A zsidó állam számára ez pedig azt fogja jelenteni, hogy „elkerülhetetlenné vált” megelőző katonai csapást mérni Iránra. Ahhoz, hogy ez ne következzen be, az iráni gazdaságnak három hónapon belül, január végéig teljesen meg kellene bénulnia. Amerikai számítás szerint erre csak fél évvel később kerülhet sor – írja az egykori hírszerző.

Barack Obama amerikai elnök nem jelölt ki az izraelihez hasonló „vörös vonalat” Irán számára, noha azt többször is hangsúlyozta, hogy Irán nem válhat atomhatalommá. Obama az izraeli állásponttal ellentétben úgy véli, önmagában az, hogy Irán rendelkezik atomfegyverek fejlesztéséhez szükséges eszközökkel még nem ad okot egy háborúra.

Az amerikai elnök szerint katonai beavatkozásra csak akkor lenne szükség, ha az iszlám köztársaságnak nem csak a „hozzávalói” lesznek meg egy nukleáris bombához, hanem minden kétséget kizáróan elkezdenek dolgozni a bomba összerakásán. Ez a forgatókönyv azt indikálja, hogy a katonai csapás mindaddig elkerülhető, amíg nem érik tetten Iránt. Ez pedig akár meg is történhet.

Irán – Kínával, Indiával, Pakisztánnal és Észak-Koreával ellentétben – nem tartotta teljesen titokban az atomprogramját. Teherán, miután felfedte a programot – persze csak a polgári célú dúsításra vonatkozó részt – szabad utat engedett az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzéseinek.

A NAÜ a két ismert erőműben jelenleg havonta tart ellenőrzést. A rezsim ugyanakkor igyekszik félrevezetni az ellenőröket, és folyamatosan csal az inspekciók során – írja Marc Gerecht. Éppen ezért csak találgatások vannak, mikor áll majd készen az iszlám állam arra, hogy hozzákezdjen egy atombomba összerakásához.

2013 végére már minden eszköze meg lesz Iránnak a nukleáris fegyverek előállításához

Egy reális elképzelés szerint, tekintve az urándúsító centrifugák egyre növekvő számát, Teheránnak 2013 végére már minden eszköze meg lesz nukleáris fegyverek előállításához. Ekkor már nem lenne ésszerű megtámadni Iránt, mivel a robbanófejeket és a bombát működésbe hozó eszközt kicsi, észrevehetetlen üzemekben is össze lehet rakni.

Az Egyesült Államok számításai szerint így 2014 januárjában készülhet el egy iráni atomfegyver, s ennek megakadályozásához a nyugati gazdasági szankcióknak jövő júliusig romba kellene dönteniük az országot.

A szankciók esetleges szigorítását a cikkíró szerint az amerikai államkincstárnak, a külügyminisztériumnak, a nemzeti biztonsági tanácsnak valamint a CIA-nak kell kidolgoznia.

Feketelistán az iráni központi bank?

Az egyik leggyorsabban kivitelezhető szigorítás az iráni központi bank feketelistára tétele, amiért támogatja a terrorizmust és a fegyverkezést. Ezzel a lépéssel Iránt sikerülne teljesen kizárni a nemzetközi pénzügyi rendszerből.

Az amerikai kormány megtilthat minden, Iránba irányuló nem humanitárius exportot, és szankciókkal fenyegetheti meg Irán más exportpartnereit annak érdekében, hogy ők is így tegyenek. Az Egyesült Államok azzal is nyomást gyakorolhat Teheránra, ha befagyasztja az iráni kormány külföldi pénzintézetekben, valutában tartott vagyonát.

Végül, az Obama-kormány kitilthatná kikötőiből az Iránból vagy Iránba olajtermékeket szállító tankhajókat, ezzel sok olyan vállalatot is ellehetetlenítve, amely keményvalutát visz be Iránba.

Ami igazán meglepő, hogy ezeket az intézkedéseket eddig még nem vezették be, ezek hiányában pedig az iráni gazdaság elég erős maradt ahhoz, hogy ne lehessen rövid időn belül szankciókkal megbénítani, így egyre elkerülhetetlenebbnek tűnik a katonai beavatkozás – írta a The Wall Street Journal című lapban megjelent elemzésében a CIA volt munkatársa.

Forrás: MTI

72 hozzászólás “Mennyi idő van egy esetleges Irán elleni háborúig?”

