|

Haditechnika magazin 2012/2. – ízelítő

Ismét eltelt két hónap, azaz új Haditechnika magazinnal találkozhatnak az újságárusoknál a MÚLT, jelen és jövő katonai eszközei iránt érdeklődő olvasók.

Lássuk felhozatalt!

Az ajánlásunk ismét szubjektív, a teljesség igénye nélkül, az elején kiemelve néhány érdekesebb írást, figyelembe véve oldalunkat látogatók érdeklődési körét.

  • A szovjet katonai tisztogatások valódi okai

Bár nem haditechnikai vonatkozású, de igen érdekes írás. Nehéz ép ésszel védeni a sztálini diktatúra tetteit, a szerző által alapul vett Vlagyimir Bogdanovics Rezun (alias Viktor Szuvorov) mégis megpróbálja. Érdekes írás, bár a valóságtartalmát nem tudom megítélni, mert nem ismerem ilyen részletességgel a történelmet, illetve a cikkben megjelenő szovjet főtisztek életútját és személyiségét. Az időszak, valamint a haditechnika és hadtörténelem iránt alapvetően érdeklődő, de mindig a kompromisszumokat kereső átlagemberként bennem inkább az fogalmazódott meg, hogy mindig lehet más megoldást találni. Embereket eltávolítani gyilkosságok nélkül is lehet. A diktátorok természetesen mindig másképp gondolják, és ettől marad „izgalmas” tantárgy a történelem.

  • A Szu-33 és a MiG-29K haditengerészeti harci repülőgépek – II. rész

Folytatódik és befejeződik a cikksorozat a jobb sorsra is érdemesebb típusokról. Mindig volt egy olyan érzésem – és valamilyen szinten ebben az írási is megerősített, – hogy a MiG-29-es értelmesebb választás lett volna hajófedélzeti repülőgépnek a szovjet/orosz flottánál. Az, hogy mégis a Szu-33-asra esett a választás az tényleg köszönhető a birodalomnak egy szerencsétlen időpillanatban történő teljes széthullásának? Ki tudja… A kisebb repülőgép mostanában kap egy második esélyt, de ez már valószínűleg csak hattyúdal lesz. Kár érte!

  • Kísérleti atomhajtású repülőgépek – I. rész

Vallom, hogy az atomenergiát lehet és kell is békés körülmények között, normálisan felhasználni. Az azonban, hogy egy repülőgép fedélzetére telepítsék és annak meghajtása mellett tulajdonképpen egy állandó tömegkatasztrófa veszélyforrása legyen, elfogadhatatlan megoldás. Bár a szerző a cikk végén ismerteti a szovjet elképzelést arra, hogy egy lezuhanó repülőgép esetében mi is történne a reaktorral, de ez inkább elméleti álmodozás, mint valós vészhelyzetben megvalósítható alternatíva. Idáig nem épült sorozatban gyártott repülőgép nukleáris erőforrással és remélem nem is fog. Hagyjuk ezt meg az űrkorszak nemzedékének. A cikksorozat első részéből most megismerhetjük, hogy milyen megoldásokban gondolkoztak a szovjet elvtársak a probléma megoldására.

  • Volt egyszer egy PG – II .rész

Ha engem kérdeznének, akkor minél több ilyen írást! A cikk elején található kép magáért beszél, pedig ott már ék alakú felségjelek láthatóak. Repülőgépek és helikopterek az egész hangárban. A csillagos – kokárdás időszakban még izgalmasabb élet lehetett a légierőnknél és az azt kiszolgáló javítóüzemnél. Milyen érdekes, hogy ismerjük a repülésünk hőseit az I. és II. világháború idejéből, sőt még a két háború közötti időszakból is minden alapszinten érdeklődő tud érdekes sorsú pilótákat említeni. A kommunista időszak, a hidegháború hősei azonban még mindig nagyrészt névtelenek, kevéssé ismertek. A cikkben szereplő írások, történetek izgalmasak, maga az egész írás mégis kicsit személytelenebb lett, inkább kicsit száraz „mese”. Nagyon sokat segített volna, ha a fontosabb szereplőkről képeket is láthattunk volna…

  • Az „orosz kolosszus” – A KV-2 nehéz harckocsi

A harckocsizók álma, vagy egy érdekes technikai megoldás? Inkább az utóbbi, bár a Rasinea mellett vele összetalálkozó német hadoszlop valószínűleg örökre elátkozta a tervezőit. Nehéz eldönteni, hogy aki harckocsiba ül az nagyon bátor, vagy nem normális, egy biztos, hogy nem ez lenne álmaim páncélosa. Az írás azonban jól felépített és számos érdekességet tartalmaz a szovjetek egyik legfurcsább nehéz harckocsijáról.

