|

12 000 új pisztolyra tart igényt az amerikai tengerészgyalogság

Újabb bizonyítékát láthatjuk annak, hogy a Colt vállalat 1911-es konstrukciója (avagy az M1911 hadipisztoly) elpusztíthatatlan: az Amerikai Tengerészgyalogság közel 12 000 darabra tart igényt egyik új változatából, az M45 CQBP-ból (Close Quarter Battle Pistol – zárt környezetű harcra alkalmas hadipisztoly). A napokban a felek aláírták az első szériáról szóló kontraktus, ennek értelmében még idén elkezdődik 4036 darab pisztoly szállítása. A szerződések összértéke a teljes kívánt mennyiség megrendelése után 22,5 millió dollárra rúg majd, a szállítást 2017-ig kell befejezni, tehát a Coltnak öt év áll rendelkezésére a teljesítéséhez. A termelés Connecticut államban, Hartfordban folyik majd.

Nagyjából így néznek majd ki az M45-ösök ,

A tengerészgyalogság a megszokott, átlagosnál keményebb feltételeket szabta az új pisztollyal szemben, így az M1911-et alá kellett vetni néhány módosításnak, hogy kiállja a próbát. A bőrnyakúak 20 000 lövéses biztos élettartamot akartak, emellett megbízható működést, könnyű harctéri tisztíthatóságot és viszonylag kis tömeget, hogy a katonák a zárt környezetben vívott harc (például épületharc) közben gyorsabban reagálhassanak a történésekre, magyarul gyorsabban mozgathassák a fegyvert. Ezeket mind sikerült teljesíteni, emellett az M45 új, visszarúgás-csökkentő rendszert, csillogásgátló bevonatot és taktikai sínrendszert kapott, amire tetszőleges kiegészítők szerelhetők fel.

Érdekesség, hogy az M1911 módosításait korábban is alkalmazták a tengerészgyalogságnál, mint CQB-pisztoly, azonban nem volt egységes a rendszer, így például a felderítőknél vagy a speciális egységeknél más-más modifikációjú pisztoly volt rendszeresítve. Pár éve több ilyen alakulatnál egyszerre merült fel, hogy le kéne cserélne a régi fegyvereket, így pályázatot írtak ki, amin az M45 győzedelmeskedett (ezen kívül még két jelentkező volt, mindkettő az M1911 módosításaival szállt versenybe), tovább öregbítve a jól bevált típus hírnevét. A Colt egyébként Rail Gun néven is szokott hivatkozni erre az M1911 változatra.

40 hozzászólás “12 000 új pisztolyra tart igényt az amerikai tengerészgyalogság”

  1. Egyébként szerintem veszélyes is. Bár tudom most egypáran értetlenkedni fognak, de a kakas és a markolat fölötti kinyúlás véletlen fogáshiba esetén azonnali csonkolást okoz. Bár az is igaz hogy csak rossz kétkezes fogás esetén. Úgy tudom a modellnek voltak sütési és kivetési, elakadási problémái is.

  2. 100 éves konstrukció, lököttek ezeak az amcsik.

    comandante

    A hódfarok éppen azért van hogy ne tudd megfogni rosszul a fegyvert és ne csipjen ki a tenyeredből egy jó adagot a szán, a másik kezedet meg ne rakd mozgó alkatrészek közelébe.

    NATOizé nem játszik ilyenkor?

  3. Nem szeretem a régi dolgokat, de pisztoly ügyben nem nagyon van új a nap alatt. Legalább is , ami bevállt… Egy 200 éves kalapács is kb ugyan az mint egy vadi új, mégsem szóljuk le az újat , hogy ősrégi konstrukció.
    Amúgy, miért ez viszonylag feltűnő szín. Úgy látom, hogy erősen sivatagos körülményekhez színezték. És kesztyű nélkül nem lehet vele jó érzés lövöldözni.

  4. Nem szeretem a régi dolgokat, de pisztoly ügyben nem nagyon van új a nap alatt. Legalább is , ami bevállt… Egy 200 éves kalapács is kb ugyan az mint egy vadi új, mégsem szóljuk le az újat , hogy ősrégi konstrukció.
    Amúgy, miért ez viszonylag feltűnő szín. Úgy látom, hogy erősen sivatagos körülményekhez színezték. És kesztyű nélkül nem lehet vele jó érzés lövöldözni.