  1. Ez már kicsit kezd egy szappanoperához hasonlítani… :)
    Évek óta ezt szajkózzák a zsidók és az USA is hogy már kézzelfogható közelségben van, és akár egy éven belül elkészül az iráni atomfegyver. Egyszerűen röhejes hogy mindezek után még bárki is ad a szavukra.

  2. silirusglanis

    Az iráni olaj felett át kell hogy vegyék az irányítást, és át is fogják. Kérdéses azonban hogy belemennek-e a lőporos játékba, vagy belülről próbálják meg átvenni a hatalmat. Én azt mondom, hogy ha tényleges beavatkozás készülődne, annak itt is jelét vennénk, lévén hogy Mo.-on is olajjal megy az élet, és még NATO-tagok is vagyunk…
    Hetesi Zsolt írt nemrég egy cikket amiben arra lyukad ki hogy az USA raktározása és a fekete arany árának alacsonyan tartása egyenes bizonyítéka egy háborúnak. (Ez is úgy jöjjön be mint a többi elemzése…) Nem tudom, mennyi a realitása…

  3. Ez zűrös téma, mint mindig. Talán tévedek, de úgy érzem, hogy szajkózzák az Irán elleni támadást, de senki nem meri meglepni, mert ebből a „buliból nem lehet póénnal kijönni.”
    Az a helyzet, hogy óriási atomszennyezássel járna egy csapás az iráni atomlétesítmények ellen, ami ha fordul a szél, Irak, Kuvait sőt még az egész közel-keletet beszennyezheti. Jó a föld alá telepített megtámadott létesítmények, talán nem lennének „annyira” szennyezők, de nincs ennél sz*r*bb dolog.
    Különben is, az amerikaiaknak most van elég bajuk, előbb a Sandyt éljék túl…

  4. Valahol olvastam hogy némelyik létesítmény ellen nincs is esély sikeres csapásra hagyományos eszközökkel. A másik hogy előbb-utóbb Kína és az Oroszok is megunják hogy az USA a hátsókertjükben akar gyomlálni, és inkább ez az ami aggasztó. Ami miatt erőltetettnek tűnik nekem ez a dolog az a következő : az USA a 2. VH alatt 6 év alatt lezavarta a Manhattan tervet amiből a fele szinte tengi-lengi volt. Azóta mind a tudomány mind a technológia fejlődött nem keveset szvsz ha Irán annyira erőltetné akkor már kész lehetne. Mert azt azért szerintem senki sem gondolja komolyan hogy a 40es évek USA tech szintjét nem tudja hozni Irán.

  5. Nem tudom, lehet nagyot tévedek, de úgy érzem, Izrael arra elkészül, olyan értelemben…, hogy önállóan is lezavarja az akciót.
    A Szudáni létesítmények elleni minapi támadás, lényegében egy távolsági próba volt, ami az Irán elleni fellépés felkészülését szolgálta.

  6. „Aki megölte az elektromos autókat”

    Ezzel a címmel ment egy doku film ahol azt mondta az egyik nagy fejes hogy „Amerika a katonai erejével biztosítja magának az olajat”.

    Ezek után nehogy be beszéljék már a hülyeséget .

  7. Ahmedinezsád, illetve az ajatollahok folyton azt hangoztatják, ha akármilyen csapást mérnek rájuk, akkor eltörlik Izraelt a Föld színéről. Kíváncsi vagyok ezt komolyan gondolják e, meg egyáltalán kikkel, vagy milyen eszközökkel tervezik (már ha azt a verziót vesszük, hogy még nincs bevethető atomfegyver).

  8. @drone
    Azt en sem ertem hogy gondoljak…
    Meg ha meg is tamadjak oket, Izrael arzenalja Iranhoz 50X eleg lenne, hogy semmi ne maradjon beloluk. Szoval ez csak szajlengetes, semmi tobb.

    Haboru pedig csak akkor lesz, ha a hatterben megegyeznek az oroszokkal, meg a kinaiakkal a jenkik. Utana mar mehet.

    3 VH ebbol nem lesz. Az senkinek nem erdeke.

  9. Ha valaki visszaolvassa az elmúlt 5-6 év iráni híreit, akkor akkor azt a következtetést vonhatja le: már régóta készen van az iráni atomtöltet !

    A kulcs valószínűleg Oroszország és Kína kezében van. Egy Irán elleni támadás őket lehetetlenítené el – Kína gazdasága megtorpanna, Oroszország elveszítené ázsiai kijáratát és befolyását !

    Talán ezért is nem történtek meg a cikkben említett valóban hatékony szankciók !

    Izrael katonai ereje nem elég az atomprogram felszámolására, de arra elég,hogy komolyan késleltesse azt !