A fenti írások mellett lássuk, mit kínál még 520.-Ft-ért 76 oldalon a haditechnika / hadtörténet rajongóinak a lap a MÚLT, jelen és jövő fegyvereiből.

  • Új kínai harckocsi típus
  • Gallipoli, 1915 – I. rész, A tengeri hadműveletek
  • Magvas páncélgránát a Magyar Királyi Honvédségben
  • A Magyar Honvédség lövészfegyverei – I. rész
  • A MAKS2011 – Az ellentétek kiállítása – I. rész
  • A Panzerhaubitze 2000 önjáró tarack afganisztáni harci alkalmazásának logisztikai tapasztalatai
  • Az Ariane-1, -2, -3, -4 rakétacsalás indítási táblázata
  • L-29 Delfin típusú felderítő- és kiképzőgépek alkalmazása a Magyar Néphadseregben – IX. rész
  • A rádiólokátoros katonák közül az első – Dr. Jáky József hmtk. vezérőrnagy – I. rész
  • Simonyi Károly szobrot kapott a BME-n
  • A Magyar Királyi Honvédség R/7 rádiójának története – I. rész
  • Flyhistorisk Museum – Norvég repülőgép-múzeum Stavanger mellett
  • A szuperkönnyű Györik-féle (1949M) géppisztoly – I. rész
  • Katonai repülők Debrecenben (1918-1919) – I. rész

 

40 hozzászólás “Haditechnika magazin 2012/2. – ízelítő”

  1. Suvorovot érdemes olvasni, még ha fenntartásokkal is. De a lényeg vele kapcsolatban, hogy sok esetben érdekes helyre rúgja a labdát.
    Ő kb azt bizonygatja írásaiban, hogy a szovjetek 41-ben meg akarták támadni a németeket. A német támadás, meg egy jól sikerül megelőző csapás volt, amivel sikerült elodázni a véget. Kb minden argumentációja erre vezethető vissza.

  2. georgemainwaring

    Mértékadó vélemények szerint inkább a párhuzamos készülődés fedi le jobban mi is történt. A német támadás az oroszokét nem napokkal hetekkel, hanem legalább 1 évvel előzte meg. Sztálin biztos volt benne, hogy előbb-utóbb megtámadják csak a veszély közelségét nem lőtte be helyesen.

  3. Block50

    A címlapon egy SZU-35Sz van.Nincs nagy szerkesztői tapasztalatom de nem nagyon találkoztam még olyannal,hogy beraknak valamiről képet a címlapra majd egy árva szót sem foglalkoznak vele az újságban.Bár lehet,hogy a egy kisebb baki történt hisz a kép mellett az áll,hogy:
    „A Szuhoj SZU-30 harci repülőgép a MAKS 2011 kiállításon”.

  4. Dudi!

    :-) Van ez így!Jó volt a marketing, azt láttál meg amit akartál. :-)

    Egy kicsit más, de azt hiszem egy komment erejéig reklámozhatom… (közöm nincs hozzá! :-))
    Nagy rajongója vagyok az Osprey kiadványoknak. Jó ha tudjátok, hogy elkezdődött a hazai kiadása a Harcosok (Warrior) sorozatnak. Most még nem igazán az oldalunk témájába szervesen illeszkedő címek kerültek elő, de akit érdekel az általános történelem és hadtörténelem az igényes olvasmányokhoz juthat hozzá.

    Remélem a kiadó (Deltavision) megtalálja a számításait és sok kötetet megér a sorozat. Legalább ennyire bízom benne, hogy a fórumukban írtak szerint lesz lehetőség egyéb sorozatokat is közölni. Én pl a New Vanguard és a Combat Aircraft címekre igencsak vevő lennék, bár a kiadó profiljához bevallom nem nagyon illenek.

    Eddig megjelent kötetek:

    http://www.deltavision.hu/webaruhaz/konyvek/delta_vision/hadtortenet/osprey/

    Fórum:

    http://www.deltavision.hu/forum/viewtopic.php?id=299

    Tervezett megjelenések:

    Delta–Osprey: Celtic Warrior (Harcosok #4)

    Delta–Osprey: Samurai Women 1184-1877. (Harcosok #5)

    Delta–Osprey: Bronze Age Greek Warrior 1600-1100. BC (Harcosok #6)

