|

Több tízmilliós UAV-üzlet Latin-Amerikából – FRISSÍTVE

Több tízmillió dollár értékű szerződést kötött augusztus 5-én az Elbit Systems egy meg nem nevezett latin-amerikai állammal – jelentette be az izraeli vállalat. A kontraktus értelmében az ügyfél Hermes 450 és Hermes 900 pilóta nélküli repülőgépekből álló, vegyes flottát kap az elkövetkező két év során, ami mellé természetesen megkapja majd a földi irányító állomásokat és számos fedélzeti rendszert, amiket a szárny alatti felfüggesztőkön hordozhatnak a UAV-k, az integrált berendezéseken kívül. A szerződés részét képezi még a logisztikai támogatás, a kezelőszemélyzetek kiképzése, és izraeli szakemberek helyszínre küldése, akik az üzemeltetés kezdeti szakaszában segítenek a problémák áthidalásában.

Hermes 450

Hermes 450 ,

A kisebb 450-es, illetve a nagyobb 900-as Hermes-ek elektrooptikai felderítőrendszert, kommunikációs felderítő- és lehallgató rendszert (COMINT) és SAR/MRP lokátort kapnak, amik mellé igény szerint függeszthetőek további eszközök is a későbbiekben.
Arról, hogy melyik ország lehet az ominózus vevő, csak találgatások vannak. Az esélyesek közé tartozik Brazília, melynek már van tapasztalata a Hermes 450-el, így logikusnak tűnhet, hogy bővíti a flottát, ami mellé a nagyobb kapacitású 900-ast is beszerzik. De említhetnénk Chilét is, melynél pont fordított a helyzet: a 450 lenne náluk az „új fiú”, míg a 900-nak ők voltak az első exportmegrendelői.

Frissítés: nyilvánosságra került, hogy az eddig nem ismert latin-amerikai állam, mely az izraeli UAV-ket rendelte, Kolumbia.

One Response to “Több tízmilliós UAV-üzlet Latin-Amerikából – FRISSÍTVE”

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.