  10. „iráni gazdasági összeomlás lehetséges dátumát kell megbecsülni”
    Nos akkor nem a mostanában lesz háború.
    „A zsidó állam számára ez pedig azt fogja jelenteni, hogy “elkerülhetetlenné vált” megelőző katonai csapást mérni Iránra.”
    Ez a rész különösen tetszik. Ezerszer meg lett vitatva hogy az atombomba az a fegyver amit minden hatalom szeretne birtokolni, de nem mer alkalmazni. (egy ország kivételével, aki kétszer is alkalmazta, és tervezte használni az Oroszok, és a mai észak Korea ellen)
    „A rezsim ugyanakkor igyekszik félrevezetni az ellenőröket, és folyamatosan csal” Ez a rész is különösen tetszik. Ugyan is az ellenőrök egy része érdekesen viselkedik. Ugyanis az álltakul megismert tudósok kezdtek elhalálozni. És az álltuk megismert intézmények koordinátái bombázások célpontjaivá váltak az időközben megjelent szakértői tanulmányokban.
    Az érdekes hogy vannak országok akik mások területén tetszésük és úri kedvük alapján bár mit lebombázhatnak, ha úgy gondolják hozza.
    Az embargót Irán ellen egy feltételezés alapján hozták hogy atombombát akar gyártani, de ezt soha nem tudták bebizonyítani. Az már csak hab a tortán hogy a döntést kiharcoló USA tulajdonképpen a fél világot megzsarolja ezen embargó érdekében.
    Maga a cikk alapját jelentő elmélet alapvetően hibás. Ugyanis az az olajbevételeket veszi figyelembe. A ki és behozatalai mérleget ugyan akkor egész más befolyásol, még pedig a licenszek és gyártósorok beszerzése. Néhány példa ami mutatja hogy mire gondolok.
    A SIEMENS által eladott mozdonygyár:
    http://www.farsnews.com/imgrep.php?nn=13910426000669
    A cégcsoport ami iránban a mozdonyokat és ipari turbinákat gyárt:
    http://www.mapna.com/en/Pages/default.aspx
    http://www.mapnablade.com/en/welcome.aspx
    Lényeg az hogy rengeteg üzem épül ami majd termelni fog. És ezek a beruházások sokba kerülnek.
    Iráni rézfeldolgozó:
    http://youtu.be/kJr5fzeI6_E
    Ez számunkra érthetetlen hiszen nálunk mindet külföldi kézbe adtak, és elsorvasztottak. Ott meg minden hazai fog lenni. Egyébként a közel keleten unikumnak számít.
    Egy másik érdekesség: Az iráni hadsereg légi mozgékonysági hadgyakorlatot kezdett a mai nappal:
    Az elő nap videója:
    http://youtu.be/aS1dpJ_9ehU

  11. Érdekes a helyzet mindenképpen, de mondjuk már olyan régóta szajkózzák a katonai beavatkozást, hogy lassan a „már illik meglépni” kategóriába kerül az ügy.

    Izrael agresszív taktikáit ismerve szerintem kijelenthető, hogy ha olyan helyzet adódik, akkor gondolkodás nélkül meglépik a beavatkozást, minden bizonnyal már ezerrel pörögnek rá a gyakorlatok. Az USA jelenleg elég kérdéses még, választások miatt Obama eléggé passzolná a dolgot, ha meg újraválasztják, akkor is inkább rendezné le papíron a dolgot. Ha viszont Izrael nekirohanna Iránnak és esetleg visszapattanna, akkor minden bizonnyal az USA is beszáll a buliba. Romney hatalomra kerülésekor meg az isten tudja, mi lesz.

    Azonban nem szabad elfelejteni, hogy nem csak két/három-játékos ez a meccs, kérdés, hogy a többi ország mit fog szólni egy Irán elleni akcióhoz. Az EU-nál szerintem össze-vissza fognak reagálni a tagok, a nyugati fél valószínűleg a békés rendezés mellett kardoskodna (persze hallgatólagosan egyet értene), bár úgy hiányzik nekik egy hormuzi-szorosban való olajárbedöntés, mint a vasvilla a hátukba…

    A maci meg a sárkány meg azért elég derekasan bele tudna szólni a dolgokba: akár csak némi légvédelmi technika átadásával is megingathatják az erőviszonyokat, de szimplán az is elég, ha életben tartják az iráni gazdaságot (és itt kíváncsi lennék, hogy az USA mivel szankcionálná meg őket, amiért együttműködnek). Kínának még az az előnye is származhat a dologból, hogy ha már a fél világ egy iráni csapásra figyel, akkor ő is megléphetne pár szigetes akciót.

