|

Venezuelai Szu-35 helyzetjelentés

Közismert, hogy haderejének fejlesztése végett Venezuela igen komoly pénzeket költött el az utóbbi években orosz haditechnikára. Légierő vonatkozásában ennek gyümölcse többek között 24 db Szu-30MK2V. A további fejlesztések terén a menet közben hadrendbe állíthatóság szintjére jutott Szu-35 már pedzegetve volt, a napokban pedig Hugo Chávez rádióüzenetben tudatta a venezuelai néppel, hogy a kormány hivatalosan is jelezte érdeklődését a típus iránt.

„Már küldtem egy megkeresést az orosz kormány számára, tudatva, hogy készen állunk megfontolni a Szu-35 vadészgépek néhány éven belüli rendszeresítését védelmi erőnk modernizálása és képességbővítése érdekében.” – idézte a venezuelai elnököt az állami rádió. Nyilatkozatában Chávez kitért arra is, hogy a védelmi beszerzések a kormány prioritását kell élvezniük annak érdekében, hogy biztosítható legyen a nemzeti függetlenség, ezáltal egy új Venezuela felépítése.

A 2010 őszére beindult sorozatgyártású Szu-35Sz kapcsán legutóbb egy állítólagos, hivatalosan tagadott kínai exporttal kapcsolatos hírek borzolták a kedélyeket.

99 hozzászólás “Venezuelai Szu-35 helyzetjelentés”

  1. Nagy kedvencem ez a gép. Fegyverzet terén elvileg ugyanazt tudja hordozni, mint a SZU-30. (Nem tudom, hogy áll a fegyverintegráció, de ilyen eredmény a cél). A környéken ellenszere pedig a SZU-35-nek valószínűleg nincs, ha van már hozzá potens fegyverzet és jól kiképzett személyzet.

  2. Érdekes lesz, hogy úgy akarnak gépeket venni, ha még az orosz megrendelés sem készült el, sőt még csak az első 4-5 sorozatgyártott gép van kész… Vajon mikorra vehetik majd át?

    Amúgy van egy nagyon komoly hiányossága a venezuelai légierőnek: nincsen tankerja, márpedig az nagyon-nagyon sokat tud dobni egy ország potenciáján… Plusz légtérellenörző gépeket se nagyon szereztek még be…

  3. Kuruc71

    A SZU-30-nak akkora belső üzemanyag tartályai vannak,hogy nem nagyon van szükség tankerre(már ha nem ők is a Falkland-szigeteket akarják).Ami az AEW&C-t illeti nézd meg micsoda potens légierők vannak a környéken és rájössz,hogy nem olyan drasztikus hiányosság ez mint ahogyan te gondolod.

  4. Ez így nem egészen igaz. Attól, hogy nagy a tank, az nem jelenti azt, hogy a nagyobb géptömeghez a nagyobb belső tank miatt nem kell nagyobb tolóerő. Az Su-27 belső tüzelőanyag kapacitása kb. 20’000 font. Az F-15C-nek kb. 13’500. A nagy eltérés akkor jön, ha felteszed a három pótost a sasra, ha meg CFT-t akkor aztán ihaj. Ezek persze növelik a légellenállást is, de a nagyon (szerintem) lefele kerekített ferry flight max. ideje 5 óra felett van.

    Szóval de. Az Szu-30 is pont annyira a tenkerra szorul, mint egy F-15E…

  5. @dudi

    Nem tudom, nem írtad. A jenki F-15E-k, de még az F-111 gépek is legalább egyszer tankoltak az ODS alatt. Pedig kb. ilyen távolságra jártak bevetésre vagy picit nagyobba. A teljes légiharcfegyverzettel repülő Sz-27 hatósugra sincs talán 1000 km, nemhogy egy megpakolt Szu-30 gépé. A Szu-27 átrepülési távolsága valahol 3500 km táján van. Ebből a teljes légiharcfegyveret megeszik kb. 30-35%-át repülési profiltól függően. A hatósugár a z legjobb esetben /2 + tartalék az utángéető használat miatt. Legyen akkor 1’200 km. Falkland is felvetődött példaként. Ott a legközelebbi reptér asszem 900 km-re van.

