|

Zajlik az élet a Szu-30SzM körül

A múlt héten több információ is napvilágot látott az Orosz Légierő leendő Szu-30SzM flottájával kapcsolatban. Mint ismeretes, idén március 22-én az Irkut repülőgépgyártóval aláírták a már régóta rebesgetett, 30 darabos megrendelést, melynek teljesítését az akkori ígéret szerint 2013-ban kezdené meg a cég, az utolsó példányokat pedig 2015-ben adnák át. Utóbbi dátum egyelőre még nem változott, előbbi viszont igen, ugyanis Oleg Demcsenko, az Irkut idén nyáron kinevezett új elnöke világgá kürtölte: úgy néz ki, már 2012-ben elkészül legalább egy, de akár több sorozatgyártású Szu-30SzM, amiket át is adnak a megrendelőnek. Ám ezek korántsem az első ilyen verziójú Szuhojok lesznek – az Ikrut ugyanis, roppant előrelátó módon, már korábban megépített két SzM-et.

A 01-es Szu-30SzM |Fotó: Irkut ,

Az inkább nullszériaként, mint prototípusként emlegethető Szu-30-asok építése lassú ütemben folyt, de mára elkészültek – olyannyira, hogy az egyikkel szeptember 21-én végrehajtották az első tesztrepülést is. A 01-es oldalszámmal ellátott, a festést egyelőre nélkülöző SzM-el a Szuhoj gyári tesztpilótái, Szergej Kosztyin és Pavel Malovecsko szálltak fel múlt pénteken a gyártó irkutszki repülőteréről, majd egy két órás, teljesen eseménytelen repülés után ugyanott landoltak. A repülőgéppel probléma nem volt, a tesztet sikeresnek minősítették. Az eseménnyel kapcsolatban az Irkut szóvivője elmondta: bár az Oroszországnak szállítandó Szu-30SzM a Szu-30MK alapján készült, attól számos ponton különbözik. Ennek oka az, hogy az exportra készülő gépekbe sok külföldi fedélzeti rendszer kerül, amik nem kompatibilisek az Orosz Légierőben alkalmazottakkal. Cserére került például a lokátor, a katapultülés, a kommunikációs és a barát-ellenség azonosító rendszer.

A 01-es fékernyős landolása |Fotó: Irkut ,

Szintén a Szu-30-családdal kapcsolatos hír, hogy Uganda további hat példányt szándékozik vásárolni az általuk rendszeresített MK2 verzióból, emellett a Rosoboronexport további afrikai megrendelésekre is számít.

15 hozzászólás “Zajlik az élet a Szu-30SzM körül”

  1. Allesmor Obranna

    Pár gondolat.
    A katapultülés emlegetését nem értem, tudtommal az azonos azzal, amit a Szu-35Sz-ekbe is raknak.
    A gép szerintem totál felesleges, csak az Irkut célját szolgálja, a KNAAPO „domesztikált” Szu-30M2 (export a Szu-30MKK vagy MK2) mellé értelmetlen.
    Ez a vektoráló típus igazán megkaphatta volna a Szu-35Sz hajtóművét, nyilván a 35-ösökön alkalmazott bekötéssel, mert a 48 gép megépülése után az rendszeresítve lesz a légierőnél, míg a Szu-30SzM (exporton Szu-30MKi/MKM/MKA) Al-31FP hajtóműve nem. Illetve most már igen, tovább bonyolítva a logisztikát.

    Ha már úgyis két konkurens hajtóműgyár fejleszti ugyanazt a hajtóművet, (Al-31F, MMPP Szaljut és NPO Szaturn), akkor igazán összehozhatták volna, hogy a Szu-27SzM3, a Szu-30M2 és a Szu-34 kapja a Szaljut Al-31FM-1-et, míg a Szu-35Sz és a Szu-30SzM kapja a Szaturn 117Sz-t vagyis az Al-41F-1Sz-t. Ez utóbbi esetben az Irkutos 30SzM-et meg lehetett volna csinálni amolyan Szu-35SzUB vagy UBSz gépnek is, amúgy is, ha megnézitek, mind a két gépen hasonló módon növelték meg az oldalkormányt is.

    Na láthatja mindenki, hogy pont az ilyen projektkoordináció lett volna a feladata a nagy, egyesített UAC-nek, de lám, ez mégse működik.

  2. A gép szerintem totál felesleges, csak az Irkut célját szolgálja, a KNAAPO “domesztikált” Szu-30M2 (export a Szu-30MKK vagy MK2) mellé értelmetlen.

    Ezt nem igazán értem. Miért lenne értelmetlen, hisz ez az MK exportra kínált változat hazai változata. Mivel nincs komolyabb 30-as változatú géppark a ruszkiknál. Vagy az M2-t tervezik nagyobb számban rendszeresítani?
    Egyébként ez az SM vektorálható hajtóművet kap?

  3. Allesmor Obranna

    Amit fent írtam, szerintem abból világos, hogy két konkurens Szu-30-as flotta párhuzamos üzeme értelmetlen.