    Meg persze van nekünk egy Szíriánk is, Törökország lehet kapna az alkalmon és simán lerohanná a nagy háborúsdiban. De az is lehet, hogy engesztelésképpen a szírekhez tartó orosz szállítmányokat hirtelen senki nem akarná ellenőrizni, de ha mégis, akkor még mindig ott vannak a kurdok, akinek jól mutatna a kezükben némi új technika.

    Szóval elég összetett ez az egész, mondhatnám, hogy egy nagy üst forrongó sz*r… Biztpol szakértő legyen a talpán, aki ilyen helyzetben meg tudná jósolni, hogy ki és mit fog lépni.

    @drone

    Haboru pedig csak akkor lesz, ha a hatterben megegyeznek az oroszokkal, meg a kinaiakkal a jenkik. Utana mar mehet.

    Kérdés, hogy Izraelben ezt képesek-e kivárni.

    Mondjuk 3. VH szerintem sem lesz ebből, de néhány gazdaságra eléggé rányomhatja a bélyegét a dolog.

  12. Árulja már el valaki,hogy miként reagálna az ami gazdaság egy iráni olajembargóra ami akkor következne be,ha elkezdenének „fájni” a szankciók?Azt ugye senki nem gondolta komolyan,hogy a „hülye” perzsák a seggükön ülve malmozással nézik végig,hogy bedöntik a gazdaságukat?

  13. „…Irán idén 50 milliárd bevételre számíthat az olajból….”
    Vajon miért kezdett el zuhanni az olajár kb. három hete?
    Akik az árat alakítják, túlkínálattal számoltak? Fenét. Például Kína minden mennyiséget fel tud venni. Egyértelműen az a cél, hogy az 50 milliárd csak 35 legyen. Az is két hónap nyereség. Ami majd megtérül, ha az iráni olajmezők felett azok rendelkeznek, akik most az árat alakítják……

  14. @comandante

    Es az a par uzem eleg a teljes nyugattal szemben?
    Lehet, de csak lehet, hogy Iran regionalis nagykutya tud lenni. De a vilagszinpadon semmi sulyuk nincs. Semmi.

    Ezek az uzemek pont, hogy tokeletes celpontok egy legikampanyban, Irant azert tudnak cafatokra szedni, amiert Afganisztant nem sikerult.

    Hogy egesz oszinte legyek, a haborut nem varom – nehogy eszkalalodjon -, de azt azert vegigneznem, ahogy ezt a sok napszemuveges bohocot (ertsd irani hadero) letorlik a fold szinerol a repuloszonyegeikkel egyutt.
    Amit egyedul sajnalnek, azok a Tomcatek, amik meg szolgalnak naluk…ezekutan talan tudnak magukat a helyukon kezelni.

  15. „Vajon miért kezdett el zuhanni az olajár kb. három hete”
    Hát azért talán vakok és süketek nincsenek köztünk. De ha mégis akkor nekik jelzem: Baromi nagy gazdasági válság volt van és továbbra is hosszú évekre marad. Sőt most fog jönni a neheze. A baj az hogy ezt nálunk ott FENT még nem tudják.
    Izrael: Nos ott is van érdekesség. Nem tudom figyelik -e itt egyesek mi az a nagy mozgás a palesztinoknál. Lehet hogy a válság akkora hogy az ottani piac és munkaerő is kell gyarmatnak? És ha ez igaz akkor Izrael emiatt nagyon útban van?

  16. @gacsat
    Iran megmaradna, ha Izrael kiuritene rajuk a teljes arzenaljat?
    Ne viccelj, a papiralapu atlaszokban egy lyukkent kene abrazolni Irant. :)

    Nezz utana a Samson option-nek, az talan jol szemlelteti, hogy mi lenne a vege egy irani tamadasnak.

