|

Sz-500-al érkeznek majd az új orosz rombolók?

Újabb hír érkeztek a majd valamikor 2016 után érkező, igen nagy valószínűséggel nukleáris meghajtású orosz rombolókkal kapcsolatban. Korábbi nyilatkozatok alapján ezen hajóosztálynak már tervezés alatt kell állnia, és egy korábbi elképzelés szerint 2016-ban vizen kell lennie majd az első ilyen rombolónak.

Nos, hogy ezen céldátumot mennyire sikerül majd megközelíteni, az majd eldől, főleg annak tükrében, hogy az újabb információk szerint csak 2016-ban kezdődnek meg az első romboló építési munkálatai. Ám most inkább térjünk ki az új hírmorzsára: az orosz Izvesztyija értesülései szerint ezen új hajóosztályon megtalálható lesz a még fejlesztés alatt álló Sz-500-as légvédelmi rendszer.

A jelenleg hadrendbe állítás alatt álló Sz-400-al szemben az Sz-500-at kifejezetten ballisztikus rakéták elfogására fejlesztik, így ha a hírek igaznak bizonyulnak, akkor ezen hajóosztály tagjainak várhatóan az amerikai, AEGIS BMD frissítést megkapott Arleigh Burke-osztályú rombolókkal lesz hasonló feladatköre: az egyéb jellegű bunyós képességek mellett tengeri telepítésű rakétavédelmi rendszerként funkcionálnak majd.

Ennél többet egyelőre nem nagyon tudni a dologról – a hajóosztály tervezéséért felelős iroda mindössze annyit közölt, hogy a rombolók kialakításából adódóan modulárisan cserélhetőek lesznek a légvédelmi komponensek.

Elképzelhető akár az is, hogy az Sz-400 és az Sz-500 is megtalálható lesz a hajók arzenáljában, de konkrétumokra egyelőre várni kell. A szóban forgó légvédelmi komplexumok fejlesztéséért felelős Almaz-Antej arra hivatkozván, hogy még túl korai erről beszélni nem kívánt értekezni arról milyen rendszerük kerül majd ezen rombolókra.

29 hozzászólás “Sz-500-al érkeznek majd az új orosz rombolók?”

  1. Mackensen

    Amit linkeltél angolul ( ill. én oroszul) az projekt 21956 még 2007-2008-ban tervezték.
    Gázturbinás hajtómuvel tervezték 74000LE (54420 kw).
    Errol a projektrol még nincs dontve, hogy megépítik, Ezen kívul terveznek egy cirkáló-romboló féle hajót, amelyen atomreaktoros meghajtást terveznek, Ezek a tervek még nincsenek kész és publikálva se voltak. Erre még van pár évuk.

  2. Nincs olyan hogy cirkáló-romboló az ég áldjon meg boki!
    Az orosz haditengerészettel legalább annyira nem vagy tisztába mint az orosz légerővel.
    Ha jól tudom te linkelted wikin hogy legalább 247 szu-27 van.

    Az eredetei terv az volt hogy gázturbinás lesz a hajó de később bejelentették hogy nuki meghatásúra tervezik.
    itt nem egy új hajó osztályról van szó,hanem több éven át emlegetett rombolóról amivel végre kivonják a régi rozsdás szarokat amik még p-800 hordozására sem képesek.

  3. Én a képekből arra következtetek, hogy akarnak egy légvédelmi rombolót, hagyományos meghajtással. Ezen kívül pedíg egy atommeghajtású církálót.
    Az orosz forrásokat érdemes fenntartásokkal kezelni. Néha hatalmas baromságokat nyilatkoznak a generálisok.

  4. Roni
    Romboló-cirkáló az azt jelenti, hogy univerzális, ha nem érted, akkor szóljál. Egyébként az orosz haditengerészettel,és a légierovel sokkal jobban tisztában vagyok mint te. Ha megtanulsz oroszol akkor sok dolgot megértesz, de addig is értelmezd a hozzászólásokat.
    „Ha jól tudom te linkelted wikin hogy legalább 247 szu-27 van.”
    Ott pontosan le volt írva minden , ha nem érted szólj valakinek , hogy fordítsa le, nekem nincs idom lefordítani…..

  5. @Roni

    Köszi. Igyekeztem rámenni a részletekre, hogy ne lehessen összekeverni mondjuk egy Ticoval vagy egy angol Type akárhánnyal.

