|

Lengyel UAV tervek

A lengyel haderőreform 2030-ig tervezett ütemének tervei szerint a különféle UAV-ok addigra a lengyel felderítés legfontosabb elemét képzik majd a légierő és a szárazföldi erők irányítása alatt. Ezzel összefüggésben a lengyel védelmi minisztérium közlése szerint 2018-ig 123 – 205 UAV-ot szereznének be a fegyveres erők részére. A tág intervallumban formájában megadott mennyiséggel a Különleges Erők Parancsnoksága alatt létrehozandó új alegységet kívánják ellátni az értesülések szerint.

Tomasz Siemoniak védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy az UAV-ok a lengyel haderő egyik prioritása, ám a magasabb sebességbe kapcsolás előtt pontosítani kell még az igényeket. Hozzátesszük, hogy az értesülések szerint az UAV-ok mellett „földhözragadtabb” távirányítású eszközök beszerzése is elképzelhető.

A forrás egyéb számadatokkal is szolgál a tervezett beszerzésekkel kapcsolatban, ám nem derül ki egyértelműen, hogy konkrétan milyen idő vonatkozásban helyezendőek el ezen adatok. Mindenesetre ezek alapján a lengyel tervek között többek között szerepel 23 szettnyi mini, 10 szettnyi 20 kilométernél kisebb és 6 szettnyi 100 kilométeres hatósugárig terjedő UAV beszerzése. Mindezen felül a tervek között szerepel 2 szettnyi nagy őrjáratozási idejű, felfegyverezhető UAV beszerzése is.

A lengyelek jelenleg többek között 2 Aerostar UAV-val rendelkeznek | Fotó: Aeronautics Defense Systems ,