  17. „És az a pár üzem elég a teljes nyugattal szemben?”
    Nos nekem rengeteg anyagom van ezzel kapcsolatban, de egy hozzászólásban nincs értelme részletezni. Azt hiszem nagyon meglepődnétek mi van Iránban ha beleásnátok magatokat a témában. Itt az a kérdés (ha a lakosság szegényebb részei kibírják) hogy Irán gazdasága mikor lesz olyan erős hogy a regionálisan megkerülhetetlen legyen. Ugyan is a nyugat a válság miatt nem fog tudni alternatívát nyújtani. A környék országai rá fognak jönni hogy munkahelyet csak integrációval lehet teremteni. Az olajembargó hatása több módon hat. Egyrészt a környező országok iparát rongálja mert ha kevés a pénz akkor kevesebb jut nekik is belőle. Mondok egy példát a Volt egy társaság aki a kikötőkből szállított árut, azt mondták tovább nem szállítanak az embargó miatt. Most Iráni hajók (magántársaságok) viszik az üzletet.
    Ugyan ez a helyzet például a Peugeot csoport esetében. Ők voltak legjobban beágyazna az iráni autó bizniszben. Aztán jött az embargó és azt mondták nem szállítanak ezért meg azért. Most az irániak önellátók, megérezték de túl vannak rajta. Itt meg Európában lassan minden autógyártó kakiban van. Irán hatalmas és hatalmas piac lehetne! Akkora hogy (a németek tudják) maga ki tudná rángatni középeurópát a válságból. A stratégiai hibás az olajembargó is hiszen az hogy Kína ráteszi a kezét a iráni olcsó és jó minőségű olajra (sokkal jobb mint a szaúdi) versenyelőnyhöz jut a piacokon. A magyar gazdaságot egy iráni gazdasági együttműködés a soha nem látott magasságba emelné. Minden kéne nekik amiben jók vagyunk. Gyógyszer, gabona, szárnyas termékek, mezőgazdasági technológia minden menyiségben eladható. Csak Teheránban 11 milla csirke fogy!!!

  18. Engem igazából Israel bosszant! Nagy pofájú arrogáns.Úgy véli belepofázhat a szomszédai dolgába stb (pedig alapból csak feltételezésekre hagyatkoznak) Nem tanultak a történelemből.
    Csak azt nem kell elfelejteni,hogy a nagy testvér USA orrára már egyszer-egyszer rákoppintottak (Vietnam ,Első öböl háború, Afganisztán se nagyon nyerő) Előbb utóbb komolyabbat is kap és akkor Israel lesz a következő!

  19. Egyébként információt szerezni Iránról nagyon egyszerű, csak ki kell próbálni. A fontosabb hírcentrumoknál át kell váltani perzsa nyelvre.
    Nagyon érdekes de egészen más világ tárul az olvasó elé.
    http://www.farsnews.com/
    A fenti népszerű link erre a jó példa. Az angol és a perzsa nyelvű oldal köszönő viszonyban sincs. Sem tartalomban sem felépítésben. A Google ha megtaláltuk a módját rendesen fordít. Még van vagy 20 ilyen hírcentrum.

  20. dudi: „Irán senkinek nem adna el olajat és ez a lényeg.”

    SzA többször kijelentette, hogy az Irán miatt kieső mennyiséget örömmel potolja. Ennyi történne. Meg persze Irán exportja ~eltünne. Illetve maradna a pisztácia. :)))

  21. buci, Izrael azzal a 400 atomtoltettel -es a potens hordozoeszkozeivel – bebiztositotta magat arra, hogy az az orszag soha nem lesz a kovetkezo, mert a tamadobol semmi, de semmi nem marad. Sokmindent tesznek es mondanak ami irritalo, de ok eddig nem vetettek be atomfegyvert senki ellen, pedig van nekik. Arab kezben eddig nem volt atomfegyver, hala az egnek, de ne is legyen. Megertem a zsidokat, ha ezt nem akarjak. Teljesen megertem oket.

  22. C: Én ahogy látom a környező országok/rezsimek láthatóan nagyon nem érdekli az, hogy iparukat gyengiti, hogy az Iráni ipar összeomloban van. Sött láthatóan örülnek neki.

    Egyrészt nincsenek nagy ipari összefonodások köszönhető ez pl a síta/szumita ellentétnek, másrészt a környéken ~mindenki annyira fog örülni egy atomfegyverrel rendelkező Iránnak mint Izrael. Innen ha abból a kevésből ami Iránnal van vmi összeomlik nem nagyon érdekli őket. max máshonnan rendelik a pisztáciát.
    Ezen rezsimek amúgy igencsak elképzelhető, hogy drukkolnak egy minnél kiterjedtebb légicsapásnak. Ha kell titokban anyagilag is beszállnak. Izgi mi?

  23. marcika:

    Azért ne essünk át a ló túlsó oldalára, azok az atomtöltetek hivatalosan nem léteznek. Izrael azt arra az esetre tartogatja, ha a nemzetére nagy eséllyel megsemmisülés várna. (MAD) Amiatt az egy-két kósza felturbózott Scud miatt nem durrant bele semelyik kecskenyáj közepébe. Még ha a nyakukba hullik is.