  5. Sziasztok!

    A MAKS-os cikket én írtam, a „HT”-s csapat hazajötte után, akik mindent elmondtak amit láttak és tapasztaltak, valamint a fényképeket is egyik barátom Tóth Zoltán készítette. (Én regisztrációval, jeggyel stb. néhány nappal az indulás előtt kellett, hogy lemondjam az utat). A cikkel van némi probléma, mivel 1-2 esetben 1.szám 1. személyben van a , amit többes számban írtam, vagy végül elírtam. A címlapképen lévő repülőgép pedig természetesen nem Szu-30, hanem Szu-35BM volt, ami annyiban nem azonos a Szu-35S-el, hogy tudtommal a BM a prototípusok jelzése volt és a sorozatgyártású gépek típusjelzését az Orosz Védelmi minisztérium 2009. augusztus 18-án átkeresztelte Sz-re ebből lesz 48 darab. Az oldalszám alapján szerintem a repült példány prototípus volt, tehát BM. Az oroszok a timetable-ben, nem is írtak hozzá BM vagy Sz jelölést, ők simán Szu-35-ként aposztrofálták.. (két napi timetable-m is van)

    A cikkben pedig a 7. ábra nevű aláírása lett volna a címlapon. A 7. ábrán egyébként nem a Szu-30(MKI) látható, hanem a „fullánk” nagyságáról és az orrész valamint törzs alsórész „vastagságának kiképzéséből adódóan nagy valószínűséggel a Szu-34 frontbombázó.

    A cikk egyik táblázatában van egy Szu-20M2 típusjelű gép is feltüntetve, amely ugyancsak elírás mivel az a statikus soron Szu-27M2 volt.

    Hát ennyit a hibákról… Valószínűleg az Én saram az elírás..

  6. Van a HT-ban egy aprócska de roppant érdekes cikk: Új kínai harckocsi típus címmel.
    Ebben egy új rendszerű kísérleti harckocsiról van szó – meg fénykép is – amely egy önjáró robot harckocsit hordoz !! A roboton 4 nagy teljesítményű páncél törő rakéta látható !

    ( Na, ehhez hasonló cikkből kellene sok….)

  7. omega

    A kinaiaknak nagyon sok „kutyu” programjuk van. Megtanultak a technikat hasznalni ( szinte minden teruletet ) es a fantaziajuk nagyon gazdag hogy ebbol mit lehetne kihozni. Igy van nekik harckocsira szerelheto lezeres helikopter pilcsi vakito is, es meg sok mas is.

  8. A kozhiedelemmel ellentetben nincs extra fizikai kikepzes es kondi az eszak koreai seregben. Ennek oka az hogy ahoz hogy extra kondid legyen ahoz kaloria kell. Az meg nincs mert malacka eleszi eloluk. Csak a testor alakulatok es a spec egysegek kapnak meg mindent, es van igen jo kondijuk.

  9. Hát most kivételesen nem a megjelenés után hetek múlva sikerült átrágnom magam az újságon.

    -A szovjet katonai tisztogatások valódi okai
    Hát sajnos a szokásos Végh cikk, ahol (legalább is számomra) nehéz elkülöníteni azt hogy mikor írja a saját véleményét, és mikor idéz. Minden esetre tovább erősítette azt a meggyőződésemet, hogy Rezunnál nem a tárgyszerű kutatás, hanem a meglepő és újszerű gondolatok írása a fontosabb.

    -A Szu-33 és a MiG-29K haditengerészeti harci repülőgépek – II. rész
    Jól sikerült érdekes, összefogott írás.

    -Kísérleti atomhajtású repülőgépek – I. rész
    Érdekes precíz írás, kíváncsian várom a folytatását a másik oldalról.

    -Volt egyszer egy PG – II .rész
    Szerintem érdekes, epizódokon keresztül sikerült megismerni néhány magyar pilótát akik végezték a dolgukat az elmúlt évtizedekben, egyáltalán nem a PG-ről szól, sokkal inkább egy PG-s visszaemlékezése, ami nem feltétlenül baj.

    -Az „orosz kolosszus” – A KV-2 nehéz harckocsi
    Block50 ismertetőjét csak egy gondolattal tudnám kiegészíteni, hogy ráadásul még olvasmányos is.

    -Gallipoli, 1915 – I. rész, A tengeri hadműveletek
    Kitűnő cikk, bár elfogult vagyok a szerző irányában, illetve én ezt már hallottam előadás formájában is pár éve a HD-n

    -Magvas páncélgránát a Magyar Királyi Honvédségben
    Érdekes cikk és megmutatja a magyar hadiipar nehézségeit még egy aránylag egyszerű dolog gyártásával kapcsolatban is. Ajánlom mindenkinek, akik azt gondolják, hogy milyen egyszerű valamit megtervezni és gyártásba venni.