  6. Fiúk, hadd vitatkozzak egy kicsit…. Cháveznek ez megint egy eszement 5-lete volt. HA Venezuela megüti azt a szintet, hogy borítaná az egyensúlyt, AKKOR van ott néhány ország, mely szívesen összefog ellene és támogatóik is lesznek, arra mérget vehettek. Nem az orosz vas lebecsülése a szándékom, de utántöltő bizony kéne egy hosszabb konfliktusban. Azt meg is kéne védeni. És a kiképzettség? Ezen kívül – nem tudom miért -, de úgy érzem, hogy AZ a Szu-35 nem UGYANAZ a Szu-35 lenne. A meglévők pedig egy koalíció ellen kevesen vannak. Védelemre, légtérvédelemre elég. Permanens háborúhoz nagyon kevés. Háború esetén az orosz logisztikától elvágva meddig tudnák üzemeltetni a vasakat? Kuruccal kell egyetértenem, műrepülni, ESETLEG elrettenteni kiváló.

  7. Osszel elnokválasztások Venezuelában. Chavez elonye csak 10 % , úgyhogy ezt a kijelentést nem kell annyira komolyan venni.
    1.Nem tudná kifizetni, mivel rengeteg pénzt kolt a szociális kiadasokra(„szocializmus építése”). Már így is 4,5 mld USD -ral tartozik az oroszoknak az eddig megvásárolt fegyverekért (orosz hitel)
    2. Az uzlet csak kb 2017 korul jonne létre.
    Addigra már o nem lesz elnok.

  8. „Ha annyira hű de gép lenne az a J-11B akkor azt venné boldog boldogtalan nem Szuhojt vagy más nyugati gépeket.”

    Dudi

    Én csak azt akartam mondani hogy már jobb fegyvere is van a j-11b-nek mint a szu-35-nek.
    Már csak azért is megérné.
    És valljuk be őszintén azért vesz mindenki nyugati gépeket mert ott jenki befolyás is van .
    Az oroszoknak sincs már kinek eladni a szu-35 Venezuelán kívül.
    Ahogy a mig-35 sem fogják tudni eladni már senkinek se .

  9. Ácsi bácsi Venezuelának van a legnagyobb még hagyományos olaj tartaléka!
    Gazdasági rádión volt Olajkészlet összegzés abban volt benne.
    Szu-35 inkább ennek az olajkészletnek a védelmét szolgálja.

    Annyi olajuk van hogy közeljövőbe Szaúdi szinten lesznek teli pénzzel.

  10. molni

    Chavez folyton azt hangoztatja,hogy a Panama-csatornát vissza kell venni az amiktól,így tekintsük ezt a legnagyobb távolságnak ahova csapást kell mérni(lehet,hogy tervei vannak mit tudom én Dél-Afrikával is de erről nem beszélt így ezt nem is vehetjük alapul).A Panama-csatornáig és vissza nem kell tanker.

    General in Chief Rafael Urdaneta AFB, Maracaibo, Zulia (HQ 1st Air Zone)
    Lieutenant General Vicente Landaeta Gil AFB, Barquisimeto, Lara (HQ 2nd Air Zone)
    El Libertador AFB, Palo Negro, Aragua (HQ 3rd Air Zone)
    Lieutenant Luis del Valle Garcia AFB, Barcelona, Anzoátegui (HQ 4th Air Zone)
    Generalissmo Francisco de Miranda AFB, Caracas, Venezuelan Capital District and Miranda (HQ 5th Air Zone and HQ, Venezuelan Air Force)
    Marshal Antonio Sucre AFB, Boca del Rio, Aragua
    Cacique Guaicaipuro AFB, La Esmeralda, Amazonas
    Manuel Rios AFB, El Sobrero, Guárico
    Luisa Cáceres de Arismendi Tactical AFB, Porlamar, Nueva Esparta
    Aeronautics Museum of Maracay and Maracay Metological AFB, „Birthplace of Venezuelan Military Aviation”, Maracay, Aragua
    Lieutenant Colonel Luis Apolinar Méndez AFB, Puerto Ordaz, Bolívar
    El Vigía Tactical AFB, El Vigía, Mérida
    General in Chief José Antonio Páez AFB, Puerto Ayacucho, Amazonas
    Major Buenaventura Vivas Guerrero AFB, Santo Domingo, Táchira

    Wiki szerint ezek a bázisai a venezuelai légierőnek van ami 900km-re van a Panam-csatornától.Ez oda vissza 1800 km

  11. Roni

    Egy jó pár afrikai ország is orosz cuccot vesz pedig nincs orosz befolyás.Lehet,hogy csak azért mert amit nem kap de ettől még választhat az orosz és a kínai között…

    Hány helyre exportáltak J-11-et vagy J-11B-t?A kínaiaknak sincs belőle sok és biztos nem azért mert nincs rá pénz vagy gyártási kapacitás.