    Szóval az egészségtelenül fölényeskedő külföldi zsidó pártiakon kívül nem lóbálja senki f@szként azt az atomot főleg Izrael nem.

  24. Engem mindig elkap a rohoges ezeknek a katonai paradeknak a kapcsan. Azok a napszemuvegek….azok a napszemuvegek. Mintha a 90es evekben vonulna fel tizezer pornosztar egyenlo jogokat kovetelve maganak. :D

    De teny, hogy az ajatollah meg mindig nagyon szigoruan nez. :D

    Ennel eskuszom mar csak ez jobb:
    http://index.hu/kulfold/2012/02/02/kinos-komikus_megemlekezes_iranban/#gallery_2654058|null

    a cikk:
    http://index.hu/kulfold/2012/02/02/kinos-komikus_megemlekezes_iranban/

    :D :D :D

  25. Megvárják az amerikai elnökválasztás eredményét. Ha nem Obama nyer, véglegesítik a terveket vagy már indulnak is a gépek. Akkor Obamának már úgy is mindegy lesz. (Esetleg a beiktatásig még várhatnak.) Ha Obama nyer, még egy ideig halogatni fogják.

    A Sivatagi vihar óta minden háborúban volt valami újdonság. Biztos van egy-két olyan fegyver, amiről nem tudunk vagy nem tudjuk hogy mire képes.

    A háttérben eddig is dolgoztak az ügynökök: haltak meg kulcspozícióban lévő mérnökök, tudósok, amivel kicsit azért lehetett hátráltatni a dolgokat.

  26. @Fade

    „SzA többször kijelentette, hogy az Irán miatt kieső mennyiséget örömmel potolja. Ennyi történne. Meg persze Irán exportja ~eltünne. Illetve maradna a pisztácia. :)))”

    Ezzel csak az a bibi, hogy Kínának éppen, hogy nem kell a szaudi olaj mivel azáltal ha közvetetten is, de az USA befolyása alá kerülnének energiaellátás szempontjából. Az olaj Kínának létkérdés. Az amcsiktól független olaj meg pláne. Annyira kell nekik egy amcsi befolyás alatt álló energiaforrás, mint púp a hátukra.

    Marcika,

    Hiába van Izraelnek akármennyi atomtöltete, akárkinek az érdekein ôk sem gázolhatnak keresztül következmények nélkül. Fôleg nem atommal. Mellesleg területileg annyira kicsi, hogy benne atom nélkül is nagyon komoly károkat lehetne okozni válaszcsapás gyanánt. És ahogyan az utóbbi idôben az vaskupolájuk teljesített van is mitôl tartaniuk.

  27. Nos valahol vicces, hogy valaki származását összemosod az állampolgárságával és hivatalban betöltött tisztségével.

    A zsidók akkor sem világösszeeskövők voltak, csak sikeresebbek mint egyes másnépcsoportok. Az emberek akkor is irigyek voltak és egy ellenségkép mindig jól jön. A magadfajta birkák örülnek, ha van kire mutogatni. Nincs új a Nap alatt…

  28. Dávid Csillagom!

    Végre valaki aki felnyitja ennek az elnyomott magyar népnek a szemét! Köszönjük hogy vannak még ilyenek! Mi lenne velünk ilyen felvilágosító tevékenységet végző nemzetvezetők nélkül!
    Nagyon helyes hogy rámutattál hogy 1222-ben a mainál jóval felvilágosultabb, igazságosabban működő világban nem tölthettek be bármilyen pozíciót a zsidók. (Nem ismerem az aranybullát eléggé, de remélem szlovákok sem tölthették be ezeket a pozíciókat, hisz azok csak körüllakó szláv szolganép, mi meg már 1000 éve itt vagyunk. ja, nem, akkoriban még csak 222, de mindképpen több mint amit fel érek ésszel)
    Arra gondoltál már hogy Könyves Kálmán is zsidó volt különben? Ezt bizonyítani is tudom:
    1: sok könyve volt, de Wass Alberttől egy sem
    2. megvédte a vasorrú boszorkányokat (a nagy orr meg mind tudjuk mit jelent)
    Szebb jövőt Nemzettestvér
    Neked is feltűnt hogy a zsidók már olyan gyorsan kavarják a szart hogy vihar lett belőle? Még szerencse, hogy a magyarok ádáz ősanyja, a etelközi Szent Mária feléjük irányította és nem a dolgos békés muzulmán szabáságharcosokra.
    Szebb jövőt Nemzettestvér!