    Egyébként az alábbi képen éppen bevetés közben látható: egy zseniális új orosz rendszernek köszönhetően égő hajóroncsnak álcázza magát így megtévesztve az ellenséget.

    http://grgly.freeblog.hu/files/rusship_2.jpg

    Azért ezt ne verjétek nagy dobra, mert ez még titkos infó ;)

  6. „orosz haditengerészettel,és a légierovel sokkal jobban tisztában vagyok mint te.”

    Én wikipédia nélkül tájékozódom és elég jól megvagyok nélküle .
    62 szu-27 sm/sm3
    24 mig-29smt
    4 szu-30
    Ennyi modernnek elmondható vadészrepcsik van, a többi gagyi szovjet gép.
    A haditengerészetnél ami ütős azok az oscar 2 amiből 4 van szolgálatba 3 tartalékba majd számuk tovább nő, egészen 8 db-ra mert 2010-be döntöttek arról hogy befejezik a fél kész tengót is.
    Hogy pontosan mennyit modernizálnak és hogy mennyit fegyvereznek át belőle azt nem tudom .

  7. Roni

    Hadd ezt a gyerekes dolgot..
    A wikipédiát neked linkeltem, hogy képbe légy a pontos létszámról (modern, oreg, megrendelt, legyártott, stb…. azok pontos adatok voltak 2011-es)
    Nekem ne írd, hogy mibol mennyi van, mivel .
    naprakészen tudog minden infot, ami az oroszokat illeti, legyen politika, gazdaság, haditechnika, stb (napi kb. 15 orosz információs oldal átnézése)

  8. Az oroszok – mióta haditengerészetük létezik – mindig külön úton járnak. Néha a nyugati tengeri gondolkodásmóddal nehéz megérteni a MIT, MIÉRT tényezőket. Miért kell egy cirkálónyi rombolóra (sic!) ICBM rakétavédelem… Ki ellen kellhet? Hogyan nézhet ki, ha készen lesz? Az orosz lélek bonyolult. Jobb kell, mint az Aegis, nagyobb kell, mint a Burke Class, ússzon a kis vízben és a mély tengereken, legyen nuki, mert drága a gázolaj, és ne lehessen észrevenni messziről…. Hogy ebből mi jön ki? Majd kiderül. Elég jó kompromisszumokat szoktak kötni. Nem kell őket félteni. Mondjuk, egy kínai boomer elenged egy-két csomagot, akkor a közelben úszkáló orosz hajó még a felszáló ágban levadászhatja. Az SZ-500 platformján más rakéta is fejleszthető, akkor TÉNYLEG modul fegyverzetű lenne. Én úgy látom, az orosz tengerészetnél egyfajta útkeresés folyik, próbálnak a jövő kihívásainak eleget tenni a meglévő anyagi keretek között. Más lenne a helyzet, ha több pénz lenne…..de ennyiből kell megoldani…

  9. Littlejohn

    Az Arleigh Burke ennek ellenére még mindig egyedülálló, mellesleg több áll rendszerben, mint ahány aktív rombolóval OO, Kína, és India rendelkezik. Ha meg már itt járunk, akkor a jenkik se töketlenkednek, már építik a Zumwalt-osztály első két tagját, amik közel 15000 tonna vízkiszorításúak lesznek. Jelen állás szerint ezek is rendelkeznek majd ABM kapacitással.

  10. Én csak olyasmiken dünnyögök, hogy:

    „az orosz Izvesztyija értesülései szerint ezen új hajóosztályon megtalálható lesz a még fejlesztés alatt álló Sz-500-as légvédelmi rendszer”

    amire

    „A szóban forgó légvédelmi komplexumok fejlesztéséért felelős Almaz-Antej arra hivatkozván, hogy még túl korai erről beszélni nem kívánt értekezni arról milyen rendszerük kerül majd ezen rombolókra.”

    :)))

  11. „Úgy meglepődtök azon,hogy az oroszok ABM-et raknak egy hajóra ellenben teljesen természetesnek veszitek ha ezt az amik csinálják,ez még is miért van?”

    Kicsit az orosz stratégiai lopakodó bombázó jut erről eszembe. Az is vhogy nekem nem illik az Orosz geopol helyzetbe, taktikába. Nekem ezért.