  12. „Roni azokba az Kínai gépekbe 30 éves orosz hajtóművek vannak.
    Amit az oroszoktól vesznek hozzájuk mai napig.”

    A J-11 igen, de a J-11B-ben mér hazai WZ10A.

    „A kínaiaknak sincs belőle sok és biztos nem azért mert nincs rá pénz vagy gyártási kapacitás.”

    Szerintem épp elég szuhojuk van az összes variánast leszámítva. Elég ellentmondásos adatok vannak a J-11B pontos számáról, de kb 50+ db biztos van már belőlük.

    http://china-defense.blogspot.ro/2011/11/pl-10-aam-spotted-on-j-11b.html

    PL-10 és PL-12 kombó asszem elég potens fegyverzet.

  13. „Wiki szerint ezek a bázisai a venezuelai légierőnek van ami 900km-re van a Panam-csatornától.Ez oda vissza 1800 km”

    Ha huzunk egy egyenes vonalat Kolumbián keresztül talán…. de Kolumbiával kifejezetten rossz a viszony és innen ez nem így megy….. nem nagy szám Kolumbiai légvédelem, nem nagy szám a Kfir, de lelőni nem célszerű, kergetőzni vele irgalmatlan +km és +keró pazarlás… persze biztos keresztül lehet jutni Kolumbian ugy is, hogy nem vesznek észre földközelben repülve, kanyarogva… de ez megent bukta.

    Sajnálom ez nem úgy megy, hogy huzunk egy vonalat és kész.

  14. „Hány helyre exportáltak J-11-et vagy J-11B-t?A kínaiaknak sincs belőle sok és biztos nem azért mert nincs rá pénz vagy gyártási kapacitás.”

    A j-11 az az szu-27 amit vásároltak az oroszoktól amiből 200 db vettek.
    Ezen kívül van nekik 120 db új gyártású j-11b ami azért nem kis mennyiség a többi j-11 géphez .
    És akkor két 5 gen vadászgép program is folyik náluk .
    És a j-11BS mint a szu-30mk2 klónja ami jobb fedélzeti rendszerrel bír mint az orosz testvére, és a abból is 2 század vagy több van már.
    Ennyi j-11/B nem elég?

  15. Nekem egyik ismerősöm apja Venezuelában volt nagykövet. Azóta is beszélget a srác az ottani barátaival. Ő szerinte Chavez pozíciója elég biztos. Persze van ott ellenzék (valódi ellenzék nem báb, mint néhány nyugati média nyomja), és valóban ők is „tényezők” az ottani helyzet alakulásában, de a kormányt még mindig sokan szeretik.

  16. dalost:
    Én speciel a wiki alapján nézem, ott 1999 december 31.-t írják, hogy onnantól Panama fennhatósága a csatorna. Még emlékszem is valami képre militaryphotos.net-en, ahol az amcsik húzzák le kivonuláskor a lobogót.
    Így nem vágom Chavez mit magyaráz.

  17. Fade

    Ha a 24S ZU-30MK2V-ből 3 nem repképes valamiért,14-et elküldök csapásmérésre akkor marad 6db Szuhojom és a meglévő F-16 és F-5 flottából összekaparnak összesen 10 gépet(annyi talán menne de legyen csak 5) a kemény 20db(legoptimálisabb eset az összes bevethető)Kfriellen akkor már ott tartok,hogy jobb ha fel sem szállnak a kolumbiaiak.

  18. A belinkelt oldal szerint a ferry távolsága 4500km. Szerintem sincs szükség tankerekre. Aztán meg szerintem tudják itatni egymást, ha akarják.
    Kapnak hozzá AESA radart?
    Csinálják hozzá az R-37est?

    Ha akarják, és megveszik a hozzávaló accessoriest, simán kicsinálhatják a Panama-csatornát. Persze akkor végük.

  19. „Évi 24-30at terveznek gyártani az oroszok 9 éven keresztül.”

    Mármint a szu-35-ből?