  29. „Nem világösszeesküvők csak sikeresek?”
    Mint csoport azok. Pont azert mert osszetartanak.

    Nalunk viszont az ilyenek mint te, akik aranybullaznak, meg talmudoznak, es hulyesegeket beszelnek mindent elbasznak. Veled hogy lehetne kozoskodni peldaul? Mert nincs ekezet akkor mar a masik izraelbol ir? Sok eszed van.

  30. Ja, hogy magadnak valasztottad magadnak ezt a nevet? Meg jobb!
    Lovagolhatunk ezen, de szerinted erdemes?

    Neked kene ahhoz hozzaszoknod, hogy sok dolog van ami aktualitasat veszti az idok alatt. Barmirol is legyen szo.

    Ezeken az ekezeten ennyire nem tudsz tullepni? :D :D :D
    De tudod mit? Nem ismerem az ekezeteket bevallom, de az esti iskolaban itt tel-avivban majd megtanulom oket, es akkor aztan reszkessetek, mert soha tobbe nem fogok leleplezodni, es segitek meghoditani a magyar vizkeszletet a zsidoknak! :D

    Kibaszottul sajnallak egyreszt, masreszt meg valami perverz modon meg irigyellek is. Szamodra baromi egyszeru lehet a vilag. Ennek is meg lehet a szepsege.

  31. Az előbb valaki hangoztatta hogy Amerika kiegyezik a ruszkikkal meg a kínaiakkal.

    Na már nehogy azt tessenek már hinni hogy amerika még engedni is fog nekik.

    Ugyan miért kéne ?
    Ha holnap lejön egy idegen lény és kéne nekik a föld összes ásványkincse, akkor ők elkezdenének tárgyalni szerintetek?

  32. Hogy is van a mondás? Az az igazi rabszolga, aki azt hiszi, hogy szabad? Az alapoktól kezdőd elmélkedést lehetne folytatni arról, miért gyűlölnek/vetnek meg emberek egy országot, ahol valószínűleg soha nem is jártak és még ismerősük sincs ott. Azért,mert a világpolitikában számottevő részt nem vállalnak, nem hiszem, hogy arra kell alapozni, amit azok firkálnak, akik a másik oldalon vannak. Rühellem a politikát, egy háború indítása is kezd hasonlatossá válni egy választási kampányhoz.

    Ami az ottani szabadságjogokat illeti, részemről nem feltétlenül megvetendő, ha pl. az internet hozzáférhetőségét korlátozzák. Legalább kevesebb retardált barmot nevel ki a társadalom, akikről a híradóban módszeresen hallani lehet. Az emberek nem tudnak mit kezdeni a szabadsággal erős kezű vezető nélkül.

  33. „Ami az ottani szabadságjogokat illeti, részemről nem feltétlenül megvetendő, ha pl. az internet hozzáférhetőségét korlátozzák.”

    A baj az am, hogy azt valakik eldontik, hogy mi az amit lehet, meg amit nem lehet olvasni. Ez innentol meg szerintem nincs rendben!

    Az eros kezu vezeto meg nagy szarba rud am rangatni sok embert…

    Az meg nem mondas, hanem Goethetol egy idezet. Es nagyon is igaz, ebben nincs kerdes. De ez nem igazolja azt, hogy az irani es hasonlo rendszerek jobbak lennenek.

  34. Laikus vagyok a témában, de megvan a véleményem erről a rendszerről is. Pl. a haza lapok tekintetében nem tudom eldönteni, melyik a független, ami azt írja ami van. Nem a bulvár kiadásokra gondolok. Szóval, gyanítom itt sem sokkal jobb a helyzet, kivéve, hogy a drámázás adja az eladások szinten tartását.Ez van, az emberek perverzek. Vagy unalmas az életük. De a hasonlat a sajtó/szólásszabadság tekintetében érzékelhető.

    Biztos, hogy nem jobbak, de nem is rosszabbak, mint ami errefelé megy. Más a társadalmi berendezkedés, de ettől az életük ugyanolyan (lehet). Csak mert „más” vagy valami kell onnan, még szívatják is őket.

