|

Brunei orosz haditechnika iránt érdeklődik?

Az orosz állami exportvállalat a Roszoboronexport részéről a Borneó szigetének északnyugati részén elterülő, Malajzia által körbeölelt, sőt ketté is szelt, nagyjából Békés-megyével egyező területű aprócska szultanátus kapcsán úgy nyilatkoztak, hogy az érdeklődést mutat az orosz haditechnika iránt.

Ami ha igaznak bizonyul, akkor egy érdekes fordulat lenne, hiszen a kőolaj és földgázkészletének köszönhetően jól eleresztett ország hadereje, 1961-es megalakulása óta kizárólagosan „nyugati technikát” rendszeresített. (Brunei vonatkozásában a német OPV-k érkezése, illetve helikopter beszerzése kapcsán írtunk eddig.)

A héten a malajziai Kuala Lumpurban megrendezett Defense Services Asia védelmi kiállítás kapcsán nyilatkozó oroszok elmondása szerint – Malajziához hasonlóan – Brunei érdeklődést mutatott a számukra részletesen bemutatott T-90MS harckocsi iránt.

Brunei hadereje jelenleg nem rendelkezik harckocsival – szomszédjuk, Malajzia 2007-2009 között 48 darab PT-91M Pendekar harckocsit vehetett át. Ez a T-72M1 lengyelek által felturbózott változatának a PT-91 Twardy-nak a malájoknak eladott változata. A Roszoboronexport részéről megemlítették, hogy Malajzia is érdeklődést mutat a T-90MS iránt – mely mint megjegyezték nagyságrendekkel komolyabb képességekkel bír a lengyel gépnél.

De ez nem minden, lévén a Roszoboronexport egyik illetékesének elmondása szerint az abszolút monarchia érdeklődést mutatott orosz légvédelmi eszközök, illetve gyorsnaszádok iránt is. Nyilatkozata szerint ők ezen a téren a Buk és Tor rendszereket, partvédelemre a Bal rendszert, míg a haditengerészet részére Project 1241 Molnija-osztályú rakétás korvetteket, valamint a Project 14310 Mirazh-osztályú járőrhajókat javasoltak.

A H-35 szubszonikus hajó elleni rakétát eregető BAL/BAL-E (SSC-6 Stooge) partvédelmi rendszer tesztje – a rakéták célpontjánál elhelyezett kamerák felvételeivel

24 hozzászólás “Brunei orosz haditechnika iránt érdeklődik?”

  1. „Ha a hir igaz,”

    Nem igaz, valamelyik hülye kitalálta .

    „Szerintem maradnak ok nyugati partiak es nem fognak a keletnek fordulni.”

    Ezt hogy érted? Malajziának van szu-30 gépe vegyes származású elektronikával.
    Mit értesz az alatt hogy maradnak nyugat fanok ?
    A könyékbeli országok Kína miatt fegyverkeznek nem az oroszok miatt.
    Ha az ottani orosz technika nekik megfelel akkor miért ne .

  2. Vietnám cirkáló rakétákat gyárt közösen az oroszokkal, miközben a jenkik is felajánlották segítségüket Kína ellen .
    Szerintem az oroszoknak inkább a fegyverszállítás a lényeg nem pedig a politikai befolyás .
    Az politikai befolyásosság inkább a jenkikre jellemző.

  3. Kuruc71 most tényleg nem értelek.
    Attól hogy oroszokkal üzletelni szándékoznak nem lesznek ezek az államok . Kína pártiak. Ahogy az oroszok sem azok.

    Tényleg Kuruc71 Indiának átadott Akula II vannak új hírek. Gondolom titeket is foglakoztat a halacska

    India pl vegyesen vesz USA és Orosz hadi eszközöket és nem csak ő.
    Az Oroszok és USA viszonya szeretlek és nem is . Utállak de nem is kapcsolat.

    Jó példa oroszok USA-nak adták el a Top folyékony hatóanyagú rakéta hajtóművüket és a hozzá kapcsolódó fém kohászati újjitásokat. Nem pedig a kínai elvtársaiknak.

  4. az 5 m es hullám csak úgy nincs nyílt tengeren
    ha van ahhoz majdnem orkánnak kell lennie de orkánba meg nagyon nem tanácsos hajózni nem hogy bármi harccselekménybe bonyolódni.
    Nincs olyan őrűlt kapitány aki orkánba bármijen konfliktusba is keveredne ez holt biztos! (valószínűleg mind két hajó elvesztéséhez vezetne nem csak annak akit támadnak de annak is aki támad)

  5. ez is igaz
    A hírhez hozzászólva légvéfelemre tényleg nagy szükségük van.
    A Német hajók mellé meg tényleg nem árt pár orosz korvett (az orosz hadihajók úgyis arról híresek hogy fegyverzetben mindig egy kategóriával felette vannak a hordozó hajó méreteinél)
    Közepes harckocsijuk eddig nem volt szükség is van rá színtén.
    Én amúgy ebbe a beszerzésbe semmi elszakadást a nyugati technikától nem látok hisz a korrvetteken kívűl csupa olyan árút szereznek be ami eddig nem vólt (a korvettek meg nem konkurenicia a németeknek mert nem váltják őket) amúgy az angolok a fő beszálítóik (öket meg ezzel a fegyvercsommaggal végképp nem szorítanák ki).

  6. Szittya88 meg előztél. Én arra gondoltam hogy az orosz tankok kisebb tömege talaj terhelés szempontjából előnyösebb. Jobban lehet őket trópusi dzsungeles körülmények közt alkalmazni. T-90MS meg eddigi orosz harckocsik rákfejébe már nem szenved.

  7. A cikkben említett fegyverek, még nyugati szemmel is a kifejezetten jó kategóriába tartoznak.
    Az áruk, olcsóbb, a hasonló nyugati eszközökénél.
    Az Orosz befolyás szerzés, persze lehetőség ilyenkor, bár szerintem inkább az üzlet dominál részükről.
    A térség fő gonosza, úgy gondolom, hamarosan, nyíltan is Kína lesz.
    Tartanak a térség államai tőle, ebben biztos vagyok.
    Bár kuszák a kapcsolati, szövetségi, érdek, viszonyok, ellentétek arrafelé.
    Nehéz kiigazodni a térségben.
    Meglehet, még a pozíció fogás, szövetséges keresés, folyik a legtöbb ország esetében.
    Kína vs Orosz, USA, India, Pakisztán vs India, A két Korea, Valamint ott van, a Japán-Usa tengely. A déli térség, Fülöp Szigetek, Indonézia, Ausztrália. A hatalmas és szerteágazó Csendes óceáni szigetvilág…
    Hatalmas erőkoncentráció zajlik arrafelé, gazdasági, politikai, katonai, egyaránt.
    Beleilleszkedik ebbe, az ottani Orosz fegyvereladás lehetősége is.