|

Kína meghívót kap a RIMPAC 2014-re

Mint talán ismert a Csendes-óceán legnagyobb, RIMPAC rövidítéssel jelölt hadgyakorlatát két évente rendezik meg, mely kapcsán egyrészt van egy klasszikus „keménymag”, akik általában mindegyiken aktívan részt vesznek, és vannak a csak megfigyelőket delegáló nemzetek. Az idei RIMPAC érdekessége pont az egyik ilyen klasszikus megfigyelő, Oroszország aktív résztvevővé emelkedése volt. De egyelőre úgy tűnik, hogy 2014-ben is lesz meglepetés.

Sötétkékkel az aktív résztvevők, világoskékkel a csak megfigyelőket delegálók. Látható, hogy ezen térkép nem a RIMPAC 2012-es állapotokat tükrözi. Az idén megrendezett, sorban a 23. RIMPAC hadgyakorlaton összesen 22 nemzet vett részt. | Forrás: Wikipedia ,

Az Egyesült Államok védelmi minisztériumának honlapján a sajtóanyagok között szerepel egy friss anyag, mely több vonal mentén taglalja Leon Panetta védelmi miniszter ázsiai útjának kínai állomását – ezek egyike, melyet címnek is választottak az nem más, mint hogy az amerikai védelmi miniszter kínai kollégájával együtt arról beszélt, hogy a U.S. Navy tervei között szerepel Kínát a RIMPAC 2014-en való aktív részvételre felkérni. (K kezdőbetűs nicknévvel rendelkező, messze délen lakó olvasónk: készülj! ;))

Panetta a sajtó képviselőinek elmondta, hogy a reményeik szerint a 2 év múlva esedékes, nagyszabású hadgyakorlat kapcsán tovább fokozhatják az amerikai és kínai haditengerészetek együttműködését a közös ellenség, a kalózkodás tekintetében. Mint elmondta remélik, hogy ebben építhetnek majd azon pozitív tapasztalatokat adó közös gyakorlatra, amit a közelmúltban folytattak le kínai kollégáikkal az Ádeni-öbölben.

Az amerikai delegáció azonban természetesen alapvetően nem a RIMPAC részvételt ment megvitatni Kínába, így mindezen mellett diplomatikus nyilatkozatok születtek a két haderő közti dialógus folytatása, illetve az együttműködés szélesítésével kapcsolatban is. Ezzel kapcsolatban az amerikai védelmi miniszter persze megjegyezte, hogy mindkét félnek tisztában kell lennie azzal, hogy nem minden esetben fognak egyetérteni. (Micsoda meglepetés…)

Természetesen nyilatkozott a kínai védelmi miniszter is – Liang Guanglie tábornok hangsúlyozta, hogy amerikai kollégájával közös nevezőn vannak annak kapcsán, hogy a két félnek új katonai kapcsolatokat kell kiépíteni, olyan együttműködési rendszert, ami a kölcsönös bizalmon és egyenlőségen alapul, ami mindkét fél és tágabban értelmezve az egész világ számára kedvező.

18 hozzászólás “Kína meghívót kap a RIMPAC 2014-re”

  1. Ezt a „V” alakú alsó páncélzatot amúgy azt hiszem kicsit túlmisztifikálják! Az IED-k az esetek többségében úgy tudom, hogy a járművek mellett robbannak. Igy pedig, pont a „V” alak lehet épp merőleges a lökéshullámra. Szerintem sokkal inkább a hasmagasság és a páncél erőssége a titok, nyitja.

  2. Szvsz a Hummeres videó jó volt. Az átlag nem gunporn-on felnőtt magyar is érti és egy kis PR a MH-nek.

    @Nani: Ha csak páncél elég lenne, akkor jó lenne a Hummer is. A Hasmagasság növelése és páncél is kevés volt. Meg eleve minek küzdjenek a robbanás erejével, ha el is vezethetik.

  3. marcika

    Ez egy Csendes-óceáni hadgyakorlat. A svédeknek, norvégoknak, németeknek édeskevés ottani érdekeltségük és kapacitásuk van. Nézd meg a térképet, olyan országok vannak bekékítve amik vagy helyben vannak vagy vannak külterületei ott, pl.: GB és F.

    ennyi

  4. Janaj

    Az „átlag” szemszögből nézve, egyébként elfogadható tényleg! Ennek a két
    terminátornak meg szoktam nézni a videóit! kicsit hiánypótló dolgot csinálnak. De elég jó kapcsolatai lehetnek, mert sokszor komoly helyekre beengedik őket!

    Pont az nyomáshullám elvezetésére írtam, hogy ha mellette robban, akkor már a Humvee oldala is szöget zár be a robbanással. Ellenben a döntött alsó páncél, lehet , hogy éppen merőlegeset. Persze nehéz okosabbnak lenne a mérnököknél….

  5. Kína meghívót kap a RIMPAC 2014-re
    Na ez nagyon érdekes fejlemény Egyszer azt lehet hallani hogy az kedves békeszerető Amcsik a Világ rendőrsége Kína környékére telepíti a fél haditengerészetét Természetesen csak védelmi célból Most meg össze borulást kezdeményeznek ( kis túlzással) Lehet hogy rájöttek hogy a Kínaiak túl erősek ellenfélnek és képesek lenének legyőzni őket Úgy hogy inkább kibékülnek Ez a varga betű :) Majd keres a béke szerető USA magának egy másik ellenséget akit megtámadhat :) Valahol el kel lövöldözni a raktáron levő felesleges hadi anyagot

  6. „Lehet hogy rájöttek hogy a Kínaiak túl erősek ellenfélnek és képesek lenének legyőzni őket”

    Max 5 év múlva, persze akkor sem lennének képesek legyőzni a jenki haditengerészetet de ők is nagy veszteségeket szenvednének el ami nem érné meg.

  7. Roni:
    Igaz, a kampány csak most pörög fel igazán, de így nap mint nap követve a választási eseményeket, illetve ahogy a napokban elbeszélgettem két emberrel (egy politológus és az egyik ex-tanárom ikertesója, aki harmadszorra vesz részt a demokrata kampányban), az alapján Romneyra nagyon, de nagyon ne tegyél. Főleg, ha úgy folytatja a kampányát, ahogy a bengázi-i eseményeket is kommentálta. Bár mondom, még az elején vagyunk és még bármi bedobható.

  8. Hans

    Romney nekem nem szimpatikus egyén. Szerintem hihetetlenül korlátolt külpolitikai kérdésekben. (ez a megnyilvánulásaiból is látszik)
    Obamának nagy segítség (lesz) a jó öreg Bill Clinton hadrendbe állítása. Szerintem Obama behúzza a választást magának. (Bár azért megjegyezném nem vagyok otthon az amerikai politikában ilyen szinten)