|

Kettétört egy An-30-as Csehországban

Igen szerencsétlenül járt egy orosz Antonov a cseheknél, miután a pilóták leszállás közben elvesztették uralmukat a gép felett és az lecsúszva a pályáról kettétörött, majd kigyulladt.

Az Orosz Légierő 704-es gyártási számú, 04-es oldalszámú Antonov An-30B típusú teherszállító repülőgépe az Open Skies program keretében tartózkodott Csehország felett, s a caslavi repülőtéren próbált leszállni helyi idő szerint 11 óra 50 perckor, amikor a baleset bekövetkezett. A kettétörött gép fedélzetén tartózkodó 23 emberből – az előzetes hírekkel ellentétben 19 fő helyett – csupán 6 személy sérült meg, ők főként égési sérülést szereztek.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet, a vizsgálatokat megkezdték, míg a roncsok eltakarításáig a repülőtér forgalmát felfüggesztették.

7 hozzászólás “Kettétört egy An-30-as Csehországban”

  1. @beta

    +1, de szerintem inkább teljes győzelem. Az ilyen eszközöknek célja kell hogy legyen az is, hogy ha valami baj van, akkor a benne ülők lehetőség szerint túléljenek.

    Bár érdekes, hogy pont középen tört ketté (a kép alapján), az elvileg a gép legmerevebb része nem? Vagy pont emiatt ott ébred a legtöbb feszültség is?

  2. GrGLy:

    Azért fél győzelem, mert a teljes az lenne, ha nem is lett volna baleset :)

    Amúgy a képet elnézve a futóművek középen vannak, tehát ha valami jelentős erőhatás éri a teljes sárkányt (például zuhan lefele valamennyit, földhöz csapódik stb), akkor a teljes törzsre ható erő csak a két végén tud mozgást kifejteni, középen a futómű tartja a törzset, a végeken lehajlik és a törzs mentén keletkezik erőhatás, ami eredményezheti a törzs törését, főleg középtájon. Bár mit a képen is létható nem teljesen középen történt.