    -A Magyar Honvédség lövészfegyverei – I. rész
    Érdekes már csak azért is, mert a közölt számadatokból látható, hogy a szokásos magyar betegség, vagyis a vágyak és a realitások milyen távol voltak egymástól. (pl a géppisztolyok száma)

    -A Panzerhaubitze 2000 önjáró tarack afganisztáni harci alkalmazásának logisztikai tapasztalatai
    Csak perverzeknek, tiszta német szakcikk fordítása szinte kizárolag a logiszika szempontjából.

    -L-29 Delfin típusú felderítő- és kiképzőgépek alkalmazása a Magyar Néphadseregben – IX. rész
    Hát az első részben lévő műszaki leírás után, kivételesen a leginformatív rész volt, hála a visszaemlékezők személyes véleményének a gépről. Kicsit úgy vagyok vele, mint Alexandre Dumas, Bragelonne vicomte I-V – avagy Tíz évvel később művével, elég lett volna az első és az utolsó rész. Amúgy az egész megjelent könyv formájában, így ennek fényében, de amúgy is nem tartom túl szerencsésnek teljes könyvek közlését újságokban, ugyan akkor fontos, hogy valaki ezeket megírja, de könyörgöm,ne így.

    -A rádiólokátoros katonák közül az első – Dr. Jáky József hmtk. vezérőrnagy – I. rész
    Egy érdekes életrajz egy kevésbé ismert magyar hadmérnökről aki a magyar radarkutatás atyja.

    -A Magyar Királyi Honvédség R/7 rádiójának története – I. rész
    Megint egy cikk csak perverzeknek, de fontos, hogy ilyenek megszülessenek a múltunk megőrzésének érdekében.

    -A szuperkönnyű Györik-féle (1949M) géppisztoly – I. rész
    Nem értem, hogy ez a cikk senkinek sem tűnt fel, csak nekem már akkor amikor először átlapoztam. Egyszerűen ez a cikk egy kisebb fajta szenzációt közöl azzal, hogy 1949-ben nálunk komolyan felmerült és megtervezésre került a Calico M960-on alkalmazott spirális tárral rendelkező géppisztoly megtervezése. Külön érdekesség a tervezés körülményei illetve Király Pálról közölt adalékok. Nagyon jó, hogy a HTI-ben elindult a felkutatása a magyar kézifegyver tervezés elfeledett termékeinek a felkutatása és ismertetése. Ez már nem az első cikk és a korábbiak is elég meglepőek voltak (HSN löveg, gépkarabély stb).

    -Katonai repülők Debrecenben (1918-1919) – I. rész
    Kicsit száraz és sok benne az adat, talán majd a második rész érdekesebb lesz, de ez a cikk is az a kategória amit valakinek meg kell írnia, és valahol meg kell, hogy jelenjen.

    TG

  10. @monyok

    Szerintem csak szimplán érdekes (bár ehhez azért hozzátartozik, hogy nálunk én már semmin nem lepődök meg), egy „üde” kis színvolt hazánk katonainak történetéből, de ettől még nem kell „mindenhova” belinkelni.

    De ha valóban szeretnéd rá felhívni a figyelmet, akkor érdemes a szerkesztőknek elküldeni a linket, minden bizonnyal foglalkoznának vele és kikerülne önálló hír formájában is (mert egyébként meg fennáll a veszélye annak, hogy elveszik a kommentek között).

  11. ambasa, remek összefoglaló!
    Én még nem olvastam végig, gyors voltál.

    A kínai harckocsihoz: valószínűleg az orosz forrás megléte tévesztette meg és vitte jégre a tapasztalt és érdemes szerzőt.
    A közölt képen mindenesetre csak a torony és a lövegcső mérete közötti aránytalanság árulkodott – utólag…
    Ez dicséri a grafikust!

  12. Hát sajnos a szokásos Végh cikk, ahol (legalább is számomra) nehéz elkülöníteni azt hogy mikor írja a saját véleményét, és mikor idéz

    Egyetértek. Ebben a formában pont annyi értelme van, mint a friedmanos cikknek. 0. Ha az ő véleménye is van benne, akkor annál nagyobb baj. Akkora marhaságok vannak benne, hogy az ember haja égnekáll. A kedvencem az a rész, amikor közli, hogy egy átlagos kh. hadorszály 200-300 hk és a jenkiknek 4 volt a hidegháború alatt.

    1. Melyik évben?
    2. Szerintem totálisan téves.
    3. Akkor biztos és MÉH telepnek gyártottak le ~8 ezer darab M1 Abrams harkcsit és töménytelen mennyiségű M48/60-at…