    Na ne vicceljünk már az orosz légerő évente 8-10 db gépet fog kapni.
    A terveben 2020-ig 100 db akarnak rendszeresíteni az oroszok .
    A többit kinek adják el ?
    1 Indiának már nem kell
    2 Brazilok sem vesznek előle
    3 Kína nem is kap

  20. És ha így folytatják akkor Szíria is elúszik.
    Márpedig a helyzet nem rózsás Szíriában sem, mert már az elnök palotáját támadják .
    És utána már csak Irán marad aki jó pár atomtöltettel veheti fel versenyt az agresszorokkal .DD

  21. onedinkapitany

    Sziasztok!

    Az én olvasatomban a kínai ipar által kialakított J-11B HONI LÉGVÉDELMI vadászgép, a J-8 (II) utódja. Ezért rendkívüli fontossága-titkossága miatt valószínűtlen az exportja. Legalábbis a kínai csúcstechnológiát tartalmazó változat exportja. Az más kérdés, ha létrehoznak egy sokkal egyszerűbb exportváltozatot, mondjuk F-11E jelzéssel, amely lényegében nem mutat túl az orosz technika 1:1-ben történő lemásolásán. Egy ilyen klón exportja elképzelhető, pl. Iránba, Indonéziába, Argentínába. Ezen felül exportra még ott az FC-1 és a J-10.

  22. „A belinkelt oldal szerint a ferry távolsága 4500km. Szerintem sincs szükség tankerekre.”

    és akkor elrepül a csatornáig és ott mit csinál? köröz kettőt majd hazamegy?

    dudi:
    „Ha a 24S ZU-30MK2V-ből 3 nem repképes valamiért,14-et elküldök csapásmérésre akkor marad 6db Szuhojom és a meglévő F-16 és F-5 flottából összekaparnak összesen 10 gépet(annyi talán menne de legyen csak 5) a kemény 20db(legoptimálisabb eset az összes bevethető)Kfriellen akkor már ott tartok,hogy jobb ha fel sem szállnak a kolumbiaiak.”

    és mit csinálnak? behatolnak a kolumbiaia légtérbe lelövik a kfirieket és evvel sanszosan háboruba keverednek? miért is? vmiért ami nincs is ami kézen, vmi amit ha lebombáznak legalább akkorát rugnak magukba mint amikba, ami után kína veri az asztalt, hogy, hogy gondolták ezt…

  23. onedinkapitany

    @Molnibalage

    A külföldről történő gépbeszerzés szerintem 50 vagy még nagyobb százalékban külpolitikai-biztonságpolitikai kérdés. Ilyen esetben általában nem a gépek néhány 10 százalékot ide-odhordó műszaki és költség paraméterei a döntőek. (A kenőpénz témára most inkább nem térnék ki nagyobb terjedelemben, egyébként nyilván bárki győz, a döntéshozóknak pl. Brazíliában automatikusan jár egy „kis” sikerdíj.)

    A kérdésedre röviden válaszolva: a kínai klón nagyon is piacképes

    1.ha az adott ország kínai orientációjú

    2.ha az adott országnak pl. amerikai nyomás miatt Oroszo. nem hajlandó szállítani

    3. ha árban jelentősen sikerül az eredeti orosz gyártmány „alá” menni.

  24. Fade

    „és mit csinálnak? behatolnak a kolumbiaia légtérbe lelövik a kfirieket és evvel sanszosan háboruba keverednek? miért is? vmiért ami nincs is ami kézen, vmi amit ha lebombáznak legalább akkorát rugnak magukba mint amikba, ami után kína veri az asztalt, hogy, hogy gondolták ezt…”

    Nem vagyok Chavez nem tudom mi kering a fejében azt tudom amit bizonyára te is,hogy a Panama-Csatorna megszállottja.

  25. A piac dönt. A kínálat igyekszik befolyásolni és felkorbácsolni a keresleti kedvet. Ezt hívják, na minek?
    Igen, a létező valóságnak. Nevezhetem a létező kapitalizmusnak. A szekér besegít a lónak és kicsit elébe megy.

    Katonai szembenállás szítása és/vagy háborúk = nagy fegyvermegrendelések = extraprofit.

    Nagy fegyveres erők = háborúk a gyengébbek ellen = további extraprofit generálása pl. olajmezők lenyúlásával.

    Nagyon kemény, hogy az ábécéről beszélünk. :D

  26. „és akkor elrepül a csatornáig és ott mit csinál? köröz kettőt majd hazamegy?”