  5. Szerintem a legfuturisztikusabb pisztoly a Mauser C96, Han Solo is ilyennel harcolt a csillagok háborújában:))))
    Amúgy nincs mit nagyon sipákolni miatta, a legtöbb napjainkban gyártott öntöltő pisztoly Browning rendszerü.

  6. Szerintem azért maradt ez mert:

    1. Hatalmas készletek vannak még a .45-ös lőszerből

    2. A legkorszerűbb anyagokat használták hozzá és csak a rendszer az eredeti (mivel az eredeti M1911 egyátalán nem nevezhető könnyűnek, ennek ellenére egyszerű és strapabíró)

    Azt is figyelembe vehetjük hogy válság van és a legkönnyebb és a legolcsóbb hogy a régebbi fegyverekel azonos rendszerű és kaliberű fegyvert rendszeresítenek.

  7. Sharky

    „Nem látom, mi az új ebben. A műanyagok használata?”

    1.Diagonál huzagolás?
    2.Teniferezett hidegen kovácsolt acélcső?
    3.Kézmérethez állítható markolat?
    4.”Safe Action” elsütő/biztosító szerkezet?
    5.Rendkívül alacsony súly?
    6.25000 lövéses garantált élettartalom?
    7.Nagyon magas megbízhatóság? (egyik teszten 1000 egymásután leadott lövésből egyszer sem akadt el mechanikai hibából (5 lőszerhiba volt azt hiszem), víz alatt és vízből kiemelve is tökéletesen működik stb..)
    Lehetne még sorolni…

  8. „Sokkal valószínűbb,hogy vízzel telt csővel is lehet tüzelni a fegyverrel.”

    Húúú, ezt hogyan érted ? A víz ugyanis összenyomhatatlan !!!

    Miért cserélték le? Súlyos – 1,1 kg. Kicsi a tárkapacitása ( 7 db ) Az erős töltény miatt csak képzett lövésznél hatékony.

    Egyébként kiváló fegyver !

    ( Leninnek is ilyen volt az önvédelmi pisztolya! )

  9. omega

    „Húúú, ezt hogyan érted ? A víz ugyanis összenyomhatatlan !!!”

    Igen,és?Úgy értem ahogy oda van írva.Fogod feltöltöd a csövet vízzel utána elhúzod az elsütőbillentyűt és lő a fegyver.

  10. A Discoveryn van egy sorozat: Korszakváltó fegyverek – Weapon the change the World.
    Ott lőttek a 0.45-sel és egy M9-sel. Eddig Beretta párti voltam, de akkor ott elgondolkodtam.
    Az igazi megoldás a kettő kombója lenne. 45-ös űrméret 15-ös tárral.

  11. dudi !
    Én ilyenről még nem hallottam,pedig régi fegyveres vagyok !
    Amennyiben nagy sebességű ütés éri a vizet akkor olyan mint a legkeményebb fém ! Nem tudom lehetséges-e amit írsz, én kételkedem bent.

    Speciális tölténnyel és fegyverrel lehet víz alatt is lőni, de az ölő hatás igen rövid távon áll fenn.

    Sharky ! Gaston Glock úr pisztolya -40 és +200 fok között garantáltan működő képes. A cég a hivatalos vásárlói felé 40 000 lövés garanciát ad!
    A Hinterberger lőszergyártó vállalat egyik Glock 17 tesztfegyvere 348 000 lövés leadására is képes volt !
    A Glock fegyver hihetetlenül biztonságos, még csőre töltve is veszélytelenül viselhető !
    Fele annyi alkatrészből ( 33 – 34 db ) áll mint a hagyományos öntöltők.
    Vannak még előnye, gondolom egyelőre ennyi is elég.

  12. Ez a 12000 darab nem is sok, tekintve, hogy az USMC kapja, és nem Luxemburg. :)
    Egyébként, pár éve egy volt TESZ-es mondta, hogy ők AK-val lőttek kb. 1méteres víz alatti mélységből. Az egyetlen nehézséget a fény törése jelentette, nem oda kellett célozni, mint ahol látták a célt.