  35. @david86

    Tudod az a baj veled és a hasonlókkal, hogy amiért mások dolgoznak, hogy elfogadott legyen, azt ti gyönyörűen le tudjátok járatni. Látod, Vasutas is rögtön a hungaristákat kezdte kifigurázni. Szóval jó lenne ha leállnál. Plusz ne youtube felvilágosító videókkal próbáld már meg meggyőzni a népet, mert ezzel meg magadat járatod le.
    Értem hogy mit szeretnél közölni a közönséggel, de látod hogy nem befogadó a környezet. Erre elkezdesz zsidózni. Gratulálok! Hidd el nekem, hogy egy hébi nem fog itt leállni veled vitázni. Meg máshol sem. (Példának okáért Sulyidot nem látom sehol…) Részben mert leszarják, részben mert gój vagy, részben mert nincs értelme.
    Tényleg elgondolkodtató a zsidóság vezető helyzete és módszerei, lehet őket utálni vagy szeretni, de el kell ismerni hogy valamit nagyon jól csinálnak. Ez a valami pedig az összetartás. Ők tudnak, mert vagy 4000 éve mindenhol utálják őket. Mi meg a demográfiai és mindenféle más válság közepette kommentekben esünk egymásnak. Előbb kéne saját magunkért összefogni, és csak azután valaki ellen. Mert minden más csak erőtlen vészkiáltás, aminek a gyökerei máshol vannak. Lehet hogy vannak zsidó csoportok/emberek akik bomlasztanak, de tudod, a kutya is annak megy neki, akin látni hogy bizonytalan. (Ezzel nem akarom lekutyázni a zsidókat, mielőtt valaki belemagyarázná.) Az igazi bomlasztó erő, és a fő ellenség pedig az emberi gyarlóság és önzőség. Ha ennyire jártas vagy a történelemben, akkor mondhatom hogy Mohács, ha érted mire gondolok.

    Summa summarum, zsidózni tökfelesleges. Az emberek szemét ezzel nem fogod felnyitni. Mert ennek nincs célja. Ez csak a felemelkedéshez vezető út könyvében egy aprócska melléklet.
    Azon meg gondolkodj el, hogy ha mi lennénk az ő helyükben, nem éreznénk-e teljesen jogosnak minden bomlasztást és „megelőző csapást” az ellenségeink ellen?
    u.i.Mielőtt mégegyszer elkezdenéd a Nürnbergi beszédet, kérlek hogy olvasgass. Csak ne a kurucot vagy a youtube felvilágosításokat.

    Ezzel kérek mindenkit, hogy térjünk vissza az eredeti témához, ne szomorítsuk egymást tovább.

  36. @Fade

    Van nerrôl némi info itt: http://peakoil.com/forums/post1106230.html

    Az igaz, hogy szeptemberre ez a tendencia kb 20%-kal csökkent, de az sem a szankciók hatására.

    DK is tervezi, hogy újraindítja az importot: http://dawn.com/2012/07/26/s-korea-may-resume-iranian-oil-imports/

    Kitartok amellett, hogy Kínának politikai okokból nem jelent alternatívát a szaudi olaj. És annak ellenére, hogy Irán a haditechnika tekintetében nem a legerôsebb, a nyersanyag készletei és földrajzi helyzete miatt kulcsfontosságú az ázsiai nagyhatalmak számára. Majd hülyék lesznek ezt a jenkik (legnagyobb rivális) kezére játszani. Szerintem a Nyugat egyszerûen nem tud olyat ajánlani, amiért a kínaiaknak és az oroszoknak megérné lemondani Iránról.

    Mellesleg épeszû ember nem gondolhatja komolyan, hogy Irán bármikor is atomot vetne be Izrael, vagy más ellen. Ha az öngyilkosság lenne a céljuk, azt már ma is elkövethenék azzal, amilyük van.

  37. Ebből a szempontból én szerencsés vagyok , amikor volt még Szentkirályszabaja ,akkor pont a házunk „mellett” volt a légifolyosó, most meg a ház elött forgolodnak . Én élvezem hangosak szépek és „közel” vannak , pont mint 1 repülőnap csak a műsor 3-4másodperces .

  38. @david86

    Ezzel csak azoknak a malmára hajtod a vizet, akik ellen beszélsz.
    Mellesleg ezek a dolgok nem a származáson múlnak. Elismerem, hogy vannak olyan népek, amelyek közt az átlagnál több a gátlástalan gazember, de ez még mindig nem ad okot az általánosításra. Számtalan ellenpéldát tudnék felhozni.

    A gátlástalanoknak pedig pontosan az a célja, hogy te általánosíts és vagdalkozz, hogy aztán legyen miért újjal mutogatni rád, majd beskatulyázni és alapvetô emberi jogaidat tövig megnyirbáló törvényeket hozni. :)