    200 kilóméterről ráereszti a 2 rakétáját a Gatun zsilipek valamelyikére, és megpróbál hazajutni. Ennyit.
    Ne keress benne logikát. A perzsák is, és a venézek is borsot akarnak törni a Nagy Testvér orra alá. Ehhez elég a képesség, és a szándék halvány lebegtetése. A’lá Hormuzi-szoros.

  27. onedinkapitany

    Mackensen, ott a lájk.

    A J-11-re visszatérve meg szerintem Iránnak kellene ez a gép, mint egy falat kenyér, az ország nagy méretei miatt számukra fontos a hosszútávú vadászgép, és a Tomcat-ből nincs elég. Ha komoly légierőt akarnak, akkor meg kell szerezniük a J-11-et. Még ha csak az 1:1-ben lemásolt alapváltozat jut is nekik, azon is végezhetnek saját fejlesztéseket és korszerűsítéseket, esetleg Belorussziával és Ukrajnával üzletelve.

  28. Mondom, hogy az oroszok miatt nem hinném, hogy bárkinek is eladnának belőle. Azért jó lenne különbséget tenni J-11 és J-11B közt. A kettö közt hatalmas a különbség. A J-11B-nek gyakorlatilag csak a sárkányszerkezete SU-27, a többi mind hazai fejlesztés. Nem is kompatibilis az orosz fegyverekkel.

  29. Szerintem jenki sírásra semmit sem fog kapni Irán.
    Sem az oroszoktól sem a kínaiaktól .
    De mivel Kínának fontos lenne Irán az olaj miatt csak oda kéne telepíteni jó pár j-11b-t légtérellenőrzővel és légvédelemmel .
    Ha ők ott vannak tutira nem fogják őket megtámadni .
    Ha meg igen akkor felkészülhetnek az atomháborúra.
    Persze mindjárt beszól majd valaki hogy „mit keres ott Kína?”
    És akkor én is visszakérdezek hogy: mit keresnek Ausztráliában vagy japánban a jenkik? DDD

    Szóval kicsi az esély hogy kapjon Irán valamit.
    De ha kapna is mondjuk jó 100 j-11b az sem mentené meg.

    Tahát marad az mint az oroszoknak, ha nincs atom akkor elvesznek.

  30. 200 kilóméterről ráereszti a 2 rakétáját a Gatun zsilipek valamelyikére, és megpróbál hazajutni. Ennyit.

    Aha. És melyik levegő-föld rakéta is az, ami Szu-30-hoz van…? Nekem perpillanat egy sem jut eszembe.

    Egyébként meg Venezuálának mi haszna van a csatorna megrongálásából? Semmi. Ellenben a világ egésze fújni fog rá, mert a világ számtalan nemzetéknek hajója használja…

  31. Gacsat, az a gond, hogy nincs kép róla. A rajznak amit belinkeltél van egy másik változata is, amin AESA radar van.

    http://i26.servimg.com/u/f26/12/96/61/99/milit203.jpg

    A legnagyobb baj az egésszel az R-27 rakéta. A J-11B-hez nem rendszeresítették, szóval lehet találgatni.
    Eggyes források AESA radart mondanak, amit a J-15-höz is rendszeresítette. A lényeg, hogy, ha sikerülne készítened egy képet, megigérem, hogy küldök neked kompótot a dutyiba:))

  32. A H-59M hatótávolsága 100km(Wiki szerint 115)ennek van egy 320kg- harci része ami betonépítmények ellen is hatásos(bár azt nem tudom,hogy egy gát ellen mit ér a nagy átütőerő).Molni a radaros változat nem csak hajók hanem agy kontrasztú földi célok ellen is használhatók és a zsilipkapuk vagy a gát az nagy kontrasztú földi cél.

  33. onedinkapitany

    Ha már itt egy esetleges csapásmérésről folyik a vita… a kínaiak ajánlgattak extraként vmi cc 400 kömö htsú légi indítású manőverező robotrepülőgépet az FC-1-hez. Esetleg ez a cucc összehozható a venezuelai Flankerekkel, persze először meg kellene venni.

  34. onedinkapitany

    @Mackensen
    A J-11B nyilván PL-12-vel lesz telerakva (10-12 db?) de azon sem lepődnék meg, ha a Phoenixhez hasonlítható, de modernebb, kiemelkedően nagy hatótávolságú légiharcrakétát is kifejlesztenének hozzá. Irán biztosan szívesen segít nekik a lehetőségeihez mérten.