    Igen, vektorálható a fúvócső, AL-31FP hajtóművek vannak benne.

    http://img13.imageshost.ru/img/2012/08/19/image_5030d78078c78.jpg

    Kis érdekeség. A Szu-30MKI 05-ös példánya, amelyik 2007-ben repült a MAKSz-on demót és mint Szu-30MKM volt megjelölve (mivel ez a példány akkor pont a maláj MKM-ek próbapadjaként funkcionált, így az ahhoz szükséges rendszerekkel volt felvértezve és mint tudjuk, ezek sok helyen eltérnek az indiai modellektől) a 2008-as augusztusi grúzok elleni hadjárat idején az orosz légierő számára éles bevetéseket repült!
    Az ilyen akciók miatt (és mert a gép az Orosz Légierő felségjelét viselte – Mi mást?) érdekes egy-egy protogép státusza.
    Nincs rendszerben, de egygépes flottaként mégis bevetésekre kerül.
    Tovább megyek, a Szu-34-esek közül se a széria (valójában nullszéria) gépek, hanem a novoszibirszki NAPO gyár, illetve a Szuhoj iroda tulajdonában levő 47-es, vagy 48-as protogép repült elektronikai ellentevékenység feladatokat ebben a háborúban.

  4. „Egyébként ez az SM vektorálható hajtóművet kap?”

    Igen

    „Vagy az M2-t tervezik nagyobb számban rendszeresítani?”

    Abból se vettek 4 db többet.

    Amúgy volt egy hír miszerint az összes 60 db szu-27sm/sm3 megkapja a AL-31-FM-2.
    Az tolóerő vektoros?

    Amúgy meg mit tökölnek 30 gépen ?
    Ott minden csak 2015 meg 2020-ra lesz kész (és még az is bizonytalan)
    2012-ben valami 6 db szu-35 adnak át ami olyan vicc szerintem, akkor hogy lesz abból 2015-re 48 db?

  5. @Allesmor Obranna:

    Szu-30MKM beveteseirol nem is tudtam, erdekes, mivel eleg sok kulfoldi cuccal vannak felszerelve, Avitronics LWS-310, MAW-300, Thales IFF, HUD, Damocles pod-dal, vannak felszerelve (IFF, MAW szepen latszik a mostani MKM kepen itt oldalt), kivancsi lennek a tapasztalatokra.

  6. Allesmor Obranna

    Roni,

    A Szu-30M2-esekeből úgy látom egy 5+2(3?) darabos szériát adtak át.

    „Amúgy volt egy hír miszerint az összes 60 db szu-27sm/sm3 megkapja a AL-31-FM-2.
    Az tolóerő vektoros?”

    – Nem lesz 60 darab Szu-27SzM/SzM3.
    – Az SzM3-as sokban eltér az SzM-ektől, más a műszerfal és a hajtómű is.
    – 12 db SzM3-as készült, ha jól tudom, ezzel a programnak vége.
    – Az Al-31FM-1-est a Szu-27SzM3-asok és a Szu-30M2-esek kapták meg idáig, sanszos, hogy az utolsó, APU-val szerelt Szu-34-esekben is ilyen van, de erre nincs bizonyíték.
    – Nem tudom hol tart az Al-31FM-2-es fejlesztése, de most kijöttek egy Al-31F-42Sz II. modernizációval (értsd, Al-31F, 42. széria, II. módosítás) ami egy az egyben fedi azt, amit az FM-2-esekhez prognosztizáltak, azaz 3 fokozatú, 924mm-es belépő keresztmetszetű bliszk, 13.5-ről 14.3 tonnára növelt fékpadi tolóerő.
    Ez létezik, fékpadon már futott, 2013-tól kerül be egy Szu-27-esbe (ez igy elég tág fogalom, lehet ez még Szu-27M is, meg valóban a Szaljut által bérelt egykori egyik „Kvocsur-gép”), de messze van még, hogy bármibe rendszeresítsék.
    Szerintem nem lesz vektorálós, a kiállított példányon hagyományos fúvócső van.
    A Szu-34-esekhez terveztek korábban ekkora tolóerőt, oda nagyobb eséllyel fogják beépíteni, a Szu-27-esekbe felesleges.

  7. Hello, tudomásom szerint továbbra is csak öt Szu-30M2 gépet szállítottak le az Orosz Légierőnek. Azért tűnik többnek, mert ez elmúlt néhány évben több alakulatnál megfordultak, és mindenhol megkapták az alakulat specifikus színű és sorszámú oldalszámot, ami eltért az előzőtől.
    Egyébként elsősorban gyakorló gépnek használják őket a régi UB-k helyett – melyeket ezeknél az alakulatoknál nagyrészt selejteztek – így az új Szu-30SzM-el nincs értelme összevetni a szükségességüket.

  8. Allesmor Obranna

    Érdekes. Ez magyarázat akkor arra, hogy a kezdetben, egy ütemben átadott 5 darab piros sorszámú gépet (10/20/30/40/50) miért „követte” egyszerre egy kék 40-es.
    Valószínű nem követte, hanem új színű számot